Ó, de jó volt ma reggel úgy indulni dolgozni, hogy ez az utolsó munkanap. Még mára is jutott mindenféle földi jó, bírom, hogy a főnököm a szabadsága alatt is képes telefonálni azért, hogy hangot adjon a nemtetszésének. Egy pillanatra sem képes abbahagyni a munkát, talán csak akkor nem dolgozik, amikor alszik. Nagyjából ilyen elvárásai vannak felénk is, de próbálom "nevelni", és ragaszkodni hozzá, hogy szorítkozzunk a munkaidőre, és dolgozzunk a munkahelyünkön. De persze, valamennyire mindannyian megszállottjai vagyunk az egésznek, mert ha nem így lenne, már nem is csinálnánk. Sikerélmény elvétve akad csak, így csak ez a megszállottság lehet a magyarázat.
Na de végre péntek, és végre két óra lett, amikor lehetett hazajönni, és egy hétvége erejéig otthagyni mindent, elfelejteni mindent, és csak az itthoni dolgokra koncentrálni.
Meglepően nehezen ment fejben az otthagyás, még másfél órával a hazaérkezése után is dolgozott bennem a benti feszültség. Azt éreztem, hogy semmihez nincs türelmem, semmi nem érdekel, mégis amerre néztem, mindenhol láttam valamit, amivel foglalkozni kéne, és csak felhúzott ez is. Végül úgy döntöttem, hogy akkor elmegyek a könyvtárba, méghozzá gyalog, mert szükségem van arra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam, mert séta közben végre nem járt az agyam a munkán, a könyvtárban találkoztam kedves emberekkel, hoztam magamnak jó könyveket. Ennyi elég volt hozzá, hogy aztán letudjam a rossmannban a glamour napokat, még vásároljak még a sparban is pár dolgot. Azért nagybevásárlást nem tartottam, annyi energiám nem lett, de arra még jutott, hogy a kosarakból a tiszta ruhákat összehajtogassam végre, meg a napi mindenfélét megcsináljsm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése