Kirándulás

Szombat reggel 7:15-kor (mondjuk ez szombat tekintetében inkább hajnal) nyílt a szemünk, Rolinak kakaót kellett szervírozni. Megmelegítettem, felöltöztem, gondoltam, kivételesen nagyon rendes leszek, és már nem fekszem vissza. Igenám, csakhogy a galériáról jött a hang: "Azt hittem, még jössz bújni egy kicsit." Hát mentem. És ha már ott voltam, és jól odafészkelhettem magam (ritka alkalom, ki kellett használni maximálisan), még egy fél órácskát szundítottam is. Párom megkérdezte, milyen idő van. Mondtam, süt a nap. Erre: akkor nem megyünk el valahova? Hát menjünk. És persze, abból az apropóból, hogy Patrik nagyon szorgalmasan megtanulta a Nemzeti Dal összes versszakát, és Erik csinált zászlót az oviban, amit végül hazahozott, mert nem vitték ki az ovival a Kossuth-szoborhoz, elmentünk Pákozdra az 1848-as emlékműhöz.
A gyerekek izgatottan várták, hogy elinduljunk. Ehhez anyának azért el kellett pakolnia a reggeli edényeket (mert ha ottmarad a mosogatóban, egész nap frusztrált volna), meg kellett csinálni a szendvicseket, így aztán 10 óra lett, mire útnak indulhattunk. Persze indulás előtt még összevesztek rajta, hogy ki viszi ki a hátizsákot, meg ilyenek. Nekem a kocsinál jutott eszembe a fényképezőgép.. szerencsére visszajöttem érte. :-) De a döcögős kezdet ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Az emlékművek igazán csak a két nagyot, és minket, felnőtteket érdekelt. Rolikám a békefenntartók emlékművén nemes egyszerűséggel csúszdázott is (csak kicsit volt égő :D). Van ott egy múzeum is, ahol korhű dolgok vannak, csatajelenetek, meg ilyesmik, de azt most kihagytuk. Két okból. Egyrészt, Roli miatt féltünk bemenni, ki tudja, mekkora kárt okozna.. :D Másrészt, közben eszünkbe jutott, hogy van itt egy arborétum is, ahol állítólag van egy tökjó játszótér is, és két helyre most nem futotta volna a belépőre. Így aztán, mivel gyönyörű napsütés volt, az arborétum mellett döntöttünk. És milyen jól döntöttünk. Mert nemcsak a gyerekek élvezték a játszóteret, hanem mi is. Nem tudnám megmondani, mikor csúszdáztam utoljára, de az ottani az nagyon csábított, és muszáj volt kipróbálnom. És ha már én is, hát a párom is. :D Ő bevállalta a tűzoltórudat (így hívják?) is, én azt nem mertem.. :D Kipirult arcok, boldog sikolyok. :-) A kilátóba is felmentünk, még engem is "rákényszerítettek", pedig köztudottan nem bírom a magasságot, azt meg végképp nem, ahova csigalépcső vezet. Itt is volt minden bajom, citerázó lábakkal értem fel (de felértem) Szép óvatosan közlekedtem odafent, és igyekeztem nem lenézni... csak előre. Mondjuk, bevallom, alig vártam, hogy újra lent legyek, és a kínok kínját éltem át lefelé.. úgyhogy egy hős vagyok, amiért megcsináltam. Patrik nagyon vágyott rá, hogy végigjárjuk a tanösvényt. Pár percig tanakodtunk, hogy mi legyen, mert Roli már a játszótérről felfelé is folyamatosan ordított, hogy vegyük fel. Ez meg másfél kilométer. Végül nekiindultunk, és Roli is végigment. Igaz, kellett ehhez apa fantáziája, hogy "vándorbotot" csinált nekik korhadt faágakból, amitől nagyon lelkesek voltak. Mi meg.. kézenfogva andalogtunk a csendes erdőben, és élveztük, hogy jó idő van, és a gyerekeink is jól érzik magukat, minden táblát elolvastunk, megnéztük a mohás fákat, a puha pázsitot is megtapogattuk.. És mit mondjak.. jól el is fáradtunk. Hazafelé szép lassan jöttünk, másik útvonalon, mint ahogy jöttünk. A gyerekek persze elaludtak azonnal, ahogy a kocsi elindult, pedig még mikor beszálltunk, kórusban könyörögtek, hogy még menjünk valahova. :-)
Itthon pedig először egy kávé... aztán megcsináltam a vacsorát (ami az ebédet volt hivatott helyettesíteni). Senkit nem kellett noszogatni, hogy egyen, "megdolgoztunk" a kajáért rendesen.
Este pedig mindenki tartott élménybeszámolót a mamáéknak, a párom lelkesen mutogatta a fényképeket (ami pedig rá aztán nem jellemző).
Szóval, a szombat teljesen jól sikerült nap volt. Ennyi is elég a boldogsághoz. :-)