Elmesélhetem, hogy a Bayern München nyerte épp pár perccel ezelőtt a Bajnokok Ligáját, és tulajdonképpen ez egy fontos információ (fiús anyukák, tessék elraktározni az info-t, később lesz ilyen kérdés majd), de túl sokakat nem érdekel azok közül, akik erre járnak. (amúgy én ezt is vártam, hogy ők nyerik)
Meg elmesélhetem azt is, hogy a szánk tátva maradt tegnap Roland fiunk keze munkájától. Megmutatta mit rajzolt, mi meg megnéztük... felkészülve arra, hogy megint valami kis izé.. mert amúgy azt tudjuk, hogy ő valami érdekes csoda folytán tud rajzolni, de nem voltunk felkészülve arra az elsöprő fejlődésre, amit produkált, mióta iskolás. De ezt sem tudom elmesélni.. Viszont.. meg tudom mutatni. :)
De ugyanez a kiskirályfi (lassan kinövi ezt a nevet) ma délután egy kis guglis segítséggel rajzolt egy kocka palástot, kivágta, és csak a ragasztáshoz kért segítséget. Mondjuk azzal meggyűlt a bajunk, mert a kis füleket nagyon picire hagyta, de minden más úgy volt tökéletes, ahogy volt. Nem semmi..
A legnagyobb, legkiborítóbb és legkamaszabb nagyfiunk egész más helyzetben okozott szájtátós jelenetet. Az hagyján, hogy amúgy is nehezen boldogulunk egymással. Ő is velünk, mi is vele. Ez tiszta sor, most ez a dolga, hogy kicsit távolodjon, kicsit utáljon, keresgélje a helyét a világban, hogy majd évek múlva visszatérjen újra a migyerekünk, immár felnőttként. Semmi gond... (dehogynem, de nincs mit tenni). A kamaszodással együtt jár a szájkarate is. Amiben bizony néha már alulmaradunk. Mint tegnap este.
Megkértem, hogy még ugorjon le a pékségbe. (mondjuk jófej, hogy tényleg megy) Egész nap szakadt nadrág volt rajta, iskolába is abban ment (én meg reggel nem is vettem észre), de most, mielőtt a pékségbe indult volna (biciklivel) elindult kicserélni. Igaz, addigra már kicsit tovább is szakadt az addigiaknál, de (én hülye) én utánaszóltam, hogy "Most már nem jó abban pékségbe menni, ami eddig volt rajtad?"
Mire az én fiam (basszus, most született, és visszabeszél????) csípőből rávágta: "Nekem jó, de akkor kirakom a nyakamba, hogy a Te fiad vagyok."
Na ez a sírjak, vagy nevessek kategória. Mert ezek szerint néha célt értek azok a mondatok, amik úgy hangzottak, hogy "Mit gondolnak majd rólam, ha így nézel ki? Mit gondolnak majd, hogy Neked nincs is anyád," De ezek szerint a fagyi bizony visszanyal időnként már.
És hogy essen szó nagyonmenő
És most már nem tudok mit mesélni.... meg meg is volt az esti mese. :)
Köszi:)
VálaszTörlésNa, ezt jól megkaptad!
VálaszTörlés:D
Most is ezen nevetek...
Apropó, nagyon tetszik az új telefonod, illetve a vele készített képek minősége! Eddig el se tudtam képzelni, hogy ilyen szuper képek készülhetnek "egy" telefonnal!
Azt hiszem most neked sikerült meggyőznöd, hogy a régi öreg telefonomat egy okosabbra cseréljem le, de tényleg csak a fényképező miatt...
-mert így akkor nem kell azt a böhöm nagy masinát folyton magammal cipelnem, egy-egy lesi-fotó kedvéért!
:)))
Én is mesélek neked :-)
VálaszTörlésSzületésnapod alkalmából összeszedtem 35 okot, amiért lehet téged szeretni (és egye fene, csapjunk hozzá majd még évenként egyet) A lista semmiféle rangsort nem tükröz, így sikerült összeszedni:-)
1. őszinteséged
2. igaz barátságod
3. érzékenységed
4. figyelmességed
5. gondoskodásod, törődésed másokkal
6. megértő vagy
7. önzetlenséged
8. meghallgatni tudásod
9. mosolyod
10. megbocsátó vagy
11. szorgalmad
12. segítőkész vagy
13. nyíltságod
14. értelmes/okos vagy
15. nagylelkűséged
16. türelmes vagy
17. bátor vagy
18. erős vagy (nagyon)
19. talpraesett
20. jó a humorod
21. idealizmusod(ami néha talán naivság is)
22. képes vagy az önelemzésre (és a változásra is)
23. melegszívű vagy
24. együttérző vagy
25. szeretetreméltóságod
26. védelmező vagy
27. békés lelked
28. optimizmusod
29. "anyaoroszlánságod"
30. írásaid
31. munkabírásod
32. hangod (emlékszem még amikor először hallottam a telefonban)
33. az ahogyan a vélt/valós gyengeségeidet vállalod
34. finom és gyönyörű tortáid :-)
35. szolidságod
Isten éltessen sokáig!
Ui: Roli rajza gyönyörű
Boldog születésnapot, Dius!!!
VálaszTörlésEszter, hát rendesen belémfagyasztottad a szót.. ennyi jót összeszedni rólam? Köszönöm szépen. :) (és elárulom, ezúttal Te bőgettél meg engem az írásoddal :P)
VálaszTörlésMóni, nem bánnád meg a cserét szerintem. És nem csak a fényképezője miatt. :)
Dominika, köszönöm. :)
Itt is Boldog Születésnapot Kívánok!
VálaszTörlésRemélem jól telt a napod. Az rajz meg tényleg nagyon jó lett!
Köszi Nesreca. Igen, jó volt, köszi. :)
VálaszTörléssejtettem, hogy bőgés lesz :-) de azért remélem inkább örömkönnyek voltak
VálaszTörlés