2011. aug. 31.

Augusztus 31.

A nyár utolsó napja. Egyben Erika nap, ami az én egyik legkedvesebb barátnőm névnapja is. Aki ma életében először ünnepel(t) úgy névnapot, hogy már a kicsi fia is felköszönthette. Igaz, még kellett neki hozzá tolmács, lévén éppen csak egy hónapos. De abban biztos vagyok, hogy Erikának ez volt élete legszebb névnapja. :)
Ahogy Balázs írta neki a fb-on, ennél boldogabb már nemigen lehet, de azért én itt is szeretnék neki Nagyon Sok Boldogságot kívánni névnapja alkalmából. :) Vagy inkább azt kívánom neki, hogy ez, amit most érez, ez maradjon meg örökre most már. :) Mert megérdemli. :)

A nyár utolsó napját azt hiszem igen sok gyerek számára tették nem egészen felhőtlenné, mert a legtöbb iskolában ma tartották az évnyitót. (kivéve azok a nagyon gonosz és embertelen iskolák, ahova már hétfőtől járnak.. brrrr..) Nálunk is ma volt. Fél ötkor az alsósok épületében. Embertelen tömeg, meleg, pocsék hangosítás, és még rosszabb akusztika. Így aztán hála az égnek lemaradtam az öntömjénező polgármester-beszédről, lemaradtam a minden bizonnyal komoly buzdítóerővel rendelkező igazgató beszédről, és sajnos nem hallottam a kis helyes új elsősök verseit sem. Fél szemmel azt lestem, hogy a nagy, hatodikos (csórikám, a legkisebb az osztályban) fiam bírja e vajon, hogy a tűző napon kell állnia. A másik fél szemem a harmadikost kereste a tömegben, aki meglehetős elveszettséggel lépett be az épületbe, és igen félszegen lesett körbe a sok lépcső és  hatalmas belmagasságok láttán. Úgy egy óra elteltével kezdtek megmozdulni az elöl állók, így kikövetkeztettük, hogy vége az évnyitónak, gondolom a szokásos frázisokkal ért véget: "A 2011/2012-es tanévet hivatalosan is megnyitom, mindenkinek jó tanulást, jó eredményeket kívánok!" (amikor ezt szoktam hallani is, mindig azt várom, hogy majd még valami buzdító csatakiáltás is elhangzik, de az nem szokott. :D )
Erik osztálya felment a tantermükbe az évnyitó után (2. emelet), így én is oda igyekeztem. Az osztályt végül kifestették, de Á. néni nem mulasztotta el kifejezni a szemrehányását, amiért ilyen kevés szülő segített nekik ebben, és hát többet vártak volna. Cifra gondolataimat képzeljétek ide. Kiosztotta a kitölteni-aláírni valókat, valamint a felszereléslistát. Jókor.. mondhatom. És holnap reggel mindent(!) vinni kell. Nos, mindent nem fogunk, mert a fotókarton nálunk sem terem itthon (de ígérem, ezt a dolgot gyakorlom majd), műanyag hőmérőnk sincs, és bevallom, hogy simán elfelejtettem füzetborítót venni is.
Erik kapott még szakkörös tájékoztatót is, miszerint, ha szeretném, akkor megtanítják a gyerekemet a cigány himnuszra, megismertetik vele a cigány zászlót, meg szavakat tanulna. Hát.. vessetek rám követ, nem szeretném.
Patrik is megkapta az egyik fa tövében (az ő osztályuk ugye másik épületben van) az aláírnivalókat, valamint a tájékoztatást arról, hogy ha szeretnénk, akkor az idei tanévtól a nívós matek oktatás mellé felveheti a nívós magyar oktatást is. Így hívják mostantól az emelt szintet. Mondjuk kifejező ez a nívós szó szerintem. Mindegy.. ebbe ne menjünk bele. Patrik szeretné, ezt már megmondta a tanév végén, úgyhogy kértük.
A tankönyvek becsomagolva, a rajzdobozok összekészítve, tolltartók is megvannak, aláírtam, kitöltöttem mindent, úgyhogy reggel suli.
Rolinak is elkészítve az ovis ágynemű (focis), a váltócipő, váltóruha (ha most nem viszem, elfelejtem), úgyhogy reggel ovi is.
Így a végén azért leírom, hogy iszonyatosan rossz előérzetem van erről a tanévről, de ezt csak azért, hogy majd később lássam ezt. Mindenesetre nem épp optimista módon megvan a "mentőiskola", ha innen mégis menni kell. Látok rá esélyt. De meglátjuk. :)

Minden kedves iskolásnak, különösen a holnap első osztályos Dávidnak, a szintén első osztályos Klárának és Imolának kívánok egy gyorsan eltelő tanévet, csupa izgalmas tanulmánnyal, sok-sok ötössel, és piros ponttal, vagy akár jutalommatricával. :)
Az ovisoknak pedig sok-sok játékot, mesét, mókát és kacagást. :)
Nekünk, szülőknek pedig kitartást a végtelen hosszú listákhoz, amit még be kell szerezni, a szülői értekezletekhez, meg egyáltalán a tanévhez. :)

2011. aug. 30.

Keresőszavak

Újabban azzal (is) elszórakoztatom magam esténként, hogy megnézem a blogom statisztikáját. Teszem ezt azért, mert rettenetesen kíváncsi vagyok, és teszem ezt azért, mert pl. így akadtam rá két olyan bloggerre is, akik olvasnak engem, és a blogjukban szerepel is, hogy olvasnak. (na ez egy gyönyörű mondat lett, fogalmazás kettes)
Volt olyan nap, amikor rekordszámú olvasóm volt, szám szerint 314, nem is tudtam mire vélni, de nagyon-nagyon jó volt azt a számot látni.
Amikor a statisztikát böngészem, azt is látom, ki milyen keresőszóval érkezik a blogomra. Nagyon nagyon sokan keresnek arra, hogy "dius gondol", sokan keresnek a blogom teljes címére is, megint sokan simán csak diusra.
Időről időre bukkannak fel érdekes keresőszavak is, a rengeteg epilepszia bno kódos keresés, mri leletből kiszedett szavak mellett. Az eddigi kedvencem a "vers a pihe puha lelkem csupa csupa véres horzsolás". Ezen komolyan kikerekedtem a szemeim mikor megláttam, mert abban teljesen biztos voltam, hogy én ilyet aztán nem írtam. De mivel csúnya vén öregasszony leszek mint ahogy mondottam már, rettenetesen kíváncsi vagyok, hát beírtam a google-ba. És láss csodát.. tényleg rám talál ezzel. Persze, ezt én nem így írtam, de előfordultak a szavak egy bejegyzésen belül, és ezek szerint ez már elég.
Na mindegy. Amiért ezt éppen ma leírom, az nem ennyire vicces. Sőt, egyáltalán nem az. Mert amikor ma "lecsekkoltam" az adatokat, a vér is meghűlt bennem. Valaki azt kereste a google-ban, hogy "hány keppra halálos". Nos, alapvetően optimista ember vagyok, így igyekszem azt feltételezni, hogy csak előrelátó akart lenni ez a valaki, hogy még véletlenül se adagolja túl. De az aggódósabb felem nem ezt gondolta. És nagyon remélem, hogy ez a valaki, aki esetleg valami nagyon nagy butaságot forgatott a fejében, kicsit itt maradt, és olvasgatott nálam. Mert ha így történt, akkor megtudhatta, hogy bármi történik is az emberrel, mindig van tovább.. mindig érdemes küzdeni, csinálni. Mert élni jó. :)
Még így végezetül elárulom, hogy az iskolában is nagyon utáltam a statisztikát (épp csak kettessel sikerült leérettségiznem is belőle, annyira), többek között azért, mert annyira fekete-fehér.
Én meg itt kiszínezem.. csakazértis.

2011. aug. 29.

(Be)vásárlás

Én nem tudom ki hogy van ezzel, vagy hogy intézi, de nekem néha borzasztóan elegem van belőle. Mit néha? Szinte nincs nap, hogy ne lenne nyűg. Valószínűleg más lenne a helyzet, ha nem kéne beosztani, és gondolkodni, hogy jusson is, maradjon is, meg még jó is legyen.. de ez már egészen más lapra tartozik.
Azt nem tudom megtenni, hogy mondjuk bevásároljak egy hétre előre. Maximum két napi cucc fér be a hűtőbe, spájz meg nincs. Tehát nálunk hűtőben a lekvártól az ásványvízig (és most, hogy nyár van, és meleg a gyümölcs is) minden.
Már akkor is szörnyen utáltam a napi/kétnapi bevásárlásokat, főleg, mert egy valamirevaló bolt messze van tőlünk ahhoz, hogy mindent kézben hazacipeljek, így aztán még sofőri segédletre is szükségem van. A sofőröm ugye férfiből van, és mint ilyen, nagyon utál bevásárolni. Ha a parkolóban megvár, akkor mire végzek, addigra majd felrobban, hogy mit csináltam ennyi ideig. Ha bejön velem, akkor rendszerint tíz perc alatt megunja az egészet, és sürget (én meg ettől mindent elfelejtek).
Mindezt tetézi, hogy tejet a lidl-ben veszünk, felvágottat, húst a sparban, egyik joghurt itt olcsóbb, másik joghurt ott. Tisztítószerek az euro-s boltból, wc-papír, papírtörlő a rossmannból, és igen, van, amit a cba-ból. Kávéból a spar saját márkását isszuk, és egy csomó mindenből is saját márkást használunk, mikor melyik cégét. Gyümölcsöt, zöldséget a zöldségesben veszünk. Ezek egy pár kilométeres sugarú körbe beleférnek.. de mégis időrabló, türelemzabáló, és kicsit lélekölő is. Nyomon követni, hogy hol, mikor épp mi akciós. Meg még azt is, hogy mikor, mi fogyott el, vagy mi van fogytán. Így is előfordul, hogy két napig nincs itthon habfürdő. Sőt, jártam már úgy is, hogy húsvétkor mehettem kölcsönkérni mosogatógép tablettát, mert elfelejtettem venni (ezt pl. a lidl saját márkását használom). Persze, élet az élet mosogatógép nélkül, de igen hozzászoktam a kényelemhez, amit nyújt. De fogyott már el a só is itthonról, és még nyomokban sem találtam sehol. A listaírás sem jött be, mert vagy elfelejtem felírni, vagy elfelejtem magammal vinni, de olyan is volt már, hogy nálam volt, csak épp azt felejtettem el, hogy ott van. :D Mondjuk a kerek történethez hozzátartozik, hogy Balázs kedvenc mondatával ellentétben, ami így hangzik "bezzeg cigit nem felejtettél el venni", azt is felejtettem már el.
Szóval.. ez a vásárlás-ügy sem egyszerű, és mivel nem egyszerű, így kellőképpen utálom is. A hipermarketekben ugye megvehetnék mindent egy helyen, de azokat meg épp ezért utálom. Meg azért, mert átlátok a stratégián.. szem magasságban a legdrágább, és úgy kell vadászni azt, ami normális áron kapható (nem mellesleg arról külön postot írhatnék, hogy hány olyan terméket használunk, ami kapható másfél, kétszer annyiért márkásban is)
Azt hiszem, elsők között leszek, aki vesz olyan hűtőt, ami megrendeli a kaját. (de remélem azt is tudni fogja, miből melyiket szeretjük)

2011. aug. 28.

Egy év után..

Meglepő, de eltelt egy év azóta, hogy elkezdtem dolgozni. Az akkori felhőtlen, szinte földöntúli boldogság, amit azért éreztem, hogy végre-valahára dolgozhatok én is, elég hamar szertefoszlott, és inkább valamiféle belenyugvás lett belőle. De nem, ez így nem teljesen igaz, mert néhanapján még most is szeretem csinálni. Vannak napok, amikor meg annyira nem, hogy azt sem értem, mit keresek még mindig ott. Tudom, rajtam múlik, hogy mit hozok ki belőle, és az is, hogy merre és mikor lépek tovább. Az biztos, hogy még nem lépek semerre. Na, ez a belenyugvás. Mégsem érzem sem áldozatnak, sem másnak. Mert az a néhány kegyetlenül rossz nap megéri nekem, hogy itt vagyok helyben, mondjuk hogy "kéznél", ha a gyerekekkel bármi történik az iskolában/óvodában. Most, hogy vége a nyárnak, talán egy fokkal kiszámíthatóbb lesz újra a munkaidőm is, ami bevallom, rám fér.
Az egy év alatt sok-sok kedves emberrel találkoztam. (találkoztam igazi bunkókkal is, de ők szóra sem érdemesek) Vannak, akik hozzám szeretnek visszajárni. És vannak, akik kifejezetten hozzám küldik az új vásárlókat. Szívet melengető és egész napot felvidító érzés, amikor valaki, aki számomra vadidegen, kedves mosollyal köszön, mégpedig úgy: "Jajj, hála istennek, hogy Te vagy itt, a barátnőm mondta, hogy csak hozzád jöjjek cipőt venni, mert Te biztosan segítesz!" Ilyen bevezető nélkül is segítettem volna szívesen, de ez még adott hozzá egy kis pluszt. A gyerekek a szemem láttára lesznek újszülöttből kisgyerekek, és van olyan is, akinek tavaly ilyenkor jöttek az első cumijáért, most meg már szandit vettek.. :)
Szeretem, amikor az iskolás gyerekek naponta beköszönnek, miközben a buszra várnak. Megkönnyeztem őket, mikor a nyári szünet előtti utolsó napon sorban bejöttek elköszönni, és mély, együtt érző sóhajokkal hallgatták, hogy bizony, nekem a nyáron is kell dolgoznom. Volt közülük, aki a múlt héten pótvizsgázni jött, és amint végzett, jött hozzám a boltba, boldogan újságolta: "Átmentem, mert úgy csináltam, ahogy mondta, minden nap tanultam egy kicsit.''
Ezek azok a dolgok, amiért nem bánom, hogy "ittragadtam". Az, hogy nem igényel túl sok agymunkát az, amit csinálok, csak egy kis része annak, ami miatt kicsit mehetnékem van mindig. Nagyképűség, de többre tartom magam ennél. Más kérdés, hogy realistaként tudom, ebben a mostani világban örüljek ennek is, mert ahol sokdiplomás munkanélküliek vannak, mit is akarok én azzal a középiskolai érettségimmel?
Az is biztos, hogy tökéletesebb munkahelyet nem találhattam volna abból a szempontból, hogy igazán jó kis lépcsőfok az évtizednyi itthonlét után. Mert olyan itt is vagyok, meg ott is.. ráadásul ugye csak négy óra. Ami testvérek között is ideális a három gyerekes anyukáknak.
Az egy év alatt, vagy inkább mire véget ért az egy év, sikerült helyre tennem magamban ezt az egészet. Hiszem, hogy sok minden más mellett ez is kellett ahhoz, hogy megszűntek a lábrázásos éjszakáim. Az az időszak egyfajta menekülési útvonal előkészítés volt, még akkor is, ha soha nem voltam ennek akkor tudatában, tehát egyáltalán nem direkt csináltam. Arra viszont jó volt (és majd egyszer megfejtem, hogy miért jó ez nekem, hogy mindig ilyen utakat járok :P), hogy megismerjem ezt az oldalamat is.
Summa summárum eltelt egy év (ennyivel közelebb kerültem a nemlétező nyugdíjamhoz), gazdagabb lettem az ez alatt az idő alatt megkeresett pénzegység mellett egy csomó tapasztalattal, ami nélkül ma nem ugyanez az ember lennék. Mert ha nem csinálom ezt egy évig, akkor sosem tudtam volna meg, hogy képes vagyok egy egész napi fagyoskodás után még elmenni fogadóórára, hogy képes vagyok azért hatkor kelni, hogy megfőzzek, mielőtt munkába indulok. Sosem tudtam volna meg, milyen érzés dolgozó nőnek és főállású anyának lenni egyszerre. Igaz, azt sem tudnám, micsoda marcangoló bűntudatot tud érezni az ember, mikor itthon hagyja egyedül a beteg gyerekét. De, magamnak is meglepő módon mindent meg lehet oldani egy kis bűvészkedéssel, itt-ott egy kis nemtörődömséggel.
Abszolút ide illő elcsépelt frázis, hogy "ami nem öl meg, az megerősít." Erősödtem, és ezzel az erővel és tapasztalattal vágok neki a következő évnek.. mert egyszerre mindig csak egy kicsit.. majd aztán merek egyszer nagyot is álmodni.. :)

2011. aug. 27.

Születésnap van

Nem, nem az enyém. És nem is Balázsé. Még csak nem is a gyerekek közül lett öregebb valaki nálunk. Ma Eszter ünnepel.. bár azt hiszem, ez az idei születésnap kissé keserédes számára, lévén tegnap összetörték az egyik autójukat.
Fura ez az idei év, mert épp azért, mert nem otthon ünnepel, az ajándéka még itt van nálam. Nem mertem feladni még pénteken sem, nehogy odaérjen szombaton, amikor ő nincs is otthon.
Fura, mert az idén jutott el olyan mélységekig a barátságunk, aminél azt hiszem, már nincs is tovább.. nincs olyan, amit ne tudnánk a másikról, legyen az jó, vagy rossz.
Fura, de ennek ellenére, vagy épp ezért még annál is jobban szeretem őt, mint eddig.
Fura, de egy kicsit sem érzem öregebbnek őt nálam, pedig ezzel a mai nappal megint van közöttünk három év.
Fura, de sokkal inkább érzem őt a testvéremnek, mint aki valójában az.
A sors ajándéka mindenképpen, hogy ismerhetem őt, hogy a barátomnak mondhatom.
Tudom, rettenetesen zavarban van már, miközben olvassa ezeket a sorokat, pedig még le sem írtam, hogy minden kishitűsége ellenére mennyire felnézek rá azért, amiért ilyen, amilyen. Meg még azt sem írtam le, hogy mennyire büszke vagyok rá, hogy képes mindig továbbmenni. És még azt sem, hogy milyen nagyon klasszul néz ki. (:P)
Drága Eszter! Nehéz év áll mögötted, és nem lesz könnyű az előtted álló sem. Kívánom, hogy mégis, legyen ez egy jobb év az előzőnél. :) Ígérem, ha megtalálom valamikor a varázspálcámat, sokszor fogok vele feléd suhintani, hogy teljesüljön bármi, amire épp akkor vágysz. :)


