2023. szept. 17.

Vasárnap

 Ma olyan szép napos időre ébredtünk, mintha nem is szeptember közepe lenne, hanem inkább még augusztus utolsó heteiben járnánk. Jó is lenne, vagy akár most megállítani az időt. 

Ma egy csomó energiám volt, ugye mindig mondtam, hogy napelemmel működöm...így egy csomó mindent megcsináltam, amit szeptemberre mindenképpen beterveztem. Így lett egy szép tiszta francia bulldog itthon, aki szegény olyan rohamosan öregszik, hogy egyre nyilvánvalóbb az, hogy nem lát már túl jól, és a hallása sem tökéletes már. Pedig egyébként ránézésre nem tűnik öregnek, csak hát mégiscsak az idén már 12 éves. Bulldog létére nagyon jól tartja magát.


Itt például látszik is a szemén az a folt, amivel ugyan többször is voltunk az állatorvosnál, de nincs rá garancia, hogy műtét után tökéletesen látna, az altatás meg túl nagy kockázattal jár nála, így békén hagyjuk. 

Miután Freddy, a háza, a táljai szép tiszták lettek, és a fürdőt is kitakarítottam, következtek az ablakok, amiket már nézegetek egy ideje, hogy hű, milyen csúnya, ahogy a port ráégette a nap. De most már azt nézem milyen szépen csillog, és fantasztikusan jó illata van a frissen mosott -vasalt függönyöknek. 

Közben a fiúk megnézték a forma 1-et, ezúttal megúsztuk nagyobb viták nélkül szerencsére. Mondjuk lehet, hogy attól féltek, kiugrok valamelyik ablakon, ha elkezdik, és inkább kibírták. 

Holnap kezdődik a két bejárósnak a nem könnyű időszak. A tájékoztatások alapján semmi jóra nem lehet számítani, de remélem, hogy végül pozitív csalódás lesz, és nem több órával kell korábban indulniuk, hogy időben megérkezzenek a suliba és a munkahelyre. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése