Erik és még egy kis más is...

Az a jó abban, hogyha az ember testileg-lelkileg kimeríti magát, hogy sokkal élénkebben működnek az érzékszervei, miközben elkezd újra feltöltődni. Na jó, ez lehet, hogy az én sajátosságom, de nálam ez így működik.
Csupa jót akartam ma írni, mert csupa jó történt ma. Feltöltődős nap volt, nyári meleggel, sok napsütéssel, igazi királyfival

Mindig mondtam, hogy királyfi. :) 

jó városi rendezvénnyel, beszélgetésekkel, játszóterezéssel, burger kingezéssel. Csupa jó dolog, ami miatt csak úgy töltődött bennem újra az akksi, és kiengedett bennem az egész hét fáradtsága és feszültsége, és már a fülem is csak épphogy fájdogált egyszer-kétszer, a fogam meg egészen megemberelte magát (szerintem erre a mai napra fájt). Aztán még este volt az Ének iskolája is. Ahol minden érzelmet megéltem, a büszkeségtől a csodálatig, és sírtam a meghatottságtól, az örömtől, meg csak úgy attól, hogy ezek a gyerekek mennyire igaz emberek. Már előre sajnálom, hogy jövő héten vége, és már most tervezgetem, hogy jövőre élni fogok az idén felajánlott lehetőséggel (ha megtehetem), és megnézem a felvételt élőben. (na, ez jó nyakatekert szókapcsolat). 

És aztán úgy alakult, hogy ma erről csak ennyit osztok meg, mert valami más is történt. Azt mindenképp el akartam mesélni, hogy tegnap Erik hogy érkezett haza az osztálykirándulásról. Az apja indította útnak reggel, mert ő szabadnapos volt tegnap. Idekészítettem mindent, csak el kellett pakolni. Kapott zsebpénzt, én eredetileg 1000 Ft-ot szavaztam neki, az apja még hozzátett nyolcszázat, mondván, ki tudja mennyibe kerül egy zseton, ha venni szeretne pluszban, vagy ha szomjas, éhes, akármi... Szóval, elment ezzel az ezernyolcszáz forinttal, meg a pénztárcájában egy post-it-ra felírva a telefonszámainkkal. Aztán délután Balázs mondta, hogy megbeszélte Erikkel, hogy megkéri valamelyik osztálytársát, hogy küldjön egy sms-t, ha már közel lesznek, hogy induljunk érte, mert csak úgy volt meghatározva az érkezés, hogy kb. fél ötkor. Az sms nem érkezett, fél öt után tíz perccel csak elindultunk a sulihoz, hogy akkor majd ott várunk, ameddig kell. Erik a parkban jött már (ebből következően pontosan fél ötkor érkeztek), kezében egy hatalmas virággal, hátán a hátizsák. A virágot nekem hozta. Egy costa-rica-i pálma, amiről "azt mondta a bácsi, hogy három méteresre is megnőhet". És azonnal könnybe szökött a szemem, mert egy pillanat alatt megértettem, hogy pontosan ezért vette meg, és cipelte a buszon az ölében, és akár hozta volna hazáig is a kezében, mert azt gondolja róla, hogy ekkora hatalmas szépséget vett nekem. Ezer forintot adott érte. (és tessék, most is itt bőgök, ahogy leírtam) És ha ez még nem volt elég, egy kisebb virágot is elővarázsolt a táskájából, amit háromszáz forintért vett. Így aztán, ki lehet számolni, hogy mennyit költött magára. Az én hatalmas lelkű macsóm. Őrülten drukkolok, hogy a pálma szeressen nálam, és nőjön nagyra. :)

Aztán ma este Erik válogatni kezdte a régi yu-gi-oh kártyáit. Kikereste a nagyon értékeseket. Mert ő eladja őket. Nem szóltam bele, csak amikor közölte, hogy "akár el is égethetem az egészet", akkor kaptam fel a fejem. Mert időközben megnézte a vaterán, hogy mennyiért lehet eladni, és sajnos, szembesült vele, hogy gyakorlatilag időközben értéktelenné vált. Aztán eszébe jutott, hogy akár a beyblade-eket is eladhatná. Amikről történetesen tudom, hogy mennyire vágyott rájuk, és mennyit válogatta, hogy melyiket is szeretné, hogy jól pörögjön, meg trükközni lehessen vele, meg ilyenek.. így aztán megkérdeztem, miért szeretné eladni. "Hát mert kell a pénz. Gyűjtöm." Mire gyűjtenéd? -tettem fel a kérdést. "Telefonra"-hangzott a válasz elcsukló hangon. 

Őszintén mondom, hogy képtelen voltam visszatartani az azonnal kicsorduló könnyeimet. Megkértem, hogy ne áldozza fel a játékait ezért, mert majd biztosan kap pénzt a névnapjára, és azt elrakhatja erre a célra. És végigpörgött bennem az a beszélgetésünk, amikor egyszer nagyon mérges voltam rá, és azt mondtam, hogy akkor sem fogom megengedni senkinek sem, hogy telefont vegyen neki, mert nem érdemli meg. Most rettenetesen szégyellem magam miatta, mert biztos, hogy ő ezt komolyan vette, és gondolta, akkor majd gyűjt rá Ő. Azt nem mondom, hogy most elrohanok, és veszek neki egy telefont, de gondolkodóba estem, hogy talán az augusztus végi névnapjára mégis kaphatna.. mert annyira vágyik rá. És mert amúgy annyira szeret a mieinken zenét hallgatni, vagy játszani (Pou, Legyél Te is milliomos, Angry Birds), de mindig úgy kell kikönyörögnie valamelyikünktől.  Nem akarom elkényeztetni, és egy szóra megadni neki, amire vágyik. De nem akarom azt sem, hogy ennyire szomorúnak lássam, mint ma este, mikor azokról a kártyákról kiderült, hogy nem érnek semmit.