Megint egy

Illetve inkább mondjuk úgy, megint túl vagyok egy állásinterjún, amit nem is neveznék a szó klasszikus értelmében interjúnak. De ne szaladjak ennyire előre, csak szépen sorjában. Szóval, kezdődött azzal, hogy kedden csörgött a telefonom, és keresett XY az APEH-tól, hogy megkapta az önéletrajzomat, és ha még mindig aktuális az álláskeresésem, akkor szeretne találkozni velem. Lehetőleg még aznap (mindezt délelőtt 10 után). Mondtam, hogy hát ha lehetne, akkor inkább másnap. Lehetett. Így aztán tegnap mindenki jó korán kelt, gyerekek jó korán, már 1/4 8-kor az oviban voltak, hogy én elérjem a vonatot. Semmi gondot nem okozott odatalálni, még ténferegtem is az utcán egy jó félórát, mert korán odaértem. A recepción az első meglepetés akkor ért, mikor nemcsak elkérték a személyimet, hanem még be is rögzítették a számát, és a nevemet, kaptam egy kis kártyát, meg egy papírt, amivel beléphettem. (azzal igyekeztem nem foglalkozni, hogy mi köze is van egy biztonsági őrnek az én személyi igazolványomhoz). Feltelefonált a hölgynek, akire vártam, le is jött értem. Liftben jól lepleztem a bezártságérzet miatti pánikolásomat, pedig irtó szűk kis kalitka volt, amitől irtóra levert a víz egy pillanat alatt. A hölgy első pillantásra szimpatikus volt, bár látszott rajta rögtön, hogy igazi karrierista, aki él-hal a munkájáért. Az irodájában leültünk, elmondta, hogy mit is csinál egy revizor. Változatos munka, leginkább "terepen", tehát a célvállalkozások székhelyén, vagy könyvelőirodában kell az adott időszak összes létező papírját, adóbevallását, stb. átbogarászni, felvértezve azokkal a törvényi tudásokkal, amik ide vonatkoznak. Ehhez ugye rengeteget kell tanulni, hogy legalább nagyjából a kisujjunkban legyen minden idevágó paragrafus, valamint kis-és nagybetűs széljegyzet, lábjegyzet, módosítás, és hasonlók (visszamenőleg öt évre). Elképzeltem magam, ahogy ülök hajnalban vagy késő este a vonaton kezemben az áfa-törvénnyel, vagy a számviteli törvénnyel, és jókat alszom rajta. :-D Őszintén elmondta, hogy sokat kell dolgozni, nem egyszerű a feladat, viszont tanulható annak, akinek van alaptudása, affinitása, és logikája. 1-2 év(!) alatt igazán jó revizor is válhat az ember lányából. Hmmm... Tíz perc után bekopogtak, hogy azonnal hivatja őt a főosztályvezető. És ment..Engem pedig, mivel nem végeztünk, vitt magával, leültetett egy székre, és vártam. Pár perc múlva kijött abból az irodából, ahol a "kockafejű" osztályvezetők összegyűltek, és még kicsit zavarban ugyan, de odaszólt, hogy "Van egy sürgős, határidős munkánk, kb. 20 perc, sietek, itt várjon meg, jó?" Na, akkor gondoltam magamban csúnyát. De mondtam, oké.. és vártam. És figyeltem, ahogy jöttek-mentek az emberkék, és elszörnyedtem, ahogy a számítógép monitorján megláttam az apeh-os képernyőkímélőt windows-zászló utánzataként lebegni. Meg ahogy jöttek a különböző nagyon lelkes alkalmazottak dicsekedni az adótanácsadói eredményes vizsgáikkal. És aztán jöttek vissza szép sorban az osztályvezetők különböző papírkákkal, járultak a főosztályvezető elé, és láthatóan irtó büszkék voltak magukra, hogy milyen gyorsan végeztek.. Persze, hogy az én emberem volt az utolsó. De végre, mintegy félóra dögunalom után megérkezett. Lediktálta a maga kis három darab számát, aztán jött is. És bevitt a főosztályvezetőhöz, akit sokkal inkább néznék maffiafőnöknek a fekete öltönyében, amihez fekete garbót viselt, és csillogós kopasz feje van, de az az igazi "futballhuligán"-kopasz, kigyúrt.. Na, mindegy. Leültetett, majd mesélt. Hogy az ő osztályuk a csúcs, és náluk mindenki csak kevesebbet tud, és csinál, és mennyi mindent kell tanulni, és mennyire kell felkészülni az utálatra, arra, hogy ki kell tudni mondani, és le kell tudni írni, hogy akár itt fellegzett be az adott cégnek. És igen, meg kell tudni válaszolni bármelyik adótanácsadónak, könyvvizsgálónak, könyvelőnek, cégvezetőnek bárhol, bármikor. Akkor is, ha ő maga a volt pénzügyminiszter. Mindezért cserébe nagyon kicsi fizetés jár. A sokadik nagyon kicsi után rákérdeztem, hogy akkor talán számszerűsítené e azt a nagyon kicsit, mégis, jó volna tudni. És kimondta. És nagyon kellett fegyelmeznem magam, hogy ne röhögjem ki. Mert villámgyors fejszámolás után rögtön az jött ki, hogy na neeee... gyakorlatilag azt várják, hogy napi 8 órában felelősségteljesen ellenőrizzem át más milliós tételeit, amiért 3 órát töltsek utazással, és adnak érte (nettóban, és levonva belőle az utazási költségek rámeső részét) kb. 50 ezer forintot. Azért, hogy reggel 5-kor keljek, a hatos vonattal már úton legyek, és este a fél hatos vonattal induljak haza. És még tanuljak is. Önszorgalomból.
Elképzeltem, ahogy a gyerekeim mennek egyedül az óvodába, iskolába. Elképzeltem, ahogy sosem lesz időm, energiám hozzájuk szólni sem. Sem palacsintát sütni, sem mást.
És megállapítottam, hogy nem, ez nekem nem kell így. Semmiképp. Persze, van az a pénz egyébként, amiért habozás nélkül bevállalnám (bizonyos ideig). De ez meg sem közelíti azt az összeget.
Így aztán búcsút vettem gondolatban ettől is. De mivel nem fűztem hozzá túl nagy reményeket, így ez most kicsit sem fáj. :-)