Duma...

Azért is jó, hogy itt van ez a blog, mert legalább van itt valami felület, ahol még kibeszélhetem magam. Mert ugye én az előbb értem csak haza a munkából, és még épp "pörgök lefelé", ugyanakkor a család többi része meg már lefeküdt, vagy legalábbis arra készül, és leginkább a kutya sem akar már velem beszélgetni (mert már ők is alszanak).
Szóval, akkor kedves blog, elmesélem Neked, hogy amúgy jó napom volt. Pedig megint hétfő van. És még hideg is lett (köszi mindenki, aki erre vágyott.. de szólok, hogy nyár van ám...). Fáztam is rendesen most este, mert nagy önbizalommal elmentem egy szál pólóban délben. Na, ez most este kevés volt már, de sebaj.. sose legyen nagyobb bajom.
És azt is elmesélem Neked kedves blog, hogy van az az eszméletlen jó érzés, amit úgy hívnak, hogy belső béke. És képzeld, kedves blog, már tudom, mit is jelent. Mert dacára minden kisebb és nagyobb vívódásnak, azért én legbelül nagyon békés vagyok. Itt vagyok a helyemen, ahol mindig is lenni akartam. Az összes örömöt sokkal nagyobb intenzitással tudom átélni, ahogy az összes bánatot, vagy kisebb attrocitást is sokkal kisebb súllyal tudom kezelni. Nem baj, ha néha beszól valaki, mert abszolút magaménak érzem a mondást, hogy "Nem az számít, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja." Elnézően tudok mosolyogni kicsinyes dolgokon, amiken régebben képes voltam napokat vívódni. Még magammal szemben is sokkal elnézőbb vagyok, mint valaha. Mert egészen lazán megbocsátottam magamnak a múlt heti rosszullétet, és beraktam arra a polcra, ahova való. Ugyanakkor egészen jól el is tudom ismerni magamnak magamról, ha valamit jól csináltam. Dacára annak, hogy az én saját különbejáratú úszógumim másról árulkodik, egészen súlytalannak érzem magam ettől.
És kedves blog, azt is képzeld el, hogy már csak hat napot fogok dolgozni, és aztán jön a jól megérdemelt szabadság. És addigra olyan nagyon jól fog esni a laza kis semmittevés és láblógatás, hogy ihajj..
Na és még azt is elmesélem, kedves blogom, hogy odabent is úgy érzem, eltelt már annyi idő, hogy elfogadtak. Végre. Nem tettem érte semmi különöset, de mégis, azt hiszem, mostanra kiismertek annyira, hogy tudják, nem keverem hátulról a dolgokat, és lehet bízni bennem. Egy-egy pillantásból is tudható, hogy örülnek nekem. Az pedig külön jól esett, hogy ma azt is mondták nekem, hogy bárcsak múlt hét csütörtök lenne megint. :)

És ma egész nap azt dúdolgattam, hogy "rám talál a boldog nyár...". :))
Ha ilyen a hétfő, a hét további része is nagyon jó lesz. :)