2023. szept. 4.

Ez az a hétfő

 Amiből nincs annyi az évben, amennyit igazából szeretnék, de minden ilyen hétfőért, pont a ritkasága miatt igazi csodaként tekintek. Nem csak nem kellett dolgozni indulni ma reggel, de még olyan szerencsés is vagyok, hogy a konyha ablakából egyenesen a Balatonra látok rá. Ez önmagában is már egy elképesztő csoda nekem, hogy ilyen van. Talán a lelkemet is eladnám érte, hogy legyen egy saját, ilyen paraméterekkel rendelkező ingatlanom. Nem tudom ugyan elég lenne e a lelkem cserélve, többszáz millió forintot is kérnek egy vízparti házért. 

Ma is nagyon fújt a szél, a vízparton nem is kellemes már ekkora erejű, de azért többször is megnéztük, vajon változott e már. Ezen kívül voltunk Zamardiban, a fiúk gokartoztak. Az egészen elképesztő, hogy kiskorukban kevésbé volt kiélezett versenyhelyzet közöttük, mint most. Felnőtt fiatalemberekről beszélünk, akik egyébként mindannyian értelmesek, de mindenki nyerni akart, és mindenki jobb akart lenni a másiknál. Mindenkinek volt arra is magyarázata, miért úgy alakult, ahogy, és természetesen mindenki meg volt arról is győződve, hogy csak ő volt teljesen sportszerű, a többiek meg neki köszönhetnek mindent. Egy darabig vicces ez, utána nagyon idegesítő. Szerencsére azért gyorsan lezajlik az ilyesmi, és nem lesz belőle örök harag. 

Sétáltunk is ma is, rollerezni is voltak többször is. A teraszon vacsoráztunk, ami otthon majd hiányozni fog biztosan. 

Úgyhogy most minden jó. 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése