2023. szept. 1.

Péntek

 A szokásos kora hajnali pénteki kezdéssel indult a nap. Sötét éjszaka volt még, amikor háromnegyede ötkor már majdnem a munkahelyi parkolóban voltunk. Az az időszak nagyon gyorsan elmúlik, amikor ilyentájt már a nap is a reggeli ébredezést tartja. Pedig az nagyon jó időszak, olyankor szeretek korán menni. Gondoltam, hogy ma lesz egy csomó mindenre időm a korai kezdéssel, olyan jó nyugisan, ráérősen, de persze ez nem így lett. Még az utolsó fél órában is kellett egy kicsit kapkodnom, de vegil persze mindent rendben hagytam ott. 

Holnap reggel indulunk egy újabb balatoni hétre. Nagyon várom, ez után az őrült hét után nagyon jó lesz megint lelassulni, élvezni a nyugalmat. Már biztosan halljuk majd a szarvasbőgést, ilyenkor már ez az időszak van. Délután még mostam két adagot, a bőröndök nagyjából készen vannak, még reggel nagyjából egy óra alatt mindent elpakolok. Mondjuk ilyenkor szokott valami kimaradni, amikor ilyen magabiztos vagyok, de a szemüvegeken kívül bármit tudunk könnyedén pótolni. De majd még reggel úgyis újra átgondolom mi kellhet még..

Ma délután kisorsolták a Fradi EKL csoportkör ellenfeleit. Illetve hát minden csapatét, de nagyon más csapat nem érdekel. 


Nem lesz könnyű ellenfél egyik sem. 

Holnap a Balatonról jelentkezem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése