2014. márc. 8.

Elégedetlen én

Úgy nagyjából mindennel elégedetlen vagyok éppen. Mert semmit sem csináltam eléggé, eléggé jól meg aztán pláne nem. Ráadásul mindig minden ugyanolyan is. Vagy ami nem ugyanolyan, az meg csak negatívba tendál, amitől egyébként is agyf.szt kapok már.
Ma nagyon szép idő volt. Ennek örömére kimostam és kiteregettem mindent (meg is száradtak). Ahányszor kint jártam, annyiszor jutott eszembe, hogy de jó lenne most kirándulni valahol. De még várt rám a főzés, meg takarítás, és a gyerekeknek is lecke és tanulás. (ez utóbbiból Eriknek főleg van bőven) Így aztán mély sóhajjal tudomásul vettem, hogy ez most nem fog menni. De a kisördög persze folyton cseszegetett, főleg, mert végül úgy alakult, hogy se a a takarításból nem lett semmi, se másból. És akkor szombat este volt már, és itt ültem magamban dühöngve, hogy persze, mindenkinek van valami programja, csak mi ülünk már megint itthon, mint két zombi, akiknek ahogy leér a fejük, már alszanak is, mindegy, hány óra van. Ebből a hangulatomból aztán már nem is nagyon tudtam kirángatni magam, mert eszembe jutott, hogy mennyi mindent felejtettem el a héten, mennyi mindent terveztem el, és nem lett belőle semmi. Ilyenkor aztán verném a fejem a falba, egyrészt, hogy minek is tervezek bármit, mikor elég ritkán jön össze úgy minden, ahogy szeretné, másrészt meg, hogy miért nem tudom elfogadni, hogy vannak dolgok, amik nem mennek. Azt mondjuk a legnehezebb, hogy látom, mennyi idő megy el a mindennapos hülyeségekre, úgymint bevásárlás, főzés, mosogatás, amik elveszik az időt egy csomó minden mástól, ami pedig épp azt a célt szolgálná, hogy mondjuk a gyerekeim életében képes legyek sokkal intenzívebben részt venni azon kívül is, hogy enni adok nekik, meg mosok rájuk, előkészítem a dolgaikat. A bevásárlást kénytelen vagyok minden nap intézni, mert nincs tároló helyiségünk, így épp annyi van itthon a friss áruféleségekből, amennyire szükségünk van. És igen, hát az is igaz, hogy minden nap el is felejtek valamit, amit másnap pótolni kell. A főzés sem megy több napra előre, mert egyrészt én vagyok a legfinnyásabb, aki utálja a hűtőből melegített ételt (egyszerűen nem olyan íze van, na), másrészt a hűtő kapacitása is véges. Szóval ezt nem nagyon tudom elodázni, esetleg majd a minden másnapos bevásárlást megpróbálom bevezetni.
Sokkal többet szeretnék beszélgetni a fiaimmal, és sokkal többet kéne segítenem Eriknek is. Neki például kitaláltam, hogy is szerezhetne egy-két jópontot a magyar tanáránál, de elfelejtettem neki kinyomtatni amit akartam, ráadásul most fogalmam sincs mikor is fogunk tudni nekiállni.
Arról pedig nem is beszélek, hogy saját magammal kapcsolatban miket gondolok. Mert az egy dolog, hogy örökké fáj valami. Az izületeim újabban folyamatosan kínoznak, és már nem csak a lábam, hanem  kezeim is. A nyakam és a hátam maradt a régiben, Balázs néha masszírozza, és tőle tudom, hogy egymerő csomó az egész. Gondolom emiatt is látom magam mostanság olyan csúnyának. Meg azért, mert megint legalább másfél centis lenövés van a hajamon, a szemöldököm igazításért rimánkodik, minden eddiginél otrombább narancsbőrök vannak rajtam, és egy punnyadt kis izé vagyok. Se izom, se feszesség, csak háj, és narancsbőr, és seprűvénák. Ühüm.. hallom az ötleteket máris, hogy járjak biciklivel vásárolni, de az a helyzet, hogy ehhez meg fáradt vagyok. Ahogy minden máshoz is.
Sorolhatnám még, hogy mivel mi bajom van, de ennyi negatív dolog épp elég egy szombat estére. Sok is már. Megoldást nem tudok. Semmire sem. Pedig biztosan van. Valahol.

6 megjegyzés:

  1. Háááát, biztos nem én vagyok, aki feltalálta a spanyolviaszt, de nekünk azóta sikerül a mindennapi bevásárlást elkerülni, amióta egy hétre előre megtervezzük a menüt, és előre vásárolunk, amit tudunk. Jó, tudom, írtad, hogy kevés a tárolókapacitásotok... Ez nekünk egyrészt kevesebb kötöttséget jelent a délutánokra nézve, másrészt megszűntek az adhoc jellegű, utolsó pillanatban eldöntött és ezért drágának bizonyuló vacsorák. Mosni minden nap szoktam, reggel beállítom a gépet, és délután beindul, mire hazaérünk, csak teregetni kell. Ja, és muszáj valamennyire feszesen tartani a napok rendjét, mert a gyerekek még elég kicsik ahhoz, hogy ne mondjuk a szokásosnál egy órával később legyen vacsora vagy fürdés. De igen, egyébként a mi életünk is egy mókuskerék, alig-alig tudunk lassítani.

    VálaszTörlés
  2. Megértelek! Talán kicsit lazítani kellene, jön a jóidő..és majd a kedvenc virágodat is ültetheted a ládában, és gyönyörködhetsz benne.. Szép napot!((()))

    VálaszTörlés
  3. csak elkezdeni nehéz, hogy bicajjal járj boltba, aztán pár alkalom után már jól is fog esni, és hiányozni fog. Tudom. Nekem a futás ilyen. Nehezen szántam rá magam, hogy elkezdjem, és minden egyes alkalommal nehezen indulok el, de ott és akkor, no meg utána nagyon jóóóóó. És feltölt, és kikapcsol.
    És vásárolj a fiúkkal, felváltva, hol egyikkel, hol másikkal, kinek mikor engedi meg a napirendje. Menet közben lehet beszélgetni, és még segítséged is van.
    néha rendelhetsz is ebédet, biztos felétek van olyan, ami elfogadható áron van. legalább a húzósabb heteken, hogy ezzel ne kelljen foglalkozni.
    Muszáj valamiből visszavenned Dius, mert 3 gyerekkel, teljes állásban nem lehet minden penge. De ezt te is tudod. Én biztos a háztartáson lazítanék amennyit csak lehet, a fiúk javára. Bár én már most is ezt teszem, pedig nem is dolgozok.

    VálaszTörlés
  4. Teide, szerintem ha még ilyen kicsik lennének a fiúk, mint a Tieid, már meg is őrültem volna. :)
    Anikó, azt a virágültetést már nagyon várom. :)
    Bea, elképzeltem, ahogy minden másnap hazaszállítom a hatos zsugor kétliteres vizet a bicómon. :D Valamiből muszáj lenne, igen, csak amúgy meg azt gondolom, már annyi mindenen lazítottam, nem igaz, hogy még mindig nem elég.

    VálaszTörlés
  5. Dius, de ők csak ketten vannak. És igen, én is szoktam az őrület határán járni. :D

    VálaszTörlés
  6. Hidd el, a kettőnél a három nem is olyan sokkal több már. :) ;)

    VálaszTörlés