Jó is, rossz is...

avagy az e hetünk összefoglalója. Teljesen normálisnak és eseménytelennek indult. Arról tudtunk, hogy Erik majd kirándulni megy pénteken, de ezen kívül semmi más nem ígérkezett, ami megbontaná a megszokott rendet. Nos, hát tévedtem. Nem olyan nagyot szerencsére, de azért mégis.. volt, ami kibillentett bennünket a megszokott mederből.
A legelső ilyen az volt, amikor Balázs kedden éjjel egyszer csak megérkezett negyed egykor, a fél öt helyett. Már napközben is fájt a torka, de azért annyira nem érezte magát betegnek, hogy itthon maradjon, így aztán ment. Igen ám, csakhogy ott náluk nem épp huszonfokok vannak, így odabent sokkal rosszabbul lett. Amikor hazaért, akkor még azt beszéltük meg, hogy reggel orvos, és itthon marad a héten.
Szerda reggel Patrikot oltásra vittem, pótolandó a kötelezőt, amiről lemaradt a suliban. Kölcsönös segítségnyújtással Roland óvó nénijével előzetes telefonos egyeztetés után gyereket cseréltünk. Ő elvitte Rolit magával az oviba, én meg elvittem az ő lányát az oltásra (aki Patrik osztálytársa egyébként, és ő is lemaradt amikor a tömeges oltás volt). Balázs eddigre már kitalálta, hogy ő mégsem megy orvoshoz, egy nap szabit kér, és az pont elég lesz ahhoz, hogy meg is gyógyuljon. Ebben mondjuk sokkal nagyobb szerepe volt annak, hogy utánaszámolva, a januári bevételünk igen megcsappanna egy hét betegállomány miatt, mint annak, hogy tényleg olyan jól lenne már, vagy épp ennyire lojális lenne a munkatársaival szemben. Bölcsen elfogadtam a döntését, nem vitáztam, tudtam, hogy nem érdemes. A gyerekek megkapták az oltást, Patrik egy hősként viselte, igazi férfiként, mint akinek meg sem kottyant. Utána elkísértem őket a suliba, aztán hazamentem, hogy az addigra kimosódott ruhákat kiteregessem.
Szerda este véletlenül tudomást szereztem arról is, hogy másnap Erik szépkiejtési versenyre megy. Ezt is csak azért, mert felírta, hogy "ünneplő ruha holnapra". Csütörtök reggel egy őrült rohanással indítottunk, reggelikészítés, ünneplő ruha vasalás, mindenki időben elindult szerencsére. És még a munkából sem késtem el. Erik majdnem fél ötkor jött ki az iskolából a versenyről, Balázs négytől várta... nem volt róla semmi info, hogy meddig tart, a gyerekre hagyatkoztunk, aki azt mondta, háromtól négyig. Fülig érő mosollyal jött. Mert végre-valahára megtört a jég. Annyiféle verseny után, különböző őrült versek megtanulása után, végre egy oklevéllel jött. Harmadik lett. Kapott könyvet, oklevelet, emléklapot. :) Mi meg vele örültünk, és nagyon büszkék vagyunk rá.
Ja, és majd elfelejtettem, hogy a héten ő egy színjátszós előadáson is részt vett, amire vasárnap este keresgéltem a "térdzokni, térdnadrág, kockás ing" kombinációt, de gazdagabb lett egy szaktanári dícsérettel, amit nem is a saját tanítóitól kapott, és pirossal van beírva a tájékoztató füzetbe.
Ma kirándulni ment Erik Budapestre, a Csodák Palotájába és a Bábszínházba. Ennek megfelelően elég izgatott volt reggel, nem is kellett kétszer kelteni. Elpakoltam neki minden ennivalót, rágcsálnivalót, kapott költőpénzt, és ment... végre kirándulni. Ment is minden a maga medrében, Rolit elvittem oviba, Arthurt elvittem a szokásos reggeli egészségügyi körre, aztán elvittem magamat dolgozni. Fél tízkor csörgött a telefonom, kiírta, hogy P...oska... "Rolcsi hányt, tudsz jönni érte?"A nevelőapám volt a mozgósítható ember, aki a hét elején szerzett égési sérüléseit piheni ki itthon, ment érte. Hányni nem hányt azóta sem, hasmenése volt délután, és semmit nem evett egész nap. Viszont kiesett egy újabb tejfoga, úgyhogy a Mikulás után a FogTündért is várjuk.
És már nekem is csikizi az orromat, úgyhogy azt hiszem, én sem fogom megúszni ezt a nátha-kórt. Ja, mert azt nem is írtam, hogy azért menet közben mindenkinek fájt a torka is a héten egy-két napig.
De minden jó, ha jó a vége... már csak azt a nemnormális állapotot kell túlélnünk, hogy Balázs ma is ment dolgozni, pedig normális esetben pénteken mindig itthon van, és holnap is megy. Cserében jövő héten normális életünk lesz, nappal fog dolgozni.
A hétvégén meg majd kipihenjük mindezt. Vagy nem. De hétvége lesz, az biztos.
Ja, és mielőtt elfelejtem, még így a legvégén megosztok veletek egy Roli beszélgetés szösszenetet. Jövünk le anyukáméktól, neki egy marék bonbon van a kezében, nekem meg ruhák. A lépcsőn mondom neki, "Jajj, Roli, figyelj oda, nehogy nekem leess!" Kicsit pajkosan visszanéz, majd így szól: "Tudom ám, hogy miért féltesz... mert én vagyok a te egyetlen kicsi fiad. A szemed fénye." :)
Másnap pedig ugyanezen gyermekem, aki kb. három éves korától harisnya-fetisiszta, meglátta, ahogy vetkőzöm, és a nadrág alatt harisnya is volt. Rám néz, és olyan igazi csodálós hangon: "Ó, de gyönyörű... ilyen műbőr is van rajtad..." :D :D :D :D