Csupajó

Annyit panaszkodtam már a munkámra, hogy itt az ideje, hogy az elmúlt hetek szívmelengető-szívderítő élményeit is megosszam.
Amikor nem is olyan régen elhatároztam, hogy az utolsó csepp is belecseppent a pohárba, azzal egyidőben átalakult a viszonyom az egész munkával. Kevésbé akarom jól csinálni, és valahogy mégis úgy tűnik, jobban csinálom. Ki érti ezt? Tudatosan úgy csináltam, hogy nem azzal a "jajj már megint ide kell mennem" érzéssel mentem, hanem igyekeztem kihasználni azt a négy (öt, hat, nyolc) órát arra is, hogy ha lehetőségem van, kicsit lazítsak. Újra élvezni kezdtem a hajtogatást is, mert azért az tök jó tud lenni, ha egy hatalmas kupiból sikerül egy szépen rendezett polcot csinálni.
A vásárlók pedig minden eddiginél jobban kifejezték, amikor elégedettek voltak velem. Kezdődött azzal, mikor a főnököm egyik nap azt mesélte, hogy előző délután, miután én eljöttem, ketten is engem kerestek, mert nálam szeretnek vásárolni, mert én olyan nagyon kedves vagyok mindig. Ez jól esett, és aznap szárnyaltam örömömben. Aztán egyre többször kaptam egy-egy kedves megjegyzést a vásárlóktól arra vonatkozóan, hogy nálam szeretnek vásárolni, mert pl. én tudom az unokája mennyi idős, és mekkora ruhát hord. Vagy azért, mert mindig meghallgatom azt is, hogy mit mondott az orvos.

Egy néni szabályosan úgy érkezett be az ajtón, hogy "jajj de jó, hogy maga van, tudja mekkora volt a kabát, amit a múlt héten vettünk itt a kislánynak?" Tudtam, és végtelenül hálás volt érte, mert megspóroltam neki egy buszozást.
Az igazi katarzis hétfőn ért ez ügyben. Jött egy hölgy, akit régóta ismerek, még az oviból. Neki s.o.s. szüksége van valamire, ami szexis, mert karácsonyi buliba megy. Amikor a nyolcadik felsőt próbálta, már nagyon mentegetőzött, de mondtam, most ne a kupival foglalkozzon, az az én dolgom, találjuk meg, amiben jól érezné magát. Alapvetően egy sportosabb alkatú nő, rövid hajjal, elsőre miniszoknyát és csillogós "cicikirakós" felsőt akart. Adtam neki, de tudtam, nem lesz az igazi. Még a sokadik sem. Akkor finoman azt javasoltam, mi lenne, ha az egyéniségéhez jobban illővel próbálkoznánk. Kockás, karcsúsított blúz, és nagyon szűk hétnyolcados farmer. Bejött. Úgy állt rajta, hogy már a tükörben is csillogó szemmel nézte magát. A vásárlás végén két cuppanós puszit is kaptam, mert őt még soha senki ilyen türelmesen és kedvesen nem szolgálta ki, mint én.
Aztán ma, a régi töritanárom kedvesen megjegyezte vásárlás után, hogy annyira büszke ránk Balázzsal, amiért ilyen gyönyörű családunk van, és értékeket adunk tovább a gyerekeinknek.
Szóval.. ilyenek tarkítják-szépítik az életem munkás oldalát. :) De örülök neki, nagyon.

Ez a bejegyzés tegnap este íródott, ám menet közben eltűnt a net.. és vissza sem jött már.. de végül is jó helyen volt az éterben. :D