2009. márc. 16.

Március 15.

Nemzeti ünnep. Többször hangzott el a kérdés a múlt héten nálunk, hogy mitől Nemzeti ünnep ez a nap. Mi történt? Mit ünneplünk?
Roli annyit fogott fel belőle, hogy "Azért van kokárdám, mert szabadság van." :-) Mindezt egy banánnal telefonálva adta elő. Édes pofa.
Erik már többet, ő már értette a "márciusi ifjak" kifejezést, tudta, hogy ekkor született a Nemzeti Dal, és hogy volt valami 12 pont, meg valakit kiszabadítottak a börtönből. És forradalom is volt.. (ez utóbbit nagy szemekkel adta elő)
Patrik pedig már nagy iskolásként még ennél is többet tud. Ugye azt már az előző post-ban is írtam, hogy megtanulta a Nemzeti Dalt végig, az iskolai ünnepségen előadták ugye az aznap történteket, így mondhatom, hogy magát a cselekményt tudta.
A mögöttes dolgokat nem hiszem, hogy értik. De nem is nagyon kell még nekik érteni. Annyit megértették, hogy azért harcoltak, hogy mindenki kimondhassa, amit gondol. (ez azért most sincs így)
Mindenesetre anélkül, hogy bármilyen glóriát is akarnék a gyerekeim okos feje köré vonni, vagy akár a szüleik feje fölé, sajnálom, hogy ez az ünnep sem arról szólt, hogy emlékezzünk, és fejet hajtsunk azok emléke előtt tisztelegve, akik ott és akkor harcoltak.
Mert megint mindenki arról beszélt, ami most van. Mindenki a maga szája íze szerinti "kampánybeszédet" tartott Március 15-i megemlékezés címén. És komolyan szégyelltem magam, mikor a tévében láttam, hogy mire használták az ünnepi beszédet, és a tömeg, aki elvileg büszkén ünnepelni ment, egy emberként üvöltötte, hogy "Hazudsz". Hát.. kérem szépen.. büszkék lehetünk rá, hogy az erdélyi magyarok különbül ünnepeltek. Vagy épp a vajdaságiak.
Nem vagyok az a fajta "nagy magyar", aki kokárdát hord az év minden napján, és magyar zászló leng az ablakában. De vagyok annyira magyar, hogy túllépjek a saját, személyes problémáimon, és emlékezzek arra, amit ugyan csak történelemből tanultam, de büszke lehetek rá.
És ugyan sosem voltam történelemből penge, de emlékszem rá, hogy kezdődik az a bizonyos 12 pont: "Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés."
Ettől jelen pillanatban messze vagyunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése