A heti könyvem csak azért jött velem a könyvtárból, mert többször is oda vonzotta a pillantásomat, miközben sétálgattam a polcok között. Gondoltam, ha már így alakult, hát akkor hadd jöjjön. Az írónőtől még sohasem olvastam semmit ezelőtt. Csak itthon néztem meg miről is szól, és fel is sóhajtottam magamban, hogy na, már megint egy olyan könyv, ami egyszerre több idősíkon zajlik. Az idén ez már a sokadik. Sejtem egyébként, hogy nem véletlen ez, van dolgom a saját múltam és jelenem összefüggéseit feldolgozni.
A könyv nagyon jól megírt mű, olvastatta magát, azon kaptam magam esténként, hogy hú, már megint jól eltelt az idő, és észre sem vettem. A sztori is csak nyomokban olyan, amit már sokan megírtak mindenféle szereplőkkel és helyszínekkel. Nagyjából a háromnegyedét olvastam el, amikor már biztos voltam abban, mi lesz a vége, de még akkor azt nem tudtam, hogy fogunk oda eljutni, nem tűnt most olyan hosszúnak. Az lett a vége, amit gondoltam, érdekesen alakítva az eseményeket.
Szívesen ajánlom, könnyed, kikapcsol,
Azért azt még megörökítem, hogy ma megsütöttem életem legelcseszettebb méteres kalácsát. Illetve nem is maga a süti lett elcseszett, csak a csokimáz a tetejére. De miután este tíz órakor fejeztem be, inkább gyorsan beraktam a hűtőbe, mielőtt mérgemben kivágom az egészet, majd reggel megnézem, hátha érdemesnek találom arra, hogy csináljak rá másik csokit.
A mai nap egyébként ilyen volt, mert készült habcsókos-málnás-csokis kalács is...ott is voltak.problémák. A sütőben még úgy nézett ki, mint ami felrobbant, és voltak kétségeim afelől, hogy ehető lesz. Az lett. Ronda és finom.
Az isler legalább jó lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése