Csüggedelem

Villog előttem a kurzor az üres fehér ablak bal felső sarkában, illetve még előtte a cím-mezőben tette ezt, csak onnan gyorsan elkattintottam, mert utálok rögtön címet adni, főleg ilyenkor, mikor csak ülök és nézek.
Ma munka közben eszembe ötlött, hogy én még az idén nem is találkoztam olyan emberrel, aki úgy igazándiból kitárt szívvel-lélekkel várta a karácsonyt. (no, mielőtt kapnék a fejemre, olvasni olvastam már) A vásárlók zöme fáradt és nyűgös. Tele reménytelenséggel, lemondással, csüggedéssel, főleg, amikor az árcímkével is szembesül. Megértem őket, mert tudom, nagyon sokan járnak ebben a cipőben. Olyan cipő ez, amikor hálásak lehetünk azért, mert van munkánk, és legalább a gyerekeknek jut valami a fa alá, de ezen kívül már semmi nincs. Egyre több helyről hallom, hogy a felnőttek nem ajándékoznak egymásnak, mert nincs miből. Majd az ünnepi vacsora lesz az ajándék. Csüggesztő.
Szerintem ezt is szándékosan vették el tőlünk valakik. Hogy már ennek se tudjunk örülni szívből, felhőtlenül. Mert azért még az utolsó napokban is hoznak a fejünk fölött őrületes döntéseket, törvényeket szavaznak meg, amik hát.. ööö... izé... a legkevésbé sem árulkodnak igazi hozzáértésről.
Képesek törvénybe iktatni, hogy majd csak az kaphat érettségi bizonyítványt, aki igazoltan végez 80 óra közösségi munkát. Azok, akik amúgy büntetik a hajléktalanokat. Nem is értem, majd a hajléktalan szállón önkénteskedő rendőr-tanonc, ha végez, azt fogja megbüntetni, akinek előtte levest adott? Semmi logika nincs benne. Szerintem.
Ráadásul azt is megfigyeltem már, hogy ezek az emberek ott a Parlamentben kivétel nélkül mindenhez értenek. Simán nyújtanak be módosító indítványt bármihez, ami megtetszett, és aztán persze, pártfegyelem van, hát meg is szavazzák. Az a kétharmad, az aztán mindent visz.
Közben pedig mi, akik hétköznapi emberekként hétköznapi utcákon járva és hétköznapi boltokban vásárolva azon aggódunk, hogy mi lesz jövőre? Hogyan lesz a kevesebb-ből meg ugyanez? Mert a csekkek akkor is jönnek majd. A gyerek ki fogja nőni a cipőjét. Sőt, amilyen galád és alávaló, enni is fog, nem keveset.
Nagy szükség van az angyalokra az idén. Legalább arra a pár napra hozzanak mindenkinek békét, amivel felvértezve, túlélhetjük a ránk váró mindenfélét.