Para...

Tegnap este, miután megírtam az éppen aktuális írnivalómat, rögtön még megfogalmazódott a fejemben vagy három másik, amiről mindenképpen írni akarok. És magamban elmosolyodtam, hogy hahh, hát én aztán nem mondhatom, hogy alkotói válságban szenvednék bármikor is, ha örökké van témám. Na de ez így van jól, mert írni jó. De az a helyzet, hogy a három mellé azóta már még kettő adódott, és most sorsot húzok magamban, hogy melyikkel is kezdjem.. (és reménykedjünk, hogy nem fogom elfelejteni azokat, amik a fejemben maradtak)
No de azzal kezdem, ami a leginkább rólam szól. Mert végtelenül exhibiconista vagyok (ahogy az már kiderült az elmúlt években), és mert kapcsolódik a kettővel ezelőtti témához.
Szóval, az van, hogy ezzel a "kívülről szemlélődéssel" egyidőben egészen érdekes dolgokat vettem észre. Vagy hát ez így nem is teljesen igaz, mert ezek jó ideje jelen vannak az életemben, csak nem ennyire koncentráltan, és eddig rendre találtam rá valami nagyon racionális magyarázatot. Mert akartam, és mert a szó hétköznapi jelentésében annyira normális akartam lenni. Nos, eljött az idő, hogy be kell lássam, egyáltalán nem vagyok normális. Na de nem kell megijedni, nem abnormális vagyok, csak kicsit paranormális. Mindig álmodtam meg előre dolgokat. Sosem tudtam mennyire előre, csak mikor megvalósult valami, vált nyilvánvalóvá, hogy hát ez is.. Rendre úgy történt, hogy már csak nagyon homályos emlékem maradt az álomról, mire megtörtént a valóságban, így a deja vu érzés olyan volt, amit simán magyarázhattam bármivel. Nagyon hosszú ideig hallottam a telefonomat előre csörögni. Nem vicc. Hallottam, ahogy csörög, elindultam felvenni, és csak egy-két perccel később szólalt meg. De ez még nem is ijesztő azért. Az, hogy a mai napig látok embereket szembe jönni az utcán, akik már régesrég nem jöhetnek szembe, már csak néha rémiszt meg. Már értékelni is tudom, hogy engem méltatnak arra, hogy láthatom őket. Érdekes, hogy sosem hallom, mindig csak látom.
De az elmúlt hetekben (kb. Arthur érkezésével van összefüggésben az időpont) valahogy mindez elkezdett koncentráltan felbukkanni. Látok-hallok-érzek... több dimenzióban is. Fura, és eleinte több volt, mint ijesztő. Isten bizony azt gondoltam, a vég kezdete, hogy folyamatosan hőt termelek magam körül, én, aki egyébként, normális esetben folyton fázom. Most meg, a testem ugyan fázik, ha hűvösebb van, de meleg árad a kezemből, és melegséget érzek mindenhol. És nem csak én érzem, Balázs is többször megjegyezte már, hogy úristen, de meleg vagy. (és nem, sosem volt lázam) Helyzeteket látok, és minden éjjel álmodom. Olyat, amiben rengeteg valóság van. És azt ugyan nem tudom, hogy jövő e, vagy múlt, de némelyikkel kapcsolatban komolyan drukkolok, hogy a közeljövő legyen, és bevallom, van olyan is, amiről azt szeretném, ha a múltam része lenne.
Na de a mai megtörtént eset vitte mind közül eddig a prímet. Mert eddig mindezt gondosan titkoltam, mindenki elöl. (najó, hát aki most mindentudóan mosolyog, az elöl nyilván nem tudtam) Már csak azért is, mert hogy is lehet ezt elmondani úgy, hogy ne tűnjek tökhülyének? (mondjuk így, ahogy most leírom) Ma este Balázs indult dolgozni. Ebben még semmi szokatlan nincs, van ez így szombat esténként. A szokatlan az volt, és hát én követtem el a hibát, hogy hallottam a hangját, ahogy kérdez valamit, pedig még meg sem szólalt, én meg válaszoltam rá. Kapásból, gondolkodás nélkül. Egy pillanatra megállt benne az ütő. Persze, megkérdezte, hogy honnan tudtam, hogy mit fog kérdezni. Én meg egy másodpercnyi habozás után bevallottam, hogy hallottam a kérdését.. Hitte, nem hitte... inkább nem, mint igen, mert gyorsan kitalálta, hogy biztos mégis megkérdezte már, csak elfelejtette. Mondjuk azt hiszem, ezt azért ő maga sem gondolta komolyan, de mégis egyszerűbb volt ez így.
Miközben mindezt elmesélem, folyamatosan olyan forró vagyok, hogy majd' meggyulladok, a kezeim szabályosan égnek.. Nem tudom mi történik, csak sejtem. Viszont, be kell vallanom... végre sikerült eljutnom odáig, hogy mindezt élvezem. Örülök neki, hogy bármi is ez, nekem jutott.
És akkor itt az idő, hogy végre a kezembe vegyem a saját sorsomat? Észrevegyem a jeleket, amik ennél jobban már nem jöhetnek, és lépjek arra az útra, amire évek óta készülök...huhh.. micsoda utazás lesz...