Már megint egy unalmas, egyedül töltött szombat este. Nem mintha az előző éjszakai rémület, és már csak olyan "féligalvás" után nem esne jól egy kis csend. De mondjuk kis csend már volt.
A szó szoros értelmében persze nem... mert még a tegnap éjjel befulladós, és még ma délelőtt is szörnyen csúnyán ugatva köhögős gyerekem sem alszik. Épp szétpakol és béget valamivel. O.o
De megpróbálok szép sorban haladni ezzel az igen korán kezdődött nappal. Már hajnali fél kettőkor nagyon ébernek kellett (volna) lenni, mikor arra a jól ismert köhögésre ébredtünk. Én valahogy lassabban eszméltem (szokás szerint), mint a párom, hogy aztán egy pillanat alatt talpra ugorjak, mert nem elég a gyerek, még ő is... ijedtében lett olyan szapora szívverése, és úgy leverte a víz, hogy komolyan elkezdtem félni attól, hogy talán infarktust kap? És pár percre elgondolkodtam azon is, hogy hogy oldanám meg, hogy a fulladós gyerek itthon, az apáért meg mentő jön. Nem tudnám, melyik ujjam harapjam meg.. szerencsére nem is kellett megtudnom. Roli fulladása sem "teljesedett ki", úgy, ahogy szokott, ami egyrészt nem baj, másrészt azzal járt, hogy még egész délelőtt "ugatott". Balázs 11-ig aludt, de nem nézett ki jól. Így aztán egész nap lestem aggódva, hogy jajj, mi lesz.. Végigrohantam a délelőttöt, hogy beszerezzek valami köptetőt, mert persze ahhoz pont nincs receptem, ami kéne, bevásároljak, és ebéd is legyen minél előbb, mert aztán menni kell a könyvtárba 1-re. Még egy gyors telefon is belefért azért rohanásba, aztán, míg a sütőben sült a krumpli, addig megmoshattam a hajam. A könyvtári felolvasás jó volt, csak hosszúsága miatt kissé unalmas, meg kicsit tömény is ennyi Benedek Elek mesét hallgatni egymás után. :-)
A délután további része nyugodtan telt, mostam, pakoltam, meg ilyenek. Estére igen komoly szélvihar kerekedett, nem is voltam túl nyugodt a gondolattól, hogy itt maradok egyedül a fiúkkal, mert ki nem állhatom, ha áramszünet van (nem volt) , mert ők félnek... és nehéz úgy gyertyát keresni, gyufát keresni, hogy közben még meg is kéne őket nyugtatni.
Aztán este kicsit sikerült magamba zuhannom, miközben ültem a gép előtt, és baromira nem tudtam mit kezdeni magammal, közben hallgattam a három ebadta kölyköm folyamatos vitáját, hogy ki miért nem kártyázik a másikkal, vagy miért nem kapcsolják át a tévét, vagy miért nem ő játszhat a számítógépen. És elkezdtem "kicsit utálni" azokat, akikről biztosan tudtam, hogy most épp jóízűen beszélgetnek, vagy épp egy várva várt találkozón vannak. És odáig jutottam az önsajnálatban, hogy elkezdtem írni ezt a postot. Aztán félbehagytam, hogy ne legyen sem indulatos, sem önsajnáló, sem önző. Mert senki nem tehet arról, hogy az én férjem éjjel dolgozik. Ez a mi életünk, mi választottuk. Az, hogy épp azért ez volt a választás, hogy több legyen a bevétel, az más kérdés.
Végül azért egy bűbájos Bűbáj nézéssel megvigasztaltam háborgó lelkem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése