Az anyaságomból és a munkámból adódóan annyi mindent tanultam magamról is, és az emberekről is, hogy most már simán elhiszem magamról, hogy bármilyen emberi kapcsolatokon alapuló képzést játszi könnyedséggel abszolválnám bármikor. Bár..az élet folyamatos tanulás, és bizony, az sem csak elcsépelt frázis, hogy a jó pap is holtig tanul.
Rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba az elmúlt huszonpár évben, a gyerekeken keresztül, a munkámon keresztül, és természetesen a magánéletem során is. Azt a következtetést bátran levonhatom, hogy nagyon kevés az igazán őszinte, érdek nélküli kapcsolat. De ugyanígy nagyon kevés az érzelem is. Mindegy ebből a szempontból, hogy pozitív, vagy negatív, mert egyiket sem érezteti senki. Jóval a kötelezően előírt távolságtartás előtt már létezett ez a jelenség, csak nem a szó legszorosabb értelmében.
A gyerekeken keresztül nagyon hamar megtanultam, hogy jobb, ha inkább mindenki átlagos marad a többiek szemében, mert akármerre is lóg ki a sorból, azt nem nézik jó szemmel. Valamiért sokkal könnyebb így elevickélni a rengeteg szülőtárs között, mint magyarázkodni akár arról, hogy lehet, hogy ilyen könnyen tanul, vagy épp hogy lehet, hogy a másik meg épp csak átmegy matekból.
A munkám során nagyon hamar megtanultam, hogy be kell állni a sorba, és lehetőleg csak úgy hangot adni a tudásomnak, vagy épp másfajta gondolkodásomnak, hogy inkább ötletnek, hangosan gondolkodásnak tűnjön csak. Az a pár év, amit így töltöttem, majdnem megnyomorított lelkileg. Ahogy az is megviselt, hogy amikor a vége felé már azt gondoltam, hogy egy csomó gondolatom, jószándékom célba ért, és végül azzal kellett szembesülnöm, hogy nagyjából minden hiába volt.
A mostani munkám során nagyon sokat tanultam azzal kapcsolatban, hogy ki tudjak és ki merjek állni magamért. Nagyjából úgy kell engem ott elképzelni, hogy én vagyok egy kis pont, ami összeköti az összes inputot és outputot. Rajtam keresztül áramlik minden információ mindenről, ami végül majd egyszer a boltok polcain köt ki. Az első hónapokban irgalmatlan volt ez a nyomás. Aztán szép lassan megtanultam, hogy kivel hogyan lehet boldogulni. A többséggel jól működik a "húzd meg, ereszd még" taktika, és már tudják, hogy én is segítek, végtelenségig rugalmas vagyok, de cserébe ezt várom vissza is. Vannak kollégák, akik csodálják a türelmet, amivel kezelem a mindennapos nehézségeket. Pedig nincs mögötte semmi extra, csak a rengeteg tanulás eredménye, és az, hogy folyamatosan tanulok is tovább e téren (is)
Azt azért én kicsit mindig hiányolom, hogy nincs az emberi kapcsolatok többségében semmi személyes. Maximum látta, amit megosztottam a fb-on.
Ez most megint egy ilyen hétfő esti bölcselet lett, fogalmam sincs milyen indíttatásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése