Hülye vagy, világ!

Akár ezt így is hagyhatnám, egy üres bejegyzéssel, mert biztos vagyok benne, hogy már a cím alapján is mindenki a saját vérmérséklete, gondolatai, érzései alapján bólintott, felhördült, és továbbgondolta.
De nem hagyom üresen, hanem megosztom veletek a saját vérmérsékletem alapján kialakult érzéseket és gondolatokat.
Egy ideje már vannak pillanatok, amikor olyan, mintha még önmagamat is kívülről látnám, de erről már akkor írtam. Mindig hosszabbak a pillanatok, és időnként társulnak hozzá fura színek, amiket, ha festő lennék, minden bizonnyal meg tudnék mutatni, így, hogy csak írni tudok, az enyémek maradnak.
Ebben a tudatállapotban figyelem a világot mostanában. Válogatás nélkül a világban gyereket, felnőttet, szegényt, gazdagot. Annyira sok őszintétlen ember van a világon, hogy fájdalmas látni. A legfájdalmasabb ebben, hogy a többségük még önmagának is hazudik folyamatosan.
Vannak egy csomóan, akik divatból lettek "pozitív gondolkodók", semmi tartalom nincs az ő pozitívságuk mögött, és semmi ereje nincs is ezáltal. Persze, jó dolog valamiben hinni, de nem jó dolog úgy hirdetni valamit, hogy fogalmunk sincs róla, miről beszélünk. A falra tudok mászni az olyanoktól, akik előadják ezt a "nem mondunk semmi negatívat, mert akkor beteljesül", közben pedig keresik a szavakat, és végül az sül ki belőle, hogy egy igaz mondatuk nincs. Mi értelme van ennek?
Azt gondolom, mindannyian, akik jelen pillanatban felnőtt emberként itt élünk ebben az országban (de akár a világban is) tudjuk és látjuk, hogy valami van. Valami, ami nem tetszik, de hallgatunk, mert félünk megszólalni. Nyeljük a békát, mert az úgy elegáns, ha úgy teszünk, mintha nem okozna gondot hónapról hónapra megélni. Nagyon kevesen vannak, akik emelt fővel be merik vallani, hogy igen, "sz@rban vagyunk",  és nem, fogalmunk sincs róla, miből és hogyan fog megvalósulni a karácsonyi varázslat. Én be merem vallani, hogy jelen pillanatban még halvány lila segédfogalmam sincs róla, hogy lesz e valami plusz forrás erre a célra, vagy abból kell kigazdálkodni, amiből minden mást. Ez utóbbi esetben végtelenül szerény megoldást kell találnunk. Mert most írhatnám azt, és tök magasztos lenne, hogy "de nem baj, mert itt vagyunk egymásnak, szeretjük egymást, és ennél nincs nagyobb ajándék". Még igaz is. Mert mi, felnőttek tényleg úgy érezzük, a legnagyobb ajándékokat már megkaptuk az életünkben, itt vannak a gyerekeink. De még nekünk is fura lenne egy olyan karácsony, amikor maximum egy ünnepi vacsora lenne... a gyerekeink pedig ajándékot várnak, hiszen jók voltak. Megjegyzem, teljesen jogosan vágynak valamire. Ez az egyetlen olyan helyzet egész évben, amikor vágyakozhatnak úgy, hogy ne kelljen azt hallaniuk, hogy "erre most nincs pénzünk".
Ez a hülye világ pedig, ami csak rohan a vesztébe, simán beint majd egy csomó gyereknek. Sokkal kevesebb vágy tud majd teljesülni az idén, mert ki mer manapság a takarója végéig nyújtózni? Ki mer bármit is bevállalni, amikor egyetlen tollvonás elég ahhoz, hogy holnap már ne is ott legyen a takaró vége.
Néha kicsit szúrja a szememet, hogy ilyen kevesen vannak, akik igazán őszinték. Ha kívülről nézelődök, sokkal könnyebben felismerem azt, aki gondosan titkolózik.. és néha kedvem lenne hozzá, hogy azt mondjam neki "csak mondd ki, tudom miről beszélsz". A színekről pedig annyit, hogy sok a sötétlila és sötétzöld különböző árnyalata. Fogalmam sincs, mit jelent, vagy jelent e valamit. Nem szép. Néha haragszom is a világra, amiért idáig süllyedt.Gondolom szükséges a mélypont ahhoz, hogy aztán majd beinduljon a fellendülés minden téren.. gondolom mindet végig fogom én is élni, és csinálni, és még párszor megfordul majd a fejemben, hogy "Atyaég, hova keveredtem?"