2023. szept. 14.

Csütörtök

 A tegnapi lógós nap azért nem adott annyi pluszt, hogy ma frissen és üdén ébredjek, pedig a fogamat többször is megcsodáltam a tükörben, és a látvány igazán feldobott. Na ennek ellenére is továbbra is tart nálam az az állapot, ami azzal jár, hogy nagyjából egész nap bármikor szívesen hevernék a kanapén. Ma persze ez már nem volt kivitelezhető, ennyi szabadság a világon nincs sajnos. Várt rám egy jó kis feladat is, már tegnap a vonaton hívtak miatta. Ugyan elmondtam a telefonban mit kéne csinálni, de tudtam, hogy meg fog ez várni engem. Így is lett. Jó sokáig tartott, mire egyáltalán azt sