2024. márc. 31.

Húsvét vasárnap

 Ritkán zavar meg az óraállítás, általában úgy működik ez nálam, hogy ránézek az órára, és annyi az idő, amennyit mutat. Az októberit azért kicsit nehezebben viselem, mert utálom a sötétséget. 

Ma reggel azért egy pillanatra megzavart, hogy még olyan álmosnak érzem magam, pedig az óra már fél kilencet mutat. Aztán mire kiértem a konyhába, már meg is fejtettem az okát, és nagyjából ebben ki is merült nálam ez a dolog, semmi mást nem befolyásolt már. 

Patrik tegnap is eljött velünk a Balatonra, ma is volt itthon. Igaz, nem az egész napot töltötte ma sem itt, mert meccsre mentek egy barátjával, de értékelem azt is, hogy akkor is jön, ha nem feltétlenül ez az egyszerűbb. 

Azon kívül, hogy elkészítettem az ebédet, majd utána rendet raktam, felmostam, más nem történt ma. Volt Fradi meccs is, amit a tévén keresztül követtünk. Szerencsére úgy lett, ahogy a kis egyszerű mondókában van, hogy itt a húsvét, itt a nyúl, Fradi-Kövesd három null. 

Mindenkinek kívánok boldog ünnepet. Teljen úgy, ahogy nektek a legjobb. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése