Szombat esti mesélés

Mit meséljek ma? Meséljem el, hogy megint mennyire elbűvölő volt Hamar Barni az ének iskolájában? Á, nem tudom elmesélni, ha nem láttad. Látni kell. Igazi fazon. :) Azt sem tudom elmesélni, hogy Timinek milyen fantasztikus hangja van, mert az meg hallani kell.
Elmesélhetem, hogy a Bayern München nyerte épp pár perccel ezelőtt a Bajnokok Ligáját, és tulajdonképpen ez egy fontos információ (fiús anyukák, tessék elraktározni az info-t, később lesz ilyen kérdés majd), de túl sokakat nem érdekel azok közül, akik erre járnak. (amúgy én ezt is vártam, hogy ők nyerik)
Meg elmesélhetem azt is, hogy a szánk tátva maradt tegnap Roland fiunk keze munkájától. Megmutatta mit rajzolt, mi meg megnéztük... felkészülve arra, hogy megint valami kis izé.. mert amúgy azt tudjuk, hogy ő valami érdekes csoda folytán tud rajzolni, de nem voltunk felkészülve arra az elsöprő fejlődésre, amit produkált, mióta iskolás. De ezt sem tudom elmesélni.. Viszont.. meg tudom mutatni. :)

A papír egy kicsit gyűrött, mert valahonnan az iskolatáskából került elő. Jó esetben. Rosszabb esetben a zsebéből szokott apróra hajtogatva.. Ha mégsem lenne felismerhető, ez kérem Villám McQueen, lányosított változatban. Mondjuk Vilma McQueen akkor. Nekem nagyon tetszik.
De ugyanez a kiskirályfi (lassan kinövi ezt a nevet) ma délután egy kis guglis segítséggel rajzolt egy kocka palástot, kivágta, és csak a ragasztáshoz kért segítséget. Mondjuk azzal meggyűlt a bajunk, mert a kis füleket nagyon picire hagyta, de minden más úgy volt tökéletes, ahogy volt. Nem semmi..

A legnagyobb, legkiborítóbb és legkamaszabb nagyfiunk egész más helyzetben okozott szájtátós jelenetet. Az hagyján, hogy amúgy is nehezen boldogulunk egymással. Ő is velünk, mi is vele. Ez tiszta sor, most ez a dolga, hogy kicsit távolodjon, kicsit utáljon, keresgélje a helyét a világban, hogy majd évek múlva visszatérjen újra a migyerekünk, immár felnőttként. Semmi gond... (dehogynem, de nincs mit tenni). A kamaszodással együtt jár a szájkarate is. Amiben bizony néha már alulmaradunk. Mint tegnap este.
Megkértem, hogy még ugorjon le a pékségbe. (mondjuk jófej, hogy tényleg megy) Egész nap szakadt nadrág volt rajta, iskolába is abban ment (én meg reggel nem is vettem észre), de most, mielőtt a pékségbe indult volna (biciklivel) elindult kicserélni. Igaz, addigra már kicsit tovább is szakadt az addigiaknál, de (én hülye) én utánaszóltam, hogy "Most már nem jó abban pékségbe menni, ami eddig volt rajtad?"
Mire az én fiam (basszus, most született, és visszabeszél????) csípőből rávágta: "Nekem jó, de akkor kirakom a nyakamba, hogy a Te fiad vagyok."
Na ez a sírjak, vagy nevessek kategória. Mert ezek szerint néha célt értek azok a mondatok, amik úgy hangzottak, hogy "Mit gondolnak majd rólam, ha így nézel ki? Mit gondolnak majd, hogy Neked nincs is anyád," De ezek szerint a fagyi bizony visszanyal időnként már.

És hogy essen szó nagyonmenő cipőnyűvő Erik fiunkról is, hát róla elmesélem, hogy ma kettő pár menő cipő új és boldog tulajdonosa. Kiállt magáért az üzletben, és nem hagyta magát rábeszélni a szerintünk jobbra (szolidabbra), mert neki az kellett, ami.. Megkapta.. mert úgyis egy hónap alatt leszakad a lábáról, meg mert Ő hordja, nem  mi. :)

És most már nem tudok mit mesélni.... meg meg is volt az esti mese. :)