„Ha én írhatnám sorsod könyvét, szíved, lelked vágyát, életed örömét,oly széppé írnám, mint egy tündéri álom,
a legboldogabb Te lennél ezen a világon!
Boldog születésnapot kívánok!”

2011. aug. 26.

Link

Egy-két percig elméláztam, hova is tegyem a linket, amit megígértem, hogy megosztok. Aztán úgy döntöttem, kap egy saját bejegyzésnyi helyet.
Szóval.. itt is olvasható már. :)

2011. aug. 25.

A pihent agyam..

Néha olyan elképesztő dolgok jutnak eszembe, hogy még saját magamnak is fárasztó vagyok. Elmeséljem? (ha nemmel válaszoltál, most jobban teszed, ha nem olvasol tovább, mert elmesélem :P)
Múltkor, arra már sajnos nem emlékszem, mivel kapcsolatban, de valamelyikünk azt mondta: egy tapodtat sem mozdulok. És ha már.. akkor én elkezdtem gondolkodni, hogy de mi lehet az a tapodt? Nem tudta egyikünk sem, bár Balázs igen mélyet és árulkodót sóhajtott, amikor még másfél órával a kérdés felmerülése után is ezen morfondíroztam.. és aztán megtalálta a választ számomra itt. (egészen megnyugtató, hogy másnak is eszébe jutott)
Aztán nem sokkal később, miután valamelyik ismeretterjesztő csatornát bámultam (ilyenkor a tévé csak álca, a fedettpályás távolbanézést gyakorlom a kanapé sarkában.. de psszt), ott is a tizenötödik reklámblokkot egy kb. félórányi műsoranyagban, eszembe jutott, hogy a búbánatba tudtunk meglenni eddig a hashajtó, hasfogó, körömgomba-elleni, hüvelygomba elleni szerek reklámjai nélkül? Mert ha épp hüvelygombát pl. a nagyanyám tuti hogy hírből sem ismerte, addig azért hasmenés régen is volt. És akkor is tudták kezelni, ha nem volt a villamosvezető bácsis reklám, aki minden megállónál pánikszerűen lerohan. Ennél jobban csak a nőt utálom, aki közli, hogy a férfiak már elmentek, beszélhetünk a hüvelygombáról. Broáááf... ez beszélgetés téma? És ilyen esetekben az agymenésem folytatódik azzal, hogy elképzelem ahogy felhívok valakit, hogy van e kedve beszélgetni velem a candidáról, vagy valami hasonlóról. Hát.. na..
(Persze ezt a kérdésemet is feltettem Balázsnak.. mármint hogy hogyhogy régen nem volt gyógyszerreklám, de nem tudta ő sem)
Aztán ma eszembe jutott, miközben a lidl-ben álltunk sorba a kasszánál, hogy mégis, mit ittak az emberek, amikor még nem volt PET palackos ásványvíz? De tényleg.. mit? Nem tudok magamból kiindulni, mert én egy egészségtelen valaki vagyok, aki cukros szörpön nőtt fel, és azóta pedig light (zero) kóla függő.. De ezen is elméláztam egy ideig, vajon kinek és miért jutott eszébe ez az egész ásványvíz-mizéria. És hogy lehet az, hogy dacára annak, hogy azt tanítják a suliban, hogy a víz íztelen, szagtalan, színtelen, ahány fajta ásványvíz, annyiféle íze van. És ha már ásványvíz... miért vastalanítják?
Olyanok pl., hogy mit csináltunk, amikor hétfőn nem volt adás a tévében, meg hogy hogy lehetett telefon nélkül élni, meg hogy a sárga csekk fogalma mikor és miért került be a köztudatba.. nap mint nap merülnek fel bennem.

Mondhatnám, hogy hát bocsi, de agyamra ment a kánikula kissé. Nem tudom hanyadik napja nem aludtam tisztességesen (de lábrázás nuku :P), 29-30 fok van a szobában, 40 fok odakint, és már gondolkodni sem tudok. De azért ez nem igaz. Mármint hogy emiatt. Alapból vagyok ilyen kis lüke. :D