2023. szept. 15.

Péntek

 Természetesen ez is egy olyan péntek volt, ami már hajnali négykor kezdődött. Most már olyanok ezek a hajnali kelések, mint valami borzasztó kínzás, még sötét éjszaka van olyankor. Ó, milyen jó is az, amikor ilyenkor már a nap is ébredezik velünk együtt. De lesz majd ilyen még jövőre is, és akkor majd újra örülni fogok. 

A munkanap nem volt unalmas ma sem, volt min gondolkodni is, voltak azért jó hangulatú pár perces beszélgetések is. Ilyenkor, pénteken már mindenkinek kicsit jobb kedve van az átlagosnál, és sokkal könnyebben vesszük a nehézségeket is, mint hétfőn vagy kedden akár. 

Munka után még összefutottunk a kapuban Erikkel, aki a suliból hazajött, de ment vissza dolgozni. 

Fél háromra mentem körmöshöz. Most ezt a körmömet nagyon sajnáltam leszedetni, szerettem, mert tök jó vidám és színes volt. Onnan gyalog jöttünk haza, Balázs eljött elém. 

Hazaérkezéskor Patrikkal sikerült összefutni a lépcső aljában, aki szokás szerint épp indult valahová. Akkor ugyan itthon volt, amikor hazaértünk, de hallottuk, hogy épp valami meetingje van, így nem zavartuk. 

Este volt egy nagyon szívszorító élményem. Már hét óra is elmúlt, amikor csengetett valaki. Kinéztem az ablakon, az egyik szomszéd néni volt az unokájával. Annyit kérdezett, hogy a fiúk tudnának e segíteni Annácskának letölteni a teams-t a telefonjára. Ott leragadtam, hogy a fiúkat segítsége kellene, mondtam, hogy sajnos ők nincsenek itthon. A kislány olyan lógó orral indult haza, én úgy megsajnáltam..és aztán be is ugrott, hogy hát de helló, hát ebben én is tudok neki segíteni, így fogtam magam és mentem utánuk. A helyzetet bonyolította, hogy nincs internetük, így meg kellett osztanom az én mobilnetemet neki, hogy le tudjuk tölteni amit szeretne. Hát azt a boldogságot, ami volt az arcán, amikor sikerült az iskolában kapott email címmel bejelentkezni..egy darabig nem felejtem el. Még maradtam egy kicsit beszélgetni a nagymamájával, hogy tudjon addig is beszélgetni a barátnőjével, de azért nem sok ideje volt. Csillogó szemekkel köszönte meg, hogy segítettem.. Persze többször is kérlelte közben a mamát, hogy most már köttessék be az internetet.. Szerintem amúgy a mama el fogja intézni neki..

És íme az új körmeim: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése