2023. szept. 24.

Vasárnap

 Ma is esőre ébredtünk. Olyan lelombozó nekem ez a szürkeség, ami ilyenkor van, hogy máris úgy érzem, mintha már hetek óta tartana ez az állapot, nem két napja. De szerencsére lesz még azért jobb is, ahogy néztem az előrejelzéseket. 

Továbbra is olyan érdekes állapotban vagyok, amire nem mondanám semmiképpen sem azt, hogy beteg vagyok,de olyan hangom van, mint aki ki sem látszik a náthából. Na majd meglátjuk, hogy végül a nátha lesz az erősebb, vagy az immunrendszerem. 

Ma nem kellett főznöm, azzal leptek meg a család férfi tagjai, hogy összedobták egy kaja rendelés árát. Nagyon jól esett, nem mondom. 

Délután meccsre mentünk. Kicsit furcsa volt pulcsit venni, de úgy van a dalban is, hogy "eshet eső, fújhat szél, elindul ki zöld-fehér". Ha nem így lenne sem nagyon tartana vissza az időjárás, úgyhogy ez a rész mindig csak abból a szempontból releváns, hogy mit kell felvenni. 

Láttunk már izgalmasabb meccset is, de miután nyertünk, így nincs is miről beszélni. Ezért is három pontot adtak. 

Hazafelé volt egy kis izgalom, apósom kocsijában elszakadt az ékszíj. Úgy fordultunk vissza, hogy az autópálya egyik leállósávjából hazavontassuk. Nem voltam nyugodt, amíg vissza nem értünk, Roli vele volt az ő kocsijában, nem egy életbiztosítás az ilyen helyeken egy lerobbant autóban ülni. Szerencsére semmi baj nem történt, gond nélkül haza is húztuk. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése