2023. szept. 8.

Utolsó nap

 Az idén már biztosan nem lesz ilyen, hogy reggel itt ébredünk, és este itt fekszünk még le. Bár..soha nem lehet tudni mit hoz még az élet, és van még hátra ebből az évből azért bőven, úgyhogy inkább úgy fogalmazok, várhatóan már nem lesz ilyen az idén. 

De most még ez pontosan így volt, reggel itt ébredtünk, elsétáltunk kávézni a Mávéházba, ahogy eddig minden reggel. Nagyon finom kávét főznek, meg tudnám szokni, hogy minden reggel az ő kávéjukkal kezdődjön a nap. A kávézás után megvettük a reggelit a sparban mindenkinek. És innentől már csak a ráérős semmittevés várt ránk. Az ebédet házhoz hozták, csak annyi dolgunk volt vele, hogy megmelegítsük, és az udvari asztalnál megegyük. Ebéd után sétáltunk, aztán meg strandoltunk is egy utolsót. A víz már hideg, maximum 22-23 fokos lehet, nyáron biztos, hogy nem mennék a közelébe sem, vagy maximum a lábujjamat dugnám bele, de most nem volt vele különösebb bajom. Jó, hát bele azért nem merültem, de a bikinialsóm bőven vizes lett. 

Este még megörvendeztett bennünket egy csodás naplemente is. 

Sok minden kimaradt, nem voltak nagy kirándulások most sem, nem voltunk az idén egyáltalán Siófokon, de nincs bennem mégsem hiányérzet, mert az, hogy itt voltunk együtt, mindennél többet ér. Ki tudja meddig adatik ez még meg, hogy mind itt vagyunk. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése