3 és még egy 3

Ennyi lett az éveim száma ma hajnali 4:25-kor. Sok. És mind látszik is, pedig amúgy magamat nem is gondolom ilyen öregnek. :D
Eszternek már tegnap este elővezettem a telefonban, hogy azért nem jó ez a harminchárom, mert vészesen öregszem tőle, és vészesen le is épültem az elmúlt három-négy évben már. Mondhatnám, néha agyilag zokni vagyok (erre van tanú is, ha nagyon ragaszkodtok hozzá). Meg hát amúgy is. Amikor 18 éves voltam, ez a 33 ez olyan vénbanyás szám volt. És most, hogy én is ennyi lettem, hát kikérem magamnak az akkori gondolataimat.
Na de nézzük a jó oldalát. 33 évesnek lenni jó is lehet, mert még jó sok idő van a következő x-ig, és nem kell attól parázni, hogy milyen lesz az, amikor már harmincvalahányat kell mondani.
33 évesen van egy 12 éves, egy  9 éves, és egy 6 éves fiam. És még simán beleférne mondjuk a következő két-három évben hogy legyen egy kisebb is. :)
33 évesen van egy férjem, aki igazi társam mindig, minden körülmények között, még akkor is, ha néha kiakad, és egy fél napig nem szól hozzám. :P (de azért tudomám, hogy szeret)
33 évesen már néha magamba zuhanok a felelősségek alatt, de még van bennem egy csomó játékosság is.
33 évesen már nem akarok mindenáron jó lenni, mert simán megelégszem azzal is, ha csak elég jó vagyok.
33 évesen már tudom, hol a helyem a világban. Már megtaláltam az igazi barátokat, és tudom, végig fogják kísérni az életemet, bármeddig tart is.

És nagyon-nagyon jó 33 évesnek lenni, mert még csak fél tizenegy van, de már nagyon sokan megmosolyogtattak, meghatottak az sms-ekkel, telefonhívásokkal, fb-üzenetekkel.