Emlékutazás

A téma az asztalon hevert ma egész nap. Nem is egy. De mégsem azokról fogok írni, amik ott hevertek, mert időközben valami más jobban kikívánkozik belőlem.
Nem volt egy szokványos nap a mai, és ennek a nemszokványos szombatnak a végén, este hatkor mentünk bevásárolni a mai vacsorához, meg a holnapi ebédhez. Kicsit kiborító voltam ma, úgyhogy amikor elindult hazafelé vásárlás után, már nem is mertem mondani, hogy elmehetnénk még egy kicsit "csak úgy kocsikázni", mert gondoltam, már nem feszítem tovább a húrt. De valamiért épp működött köztünk a telepátia, (ez egy ilyen nap is volt egyébként) mert Balázs sem hazafelé indult. Nem mentünk még a városból sem el, csak végigmentünk jó pár utcán, megnézegettük az eladó házakat, kicsit álmodoztunk, hogy melyik miért lenne jó nekünk, meg elámultunk, hogy egy csomó ház mennyit változott, mióta nem láttuk. Konkrétan van olyan utca, ahol azóta nem jártam, mióta nem járok középiskolába. Azelőtt meg minden nap arra mentem a vonathoz.
Már indultunk volna haza, amikor egy kis zsákutca előtt mondtam, hogy ide menj be, megmutatom, hol laktak a nagyszüleim. Együtt vagyunk húsz éve, és még sosem jártunk itt, sőt, Balázs elmondása alapján, ő még városunknak ebben az utcájában sem. Nem volt nehéz dolgom megtalálni a házat. Az utolsó abban az utcában, a jobb oldalon. Nem is változott olyan sokat. És még emlékszem rá. A kapura, a bejáratra, és belül a konyhára, és az onnan nyíló nagyszobára. Ahol a fotelban ott ült mindig a M.mama. Beteges volt, nem szabadott nála hangoskodni, mert megfájdult a feje (vagy csak simán addigra már épp eleget hallgatta a gyerekzsivalyt, miután felnevelt hét gyereket). Nem is mentünk túl sokszor, főleg, mert amikor én kicsi voltam, még a gyerekei közül négy is ott lakott vele, meg még egy unokatestvérem is, aki egyidős volt velem. Sanyikával pl. sokat játszottunk odakint, jó vadregényes volt a kert, a szomszédságban meg már a vasútpart.
A legélénkebb emlékem egy karácsonyhoz kötődik. Ilyenkor mindig mentünk, és mire mentünk, ott várt a fa alatt az ajándék, amit az angyalok hoztak. Arra is emlékszem, hogy szigorúan csak almák voltak a fán, és az almákon kívül még némi szaloncukor, és gyertyák. Igazi gyertyák. Egy almát mindig el kellett hozni. Starking alma volt, amit akkoriban még nem nagyon szerettem, mert kemény volt, de gondolom ez termett a kertben. (mostanra azt hiszem, ez valami olyan hagyományt hivatott képviselni, mint az, amikor annyifelé vágják az almát, ahányan vannak, és mindenkinek meg kell ennie a maga szeletét, hogy a következő évben is mindenki újra együtt legyen)
De ezen a karácsonyon valami különleges dolog történhetett, mert nagyon nagy ajándék volt a fa alatt. Soha még ekkora nem, mint akkor. Annyira szép babát kaptam, mint még soha életemben. Nagy volt, alvós baba, és gyönyörű. Olyan szép, mint Hófehérke. Gyönyörű kötényruhája volt, és hófehér cipője. Volt még rajtam kívül két lányunokája, de nekem szánta a legszebbet. Nem tudom miért, és már nem tudom meg soha, mert ő már nagyon régen meghalt.

A kép jobb szélén a nagypapám, mellette pedig a nagymamám

Hát így esett, hogy a gondolatolvasásból emlékutazás lett. :)