Na, ez a szóösszetétel az, amit saját magammal kapcsolatban nemigen használnék. De mivel az, hogy "evés" nem hangzik túl jó címnek, így ez lett. Mert maga a szóösszetétel az olyan elegáns, nem? Szóval, én és az evés.. nem vagyunk valami jó barátok. Voltunk valaha, még gyerekkoromban talán, meg ugye amikor a fiúkat vártam, akkor is mindig valamilyen kajafélével jóban voltunk, de úgy alapjáraton nem. Ha okot kéne keresnem, akkor talán mélyen beleásva a lelkembe, és nagyon őszintén be kell vallanom, hogy van köze ahhoz, hogy így nem hízom el. Mert azért aki kövér gyerek volt (mint én is), az tudja, milyen nap mint szembesülni azzal (főleg lányként), hogy csúfolják miatta, hogy korlátai vannak miatta, és bizony-bizony, jó mélyen be tud épülni a tudatalattinkba (tudom, tudom... :P).
Szóval nem szeretek enni. Olyannyira nem, hogy képes vagyok az evés kellős közepén abbahagyni, mert meguntam. Tényleg nem laktam jól, de végtelenül unalmas tud lenni a rágás. :-D És nem hoz lázba újabban már a csoki sem úgy, mint rég. (csak ritkán a tehenes) És én nem is tudom, milyen érzés az, amikor rágondolsz valamilyen ételre, és "összefut a nyál a szádban". Ezt csak és kizárólag a citrom látványa váltja ki belőlem, de az azt gondolom, más tészta.
Elméletben sokat tudok az ételekről (fura is lenne, ha másképp lenne egy szakács férjjel, és három gyerekkel). Tudom, mihez mi illik. Tudom, mihez mi nem illik. Tudom, hogy a borjú bécsi mellé dukál a citromkarika, mert úgy jön ki igazán az íze. Főzök is rendszeresen (mondhatnám minden nap). És sütök rendszeresen. Hol ezt, hol azt. De minden legtöbbször kimerül az "alkotás örömében", legalábbis a sütés. Megcsinálom, és max. egy kocka, vagy szelet erejéig megkóstolom, és kész. Nem kell. Csernus doktor biztos megfejtené, hogy milyen gátlásaim vannak, és mi az oka ennek. Sőt, megkockáztatom, Erika barátnőm is már megfogalmazta az ezzel kapcsolatos bekérdezős kérdéseit (:P)
Tegnap láttam egy műsort az anorexiásokról. Hát... érdekes, hogy sokan vannak köztük, akik nem csontsoványak, de mégis ebben a betegségben szenvednek. Na, nem, én nem. Mert ha meg olyanom van, akkor bűntudat nélkül eszem este 10-kor is egy szendvicset. Szóval ez nem. Lehet, hogy csak simán lustaság az oka. Mert elém nem teszi oda senki, ellenben én nagyon sokszor érzem úgy, hogy mást sem csináltam egész nap, csak főztem, tálaltam, majd leszedtem, aztán megint enni adtam, és így tovább. És ilyenkor aztán még magamnak is.. isten ments.
Vagy lehet, hogy oka sincs. (amit rögtön mindannyian megcáfoltok azzal, hogy felszisszentek, hogy dehogyisnincs) Éhséget is ritkán érzek amúgy. Az olyan ünnepszámba menő dolog, mikor én éhes vagyok.
Végülis mindegy is, nem? Afelől legalább nyugodtak lehettek, hogy legalább elenni nem fogok előletek semmit. Maximum a kávétokat iszom meg. :P
És majd egyszer valaki megpróbálhatja nekem elmagyarázni, hogy mi a jó abban, hogy eszünk? :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése