De jó volt...

Amikor az ember főnöke reggel hétkor úgy telefonál, hogy semmit ne csináljak, hanem amint ő megérkezik, menjek is hozzá, az semmi jót nem jelent. Még addig volt majdnem egy fél órám elmorfondírozni azon, hogy vajon tettem e valamit, ami nem volt jó, vagy esetleg nem tettem meg valamit, amit pedig kellett volna. Nem találtam egyikre sem példát az emlékeim között, úgyhogy nyugalomra intettem magam, mondván, majd kiderül nemsokára.
Amikor elővezette, hogy mit talált ki mára feladatként, majdnem kiszaladt a számon, hogy "De én ezt nem tudom megcsinálni". Aztán nyugalomra intettem magam, mondván, ha ő úgy gondolja, hogy alkalmas vagyok rá, akkor az biztosan úgy is van, és majd csak megoldom.
Amikor kiderült, hogy mindehhez a létező legjobb segítséget kapom, akkor már egy pillanatra sem jutott eszembe semmi rossz. Sőt. :)
Az eddig legeslegjobb nap volt a mai, amit munkával töltöttem valaha is. Pedig.. elárulom, ekkora hajcsárral nem dolgoztam még együtt soha. :)
Na de a lényeg. Olyat csináltam, amit még sohasem. És azzal dolgoztam együtt, akivel még sohasem. Igen. A férjemmel. Mi ketten. :) Nagyon jó volt. És nem is tudom elmondani mennyire. Nem nagyon jutott eszünkbe menet közben semmi más, mint maga a munka (két munka hőse...), és őt biztos nagyon idegesítette, hogy én olyan kis bizonytalan voltam (mint aki először csinál valamit életében), de fantasztikus volt. Még az sem zavart, hogy kerek négy órán keresztül nem mehettem ki rágyújtani, meg nem ihattam kávét sem, mert ez a hajcsár, aki tulajdonképpen még nagyon jó tanár is, csak csinálta, és csinálta, és a következő autót is megvártuk, amíg lepakol. Közben fáradhatatlanul intézkedett, magyarázott, mutatta, és azon kaptam magam, hogy az ő lendülete visz engem is.
Az összes kollégánk, és még a főnökeink közül is mind mosolyogva figyelt minket, ahogy fej-fej mellett egyforma cipőben és egyforma kabátban vesszük át az árut. Volt, aki odáig merészkedett, hogy meg is akarta örökíteni. :) (de úgy tudom, erre azért nem került sor)
Ez egy különlegesen jó nap volt. Amire emlékezni fogok. Sokáig. (és majd elmesélem még az unokáimnak is, az egészen biztos)

Egy darabig erre például egészen biztosan mosolyogva fogok nézni minden üzletben:

És el ne felejtsétek, holnap Lila nap lesz. :) Én már előkészítettem a lila felsőmet.