Szombat esti mesélés

Mit meséljek ma? Meséljem el, hogy megint mennyire elbűvölő volt Hamar Barni az ének iskolájában? Á, nem tudom elmesélni, ha nem láttad. Látni kell. Igazi fazon. :) Azt sem tudom elmesélni, hogy Timinek milyen fantasztikus hangja van, mert az meg hallani kell.
Elmesélhetem, hogy a Bayern München nyerte épp pár perccel ezelőtt a Bajnokok Ligáját, és tulajdonképpen ez egy fontos információ (fiús anyukák, tessék elraktározni az info-t, később lesz ilyen kérdés majd), de túl sokakat nem érdekel azok közül, akik erre járnak. (amúgy én ezt is vártam, hogy ők nyerik)
Meg elmesélhetem azt is, hogy a szánk tátva maradt tegnap Roland fiunk keze munkájától. Megmutatta mit rajzolt, mi meg megnéztük... felkészülve arra, hogy megint valami kis izé.. mert amúgy azt tudjuk, hogy ő valami érdekes csoda folytán tud rajzolni, de nem voltunk felkészülve arra az elsöprő fejlődésre, amit produkált, mióta iskolás. De ezt sem tudom elmesélni.. Viszont.. meg tudom mutatni. :)

A papír egy kicsit gyűrött, mert valahonnan az iskolatáskából került elő. Jó esetben. Rosszabb esetben a zsebéből szokott apróra hajtogatva.. Ha mégsem lenne felismerhető, ez kérem Villám McQueen, lányosított változatban. Mondjuk Vilma McQueen akkor. Nekem nagyon tetszik.
De ugyanez a kiskirályfi (lassan kinövi ezt a nevet) ma délután egy kis guglis segítséggel rajzolt egy kocka palástot, kivágta, és csak a ragasztáshoz kért segítséget. Mondjuk azzal meggyűlt a bajunk, mert a kis füleket nagyon picire hagyta, de minden más úgy volt tökéletes, ahogy volt. Nem semmi..

A legnagyobb, legkiborítóbb és legkamaszabb nagyfiunk egész más helyzetben okozott szájtátós jelenetet. Az hagyján, hogy amúgy is nehezen boldogulunk egymással. Ő is velünk, mi is vele. Ez tiszta sor, most ez a dolga, hogy kicsit távolodjon, kicsit utáljon, keresgélje a helyét a világban, hogy majd évek múlva visszatérjen újra a migyerekünk, immár felnőttként. Semmi gond... (dehogynem, de nincs mit tenni). A kamaszodással együtt jár a szájkarate is. Amiben bizony néha már alulmaradunk. Mint tegnap este.
Megkértem, hogy még ugorjon le a pékségbe. (mondjuk jófej, hogy tényleg megy) Egész nap szakadt nadrág volt rajta, iskolába is abban ment (én meg reggel nem is vettem észre), de most, mielőtt a pékségbe indult volna (biciklivel) elindult kicserélni. Igaz, addigra már kicsit tovább is szakadt az addigiaknál, de (én hülye) én utánaszóltam, hogy "Most már nem jó abban pékségbe menni, ami eddig volt rajtad?"
Mire az én fiam (basszus, most született, és visszabeszél????) csípőből rávágta: "Nekem jó, de akkor kirakom a nyakamba, hogy a Te fiad vagyok."
Na ez a sírjak, vagy nevessek kategória. Mert ezek szerint néha célt értek azok a mondatok, amik úgy hangzottak, hogy "Mit gondolnak majd rólam, ha így nézel ki? Mit gondolnak majd, hogy Neked nincs is anyád," De ezek szerint a fagyi bizony visszanyal időnként már.

És hogy essen szó nagyonmenő cipőnyűvő Erik fiunkról is, hát róla elmesélem, hogy ma kettő pár menő cipő új és boldog tulajdonosa. Kiállt magáért az üzletben, és nem hagyta magát rábeszélni a szerintünk jobbra (szolidabbra), mert neki az kellett, ami.. Megkapta.. mert úgyis egy hónap alatt leszakad a lábáról, meg mert Ő hordja, nem  mi. :)

És most már nem tudok mit mesélni.... meg meg is volt az esti mese. :)

Hétvége végén

Addig keresgéltem az épp hangulatomnak megfelelő sablont, amíg eszembe jutott ez a régi, jól bevált, és nagyon szeretett virágos, úgyhogy elővettem, leporolgattam, és itt is van. Dacára annak, hogy jövő hétre mindenféle hózáport, meg hideget ígérnek, itt már tavasz van. Itt-ott még poros azért, de a továbbiak meghaladták a képességeimet, úgyhogy majd holnap megoldódik még, aminek meg kell oldódnia.
A hétvége gyorsan elröppent, mintha még el sem kezdődött volna pedig. Sok minden fért bele, és sok minden nem, de gondolom minden megvár, amire most nem került sor. A fontos dolgok mellett pipa van. Úgymint gyerekszeretgetés, Erikkel mateklecke csinálás, mosás, főzés, tűzhelysikálás, és beszéd, beszéd, beszéd... mondjuk annyit megint kár volt, mert mondhatok én akármit, úgyis mindig az van, amit Ő kitalál, se rábeszélni nem hagyja magát, sem semmi... Nagy kár, hogy már volt a névnapja, és a szülinapja is messze van még, mert simán meglepném már azzal, amit amúgy szeretne, csak azért nem vesz, mert ennyiért nem... pedig éppen most még meg is engedhetné magának. Na mondjuk... nemsokára házassági évfordulónk lesz.. :D Ha addig nem tudom rávenni, hát majd addigra megszerzem neki én.
Freddy-vel ma már megint orvosnál voltunk, ezúttal szemgyulladása van. Tegnap nekirohant egy bokornak, és felsértette a szemét egy ág. Ma reggel a szívbajt hozta rám, amikor nézett fél szemmel, mert a fájóst nem bírta kinyitni. Lemostam neki kontaktlencse folyadékkal, gondoltam, az csak ilyen fiziológiás oldat, baja csak nem lesz tőle. Akkor kinyitotta, de már első ránézésre is jó csúnya volt. Mondtam is neki, "Freddy, Neked több bajod van, mint a gyerekeknek". Mosogattam neki szépen, szorgalmasan olyan három óránként, hogy nehogy újra összeragadjon, és jobb is lett valamivel, de azért este csak elvittük a dokihoz. Kapott injekciót, meg szemcseppet, kedden vissza kell még vinni még egy injekcióra. Jó hosszú ideig kell majd csepegtetni a szemébe, amitől előre a hideg ráz, mert sosem bírtam ezeket a szembenyúlkálós-csepegtetős dolgokat, rosszul vagyok a gondolatától is. Ezerszer jobban viselem még azt is, ha valahonnan vérző sebet kell ápolni. De mindegy, le kell majd győznöm ezt, mert holnap négyszer kell neki belecseppenteni a szemébe. Brrr...

És még azt mindenképpen meg akartam veletek osztani, hogy mekkora élmény volt még tévén keresztül is a mai Fradi-Újpest rangadó. Igaz, csak az első félidőt láttuk, mert akkor kellett menni Freddy-vel, de az elején az az egész stadionos élőkép az nem volt semmi. Tudom, tudom.. focihuligánok, meg minden.. de amikor ott állt az a 16 ezer (vagy 19 ezer?mert arról is volt szó) ember, és minden hülyeségeik ellenére énekelték a Himnuszt, a fradisták a zöld-fehér drapériákkal, az valami borzongatóan szép volt. Voltam én már ilyen Fradi-Újpest meccsen, akkor is hihetetlen hangulata volt, de ennek a mostaninak, az Albert stadion lebontása előtti utolsónak még volt valami plusz töltete is. Vagy csak túl érzelgős vagyok, ezt is vállalom.

kép forrása: fradi.hu
Meg még azt is elmesélem, hogy milyen rövidke hetem lesz.. mert én holnap szabadságon leszek. Igaz, nem láblógatás lesz a feladat, hanem Erikkel kell menni a szokásos kétévente esedékes nevelési tanácsadós vizsgálatra, de akkor is egy plusz nap a hétvégéhez. És így csak három munkanap lesz a héten (jó, hát azok meg ilyen hosszított napok lesznek, de sebaj.. fél lábon is), ami tök jó. :)

Jó kis hétvége

Nem volt rossz az egész hét sem amúgy, meg tudnám szokni ezt a két nap munka- öt nap lazulás munkarendet, főleg, hogy a jövő hét is ilyen lesz. :D De míg egész héten "csak" itthon voltunk, addig szombaton végre már olyan igazi strandidő ígérkezett, amire a 14 év alattiak várnak már vagy másfél hete, mert az előző dögmeleges időben végre mindketten egyszerre voltunk itthon az apjukkal, addigra pont megérkezett a lehűlés, így aztán a strand elmaradt. Na de szombaton semmi akadály nem állta utunkat. Igaz, kicsit aggódtunk a kutyák miatt, mert a nagy hőségben ők egyébként a lakásban vannak (nem bírják ezt a meleget, és fajtájukból adódóan könnyebben is kapnak hőgutát az "átlagnál"), de bezárni sem lehetett őket ide, meg nyitva hagyni sem a lakást. Dédipapa gondjaira bíztuk őket, szigorúan meghagyva,hogy két óránként engedje ki őket, cserélje le a vizüket. Máskor is, mikor mi mindketten dolgozunk, és a gyerekek is suliban vannak, ő szokta intézni őket, úgyhogy ez nem újdonság. Na de ez részletkérdés.. a lényeg, hogy elindultunk ötösben. Még én is vártam, pedig rólam köztudott, hogy a kánikulát szeretem, de a strandot annyira már nem kultiválom. De most semmi olyan nem volt bennem, hogy "már megint egy kárbaveszett nap'", vagy "halálra fogom unni magam". Hogy mennyit számított a fejben eldöntés, azt nem tudom, mindenesetre én már az előző esti bikini alsó keresés közben (egyébként abban a fiókban volt, ahol lennie kellett, csak vak vagyok) eldöntöttem, hogy márpedig én holnap fürdeni is fogok, lesz, ami lesz. A gyerekek is, és Balázs is a legnagyobb természetességgel mentek bele a szerintem jéghideg vízbe, én azért óvatos duhaj voltam, és nagyon fokozatosan merészkedtem csak bele. Úgy kell elképzelni, hogy először csak a lábujjaim, aztán bokáig... aztán a lábam térdig... és itt megszívtam, mert segítettek átlépni pár lépcsőfokot. :D Jó, hát tényleg, két perc sem volt a hideg rész, utána már jó volt. Egy ideig.. de azért ahogy azt éreztem, hogy lehűltem, azonnal ki is jöttem, nem kockáztatva egy újabb vesegörcsöt esetleg. Roland körülbelül bármeddig képes lett volna a vízben, és a víz alatt lenni. Úszógumi és karúszó nélkül úszik, csak az úszószemüveg tartozék most már neki is. Patrik és Erik kipróbálták (legnagyobb örömömre) a vízi pankrációt is. Mi pedig mindezek között próbáltunk azért pihenni is. A felmentő sereg kora délután érkezett anyámék személyében, aki ugyan még fél tizenegykor hívott, és akkor mondta, hogy bánja már, hogy nem jöttek reggel, én meg próbáltam rábeszélni, hogy még most sem késő, de azt gondoltuk, tutira nem indul el. És mégis.. :) Épp jókor egyébként, mert addigra kezdtem agymenést kapni a folyamatos evéstől, ivástól, meg a kérdésektől, hogy "játszunk akkor tabu-t?" "mikor megyünk a vízbe?" "letelt már a húsz perc?"
És amiért még pluszban megérte tegnap strandolni: Erik egyszer csak felkiáltott, hogy "ott egy őrült nő a medence szélén" Persze, hogy mindenki megnézte. Az őrült nő zumba oktató volt. Nem csak azért, mert Michael Teló azt énekelte, hogy "nossa, nossa", hanem azért is, mert végre kipróbálhattam, de mindenféle óvatos mártózgatás nélkül a vízben termettem zumbázni. :D Nagyon jó volt, Erik és Roland is csinálta, bár Erik jó sokszor abbahagyta, mert zavarbajött. :) Szóval, egy élmény volt. Kíváncsi leszek rá, máskor is lesz e hozzá szerencsénk. :) Én nem bánnám. :)
Hét óra körül értünk haza, kutyák épségben vártak bennünket, természetesen nagyon örültek nekünk. :) Ma pedig kárpótoltuk mindkettőt, mert már reggel frissítő fürdéssel kezdték a napot, aztán egész nap kedvükre hűlhettek a konyhapadlón. :)
És akkor ma, a rengeteg pihegés és izzadás után (ó, igen, már én is..), pedig Balázs még a palacsinta sütést is átvállalta, amit tegnap ígértem be mai vacsorának, végre elérkezett az EB döntő ideje. Annyira nem érdekelt már, mint ha az a meccs lett volna, mint amit vártam, de ki nem hagytam volna semmi pénzért sem. (najó, van az a pénz, de senki nem ajánlotta fel) Spanyolország-Olaszország. Sokat vártam az olaszoktól azok után, ahogy a németeket megverték az elődöntőben. Nos, ehhez képest nemhogy sokat, de tulajdonképpen semmit nem mutattak abból a játékból, ráadásul a 2:0-s vezetés után Motta sérülése miatt emberhátrányba kerültek. Ettől meg aztán úgy tűnt, teljesen magukba is zuhantak, mert még kaptak két gólt, így azt kell mondanom, a spanyolok gyönyörű focival, teljesen megérdemelten nyerték meg az Európa Bajnokságot. Aki négy nullára tud nyerni egy EB döntőben, az már megérdemli. Továbbra sem ők lesznek a szívem csücskei, de ezúttal minden tiszteletem az övék. A legemberibb viselkedés volt Torres-től az a gólpassz a végén az első meccses Matának, aki így természetesen gólt is szerzett. :) Azt hiszem, élete legjobb meccse volt ez, még akkor is, ha csak öt percre állt be. (na de milyen öt percre.. :D)
Az a jelenet pedig, amikor a meccs lefújása után ezek az európa bajnok focisták kimentek a lelátókhoz a gyerekeikért, hogy bevihessék őket a pályára, valami bűbájos volt. És akkor jutott eszembe, hogy én legtöbbször úgy nézem a focit, hogy "milyen büszke lehet rá az anyukája", pedig biztos jó sokan vannak, akiknek így, mint ezeknek a spanyol fiúknak is, a gyerekeik is szurkolnak. Elnézve a kis Leo Torres-t, még nála eltelik egy kis idő, amíg büszke lesz a rendkívüli gólvágó tehetséggel megáldott apukájára, és talán nem is fog emlékezni a mostani döntőre, amin pedig ott volt, de biztos, hogy sokan voltak ott a nagyobb gyerekek közül, akik értették, és érezték, hogy az ő apukájuknak szól a "viva espana". Fantasztikus lehet.. :)
A díjátadón persze együtt könnyeztem az olaszokkal, sosem bírom ki, ha sírni látom a vesztes csapatot. :)
Így esett, hogy a focit ismét a spanyolok uralják. Még két évig biztosan.. aztán hátha emberükre akadnak majd Brazíliában, a vb-n. :D Vagy nem... :D
És így esett, hogy egy igazán jó kis hétvégén volt. Az meg csak külön hab a tortán, hogy mindketten két napot dolgozunk, aztán újra szabadságon leszünk. Halleluja..

Fogadjunk, hogy...

... akik jó régóta olvasnak, azok már hiányolták, hogy még egyetlen egy szót sem ejtettem a foci EB-ről. :D De fogadjunk, hogy most páran felsóhajtanak, és gondolkodóba esnek, hogy gyorsan be is zárják ezt az ablakot.
Szóval, csakúgy, mint sok-sok éve mindig, most is nézzük. Kettő kivételével az összes meccset láttuk, akkor is, ha csak én és a gyerekek voltunk itthon, mert Balázs épp délutános volt. Amíg napi két meccs volt, az volt csak a jóvilág, mert napi kétszer másfél órában gyakorlatilag csakis drukkolni kellett. A hatos meccs félidejében elvittük a kutyákat sétálni egyet, meg ilyenkor mi is mozogtunk egy kicsit, a fennmaradó időben pedig fociztunk. Illetve néztük, ahogy Európa legjobbjai fociznak. Az idén Ukrajna és Lengyelország közös rendezésében bonyolítják le ezt az eseményt, azt kell mondjam, igazán profi körülményeket teremtettek hozzá. És, csak hogy tudjátok, van egy pálya, ahol bizony még mi, magyarok is ott vagyunk, mert felsőpakonyi fű van a stadionban. :) Szóval, nem csak Kassai Viktor és csapata képviseltette magát magyar színekben az Eb-n, hanem még a fű is. :)
Volt egy-két hihetetlenül lapos és unalmas meccs, de sokkal több volt eddig az, amelyik pörgős, igazán élvezetes focit mutatott. Azt a fajtát, amitől a kisfiúk elhatározzák, hogy ha nagyok lesznek, akkor ők lesznek majd Ronaldo, vagy Shevchenko, de akár még Özil, vagy DiNatale. (meg még sorolhatnám itt a nagy neveket reggelig) És ez az a fajta foci is, amitől mi, anyukák még simán mindent meg is tennénk a gyerekünk ilyen irányú ambícióit támogatva, még akkor is, ha amúgy nem lenne a szívünk csücske ez a sport.
Nem titok, hogy nem tettem le egy csapat mellett véglegesen a voksomat, leginkább úgy drukkolok most, hogy a három dobogós helyezett között legyenek a németek, a portugálok és az olaszok. Ők a három legszimpatikusabb csapat nekem. A portugálokat nem tudom nem szeretni, már csak azért sem, mert annak idején az én kis focistám nagy példaképe a sokak által nagyon utált C.Ronaldo portugál válogatott. Még emlékszem, amikor 2004-ben (?) épp a döntőben kaptak ki. :( Hú, micsoda sírás volt akkor Patrik részéről. A németek örök kedvenc azzal a korrekt játékkal, amit csak ők tudnak úgy, ahogy. Itt nagy kedvencem Özil. :) Sosem felejtem el azt a vb-s gólját, és nagyon drukkolok, hogy rúgjon egyet itt is. :) Az olaszok pedig hát na mégiscsak olaszok. Rég lecserélődtek már az igazán nagy nevek itt is, és a jóképű olasz válogatott sem olyan jóképű már, de akkor is imádom őket. Buffont is. :) De leginkább DiNatale... (aki amúgy talán az egyetlen igazán sármos köztük, de nem ám ezért...)
Ma már az elődöntőbe jutás volt a tét, és szerencsére papírforma szerint Európa braziljai jutottak be, nem a csehek. Akik egyébként jól játszottak, de igen meglepő lett volna, ha annyira jól...
Holnap Németország-Görögország meccs lesz, és a görögök már egyszer "beleköptek" a levesembe, amikor képesek voltak megnyerni egy EB-t, remélem ennyi elég is volt nekik. :)
Szóval, még várom a további meccseket, és máris sajnálom, hogy nemsokára itt a döntő, mert akkor már vége is lesz. :(

Azt meg aztán el sem tudom mondani, micsoda élmény ezeket a meccseket HD-ben nézni az okos tévénken. Komolyan mondom, még a fűszálakat is meg tudnám számolni, ha akarnám. Állati...

És még mindig lehet tippelni arra is, hogy mikor is születik meg az az ezredik bejegyzés?

VB South Africa

Ha már ennyit írtam róla, akkor igazán megérdemel még a VB döntő is egy misét posztot. (Elegendő számú komment esetén pedig fontolóra veszem, hogy most akkor négy évig egy szót sem ejtek majd a fociról, ami nagy szó lenne, mert közben lesz ám még egy EB is).
Szóval, a döntő. Aminek nagy tétje van. Aki nyer, a világ ura négy évig. Aki veszít, az pedig ott és akkor mindent elveszít. Mert itt másodiknak lenni a legrosszabb. Ott nem lehet örülni az ezüstéremnek, még akkor sem, ha tudja az ember, hogy azért nagy dolog a világ második legjobb válogatottjának lenni. Ez eszükbe sem jut. Ott és akkor veszítenek. Sportemberként ugyan, de elveszítik azt, amit annyira szerettek volna megszerezni. Drámai pillanatok azok, mikor látja ez ember azokat az erős, kisportolt férfiakat zokogni a pályán, vigasztalhatatlanul. Tudjuk mi is, ők is, hogy lesz tovább is.. de ott és akkor vége mindennek.
Tegnap este megvívtak egy ilyen meccset. Hollandia válogatottja, aki már a selejtezőktől kezdve igen szimpatikus csapat volt, jó játékkal, kiegyensúlyozottan, igazi csapatként. Az ellenfél pedig Spanyolország válogatottja, akikről én személy szerint azt gondolom, hogy velük kapcsolatban kétféle álláspont van. Vagy nagyon szeretik őket, vagy nagyon nem. Én, nem tagadom, az utóbbiak táborába tartozom, így egyértelmű, hogy a narancssárga mezben pályára lépő hollandoknak szurkoltam. Meglepődtem a meccsen. Mert nem ezt vártam. A bronzmeccs után egyáltalán nem, de a két csapat sok-sok meccsét végigkísérve sem. És nem jó értelemben leptek meg sajnos. Nem tudhatom ugyan, hogy lélektanilag ki hogy tudja feldolgozni, ha ekkora teher van a vállán (én tutira a pályára sem tudnék kilépni, mert folyton rosszul lennék), de ez a két csapat most ezzel nem igazán boldogult. Egymással is nehezen, így aztán a foci mellett előadtak mindenféle birkózó számokat, meg egyéb küzdősport elemeket is felvonultattak. Emiatt aztán nem volt egy jó meccs. Mert a bíró folyton sípolt, és lapot osztott, mert valaki mindig rátartott a másik lábára, letalpalta, felrúgta, fellökte. Végül, hosszú küzdelem után a hosszabbítás utolsó perceiben Iniesta lőtt egy csodaszép gólt, amivel a spanyol válogatotté lett a kupa. Iniesta pedig egy pillanat alatt halhatatlan lett. :)
A hollandokat nagyon sajnáltam, én úgy érzem, ha már semmiképp nem lehetett a németeké a vb cím, akkor sokkal inkább megérdemelték volna ők a spanyoloknál, de a foci az egy olyan játék, amit gólokra játszanak.
Így aztán:


Ők a világ legjobb focistái jelen pillanatban. :) Viva Espana. :)

És még azt elmesélem, hogy az aranylabdát, (az újságírók szavazatai alapján a legjobb játékos a vb-n) Diego Forlán kapta. Az aranykesztyűt pedig, (a vb legjobb kapusa) cseppet sem meglepő módon a spanyol Iker Casillas viselheti.
Jó kis hónap volt. Nagy-nagy meglepetésekkel, nagy meccsekkel, és kevésbé nagyokkal. Megismertük a vuvuzelát, kicsit talán jobban is, mint szerettük volna, de a végére már egészen hozzászoktunk. Együtt örülhettünk, bánkódhattunk a focistákkal, bosszankodtunk a bírók hibáin. Most nem lesz ilyen négy évig.
Még így a végén azért megjegyezném, hogy le a kalappal az MTV előtt, mert igen színvonalas közvetítést bonyolítottak le. :)

VB bronzérem

Bemutatnám Nektek az idei futball-világbajnokság bronzérmes csapatát.

Ők minden idők második legfiatalabb német válogatottja. Ezen a világbajnokságon, 7 meccsen rúgtak összesen 16 gólt. (a mai hárommal együtt) A házi gólkirály (szerény számításaim szerint) Thomas Müller 5 góllal (és még csak 21 éves...). Épp csak egyetlen góllal lemaradva követi őt Miroslav Klose, összesen négy találattal. Lukas Podolski is lőtt két gólt. Rajtuk kívül még egy-egy góllal büszkélkedhet Cacau, Mesut Özil, Arne Friedrich, Marcel Jansen és végül, de egyáltalán nem utolsósorban, mert végső soron ő szerezte a legeslegfontosabbat.. az utolsót, Sami Khedira (és ő is csak 23 éves még...)
Az én kedvencem köztük Özil volt, azzal a dinamikus játékkal, amit meccsről meccsre láttam tőle, teljesen meggyőzött.
Igazi örömfocit játszottak, amikor csak hagyták őket, támadtak, mozogtak, bejátszották a pályát, jó volt nézni, komolyan.
És milyen büszkék lehetnek most azok a bizonyos szülők... a sok millió német és még sok-sok millió mindenféle nemzetiségű szurkoló mellett. :))
Megérdemelték. Négy év múlva pedig Brazíliában (remélem jól tudom) hajrá az aranyért.

Egy focis megint

Mindjárt vége a vb-nek. Már csak a bronzmeccs van hátra, és aztán a döntő, ahol kiderül, a következő négy évre ki lesz a világ legjobb válogatottja. Hollandia, vagy Spanyolország?
Több millió, vagy talán milliárd(?) "szakértő" nézte a közvetítéseket világszerte. Jó sokan tudtak volna sokkal jobban játszani, mint Wayne Rooney, tudtak volna egy sokkal jobb válogatottat összehozni, mint Joachim Löw. :D Nem tudom, hányan gondolnak arra, amire én bizony szoktam a közvetítések során. Nevezetesen arra, hogy mennyi munka van emögött, hogy valakit a szülőhazája válogatottjába meghívjanak. Ezek a fiúk, férfiak talán kivétel nélkül gyerekkoruk óta rendszeresen járnak edzésekre, ami kortól függően eleinte heti kétszer egy órát, majd már heti ötször több órát jelentenek, amikor nem csak úgy lötyögnek a pályán, hanem taktikai cseleket tanulnak, erőnléti edzést tartanak. Ezek a fiúk, férfiak rengeteg mindenről mondtak le azért, hogy sportoló lehessen belőlük, mert egy focistának nagyon hamar meg kell tanulnia lemondani a focin kívüli életéről, főleg, ha tehetséges, és szorgalmas.
Az idei vb-n öten is vannak, akik épp csak 18 évesen ott lehetnek, és képviselhetik a hazájukat. Ez hihetetlen nagy dolog lehet az életükben, és hihetetlen nagy felelősség is egyben. 18 évesen egy válogatottban szerepelni azt jelenti, kifejezetten nagy tehetség valaki. És innentől pedig még sokkal nagyobb elvárások vannak felé, mint addig valaha. Mert lehet, hogy eleinte csak azért focizott jól, mert szerette csinálni. Mostantól pedig nem elég szeretnie, mert sokat várnak tőle.
Sok-sok világsztárt írtak le az idén, mert nem úgy szerepeltek, mint két éve, vagy mint négy éve. Lehet, hogy fiatal emberekről beszélünk, a maguk huszon pár évével, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ők is emberek. Megsérülnek, és onnantól már semmi sem ugyanaz. Nem tudnak gólt rúgni, kapják az "osztást" mindenfelől, nyomáskényszer alatt még nehezebb teljesíteni.
Nem tudok rájuk csak focistaként tekinteni, mert mindannyian emberek. Mindegy, milyen színű a bőre, mindegy, milyen nemzetiségű. Nem tudjuk, a tehetségét honnan és kitől kapta, lehet, hogy a saját választása volt, de nem lehet könnyű életük. Nem lehetett könnyű Fabio Cannavaro-nak lenni, és lenyelni a békát minden csúnyább megjegyzésre, amit kaptak. Nem lehetett könnyű Anelka-nak lenni sem. De nem lehetett könnyű C.Ronaldo-nak lenni sem, akinek milliók lesték árgus szemekkel minden mozdulatát, és legyintettek, hogy ááááá, hol van már.. ? Emberek ők, ezt nem szabadna elfelejtenünk. Emberek, akik ugyanúgy élik az életüket, mint mi, csak épp olyan hivatásuk van, amilyen.
És végül nem tudok eltekinteni attól sem, hogy vajon hány anyuka-apuka páros ül ilyenkor könnyes szemekkel a lelátón, és nézi, ahogy az ő "kisfiának" szól a nemzete himnusza. Leírhatatlan érzés lehet. Azt gondolom, minden olyan család komoly tiszteletet érdemel, ahol felnevelkedett egy (de nem ritka a több is) olyan sportoló, aki aztán egy ilyen rangos eseményen képviseli a hazáját. Mert minden focista mögött áll egy Apa, és egy Anya. Akik hittek benne, akik támogatták, akik elhordták edzésekre, megvették a felszereléseket, megtanultak nem sikítozni, ha felrúgták.
És (bár és-sel nem kezdünk mondatot) én azt gondolom, minden focista, legyen bármilyen nemzethez tartozó is, aki idáig jut, tiszteletet érdemel. Akkor is, ha kihagyja a tizenegyest. És akkor is, ha nem tudja kivédeni a tizenegyest.

Ha már néztem, elmesélem...

Előrebocsátom, hogy már megint foci. :D Aki unja, nyugodtan ugorja át ezt a posztot, nem lesz belőle harag. :)
De nem akarok semmiféle meccselemzésekbe bonyolódni, mert azért az messze nem az én tisztem. Még akik szokták elemezgetni, közülük is kevés igazán hiteles van (nekem).
Szóval, amiről szó lesz.. a csoportmérkőzések során végignéztem nem kevés meccset. Nem az összeset, de a nagy részét láttam. Lettek mindenféle legjeim, erről lesz most szó. (és megkímélek mindenkit a legszebb gól videojától)
A  legviccesebb nevű versenyzők között jó sokan indulhatnak. Na jó, hát nem szép dolog más nevén mulatni, de mivel egy csomó nagyon-nagyon idegen hangzású név volt, azért ez eléggé bocsánatos bűn, azt hiszem. És egy szót sem fogok ejteni az Észak-Koreai csapat egyen neveiről.
A legeslegviccesebb neve szerintem neki volt. Ahogy mondták a közvetítések során, hogy Tshabalala... mindig mosolyognom kellett, mert úgy hangzik, mint a salalala... :)És fej-fej mellett még Ő is érdemel egy legviccesebb nevet, merthogy az övé meg kimondva Tulala... Az volt az igazán jó meccs, ahol volt salala is, meg tulala is. :) Mondjuk azért mindenképpen dobogós Ő is, pár percig elméláztam rajta annak idején, hogy vajon mitől lett Surprise a keresztneve? :)
A legrondább játékos kategóriában jó sokan indultak, és nem is nagyon tudok közülük választani egy legrondábbat. De azért megmutatom, kik azok, akiktől a hátamon felállt a szőr... Bacary Sagna, Theofanisz Gekasz,Georgiosz Szamarasz, Nakamure Sunszuke, Mauro Camoranesi,Carles Puyol és Aureliano Torres. Ha mindenáron muszáj lenne egy legesleget kiválasztanom, azt hiszem Szamarasz lenne a befutó.
A legnőiesebb játékos kategóriában csak egy jelölt volt, de komolyan, a szám tátva maradt tőle, annyira..
És a végére hagytam a leghelyesebb focis fiúkat.. na, ők azért jó sokan vannak ám még akkor is, ha focizás közben nem éppen a legelőnyösebb oldaluk látszik a csapzott hajukkal, a lassított felvételes szenvedő képükkel, vagy épp ahogy futnak.
De azért mutatom a dobogós helyezéseket, ha már végigszenvedtétek az eddigieket. David Villa, Simao Sabroza, Tiago, Maicon, Fabio Cannavaro, és még sokan mások... köztük Cristiano Ronaldo is.
A legszimpatikusabb szövetségi kapitány Dunga. A legkevésbé szimpatikus pedig Del Bosque.
Nos hát ezek voltak a legek... ilyen téren, bár tuti, hogy elfelejtettem valamit,amit pedig még szerettem volna kategorizálni, na de arra való a szerkesztés menüpont, hogy ha eszembe jut, akkor majd jól hozzáírjam. :)
Aki pedig végigolvasta, annak minden elismerésem. :))

Ez is foci..

Csak másképp kicsit. Focis zenék. Merthogy minden ilyen világeseménynek van egy hivatalos "himnusza".
Eddig az 1998-as franciaországi vb "Carnival de Paris" c. zenéje volt nálam az abszolút kedvenc ilyen téren.



Egészen az idei vb-ig nem sikerült olyan himnuszt írniuk, ami überelhette volna Dario G. művét. De most sikerült. K'naan Wavin Flag-je még sokáig a fülemben lesz, akkor is, ha vége lesz a vb-nek. 
És csak hogy ne nekem maradjon a fülemben, hát tessék:





De a magyarosított verziója sem rossz. "Halld a hangom, vidd az álmom..." :)

World Cup South Africa 2010

A világ legrangosabb focieseménye zajlik épp, aminek a végén kiderül majd, melyik csapat lesz a következő négy évben az a csapat, amelyiket megilleti majd a világ legjobb válogatottja cím.
Nem bocsátkozom jóslatokba, mert majd meglátjuk. Drukkolni drukkolok, természetesen. És ebből következik, hogy igen, nézem is, amikor csak tehetem. A női nemnek ahhoz a csoportjához tartozom, akik szeretik a focit, még a magyar focit is, a világbajnokságot (pont úgy, mint az EB-t, vagy épp a BL-t) pedig ki nem hagynám. Sokan néznek rám érdekesen, mikor kiderül. Sokan hiszik azt, hogy csak azért nézem, mert ennyi pasi vesz körül, és ha már úgyis nézik ők, hát én mi mást tehetnék, mint nézem velük? Azt hisz mindenki, amit akar, természetesen, de a foci-szeretetem jóval előbbre nyúlik vissza, mint hogy bármelyik most az életemben lévő pasi itt lett volna.
Hogy is néz ki nálunk egy-egy ilyen focimeccs? Semmi extra, ülünk, nézzük, beszélgetünk közben, igen, képesek vagyunk összevitázni is, ha nem értünk egyet, és drukkolunk. Hajlamos vagyok rá, hogy elragadjon a drukkolás heve, az előző VB-döntőn sikeresen felébresztettem a legkisebbet, annyira drukkoltam. :D
Most még nincsenek ilyen izgalmak, nagyon az elején tartunk. Kisebb csalódás is eddig, mert a többség nehezen találja a helyét. Foghatjuk az vuvuzelára, aminek roppant idegesítő hangja van, még tévén keresztül is, nemhogy élőben. Sok játékos panaszkodott már rá, hogy nemhogy a pályán nem hallják egymás hangját sem, a bíró sípját sem, de még aludni sem tudnak tőle, mert fújják éjjel-nappal. Dél-Afrikát nemigen hatja meg a világ könyörgése, hogy hallgattassák már el ezeket a "hangszereket", nem teszik meg. Arra kérte a világot a rendező, hogy fogadja el az ő kultúrájukat, mert náluk a vuvuzela pont olyan kelléke a focimeccseknek, mint brazíliában a szamba és a dobok, Európában pedig a hajókürtök. Úgyhogy nincs mit tenni, tűrjük, bár a tévécsatornák mindent megtesznek azért, hogy megpróbálják legalább az elviselhető szintig megszűrni a hangot (nincs könnyű dolguk).
Foghatjuk arra is, hogy Dél-Afrikában éppen tél van. Tegnap este a brazil válogatott játszott, 2 fok körüli hőmérséklet volt. Délután a portugáloknak még volt 12 fok, ám szakadt az eső végig. Szóval, simán lehetnek akklimatizálódós nehézségeik is, amit meg tudok érteni.
És foghatjuk a Jabulani-ra is, ami ennek a vb-nek a hivatalos labdája, és természetesen jó sokan panaszkodnak rá, mert eléggé kiszámíthatalan, afféle kapusok rémálma. De alighanem egy-két játékosnak is rémálma lesz, mikor ahelyett, hogy befelé pattanna, majd kifelé fog. :D
Láttam már egy-két jó meccset. Szívem csücskei, németek például kifejezetten jók. És nagyon-nagyon drukkolok nekik, hogy az idén ők vehessék át a világ legjobbjainak járó trófeát.
Zakumi pedig, aki egy kedves, ám roppant érdekes figura, még jópárszor fog beköszönni a meccsek előtt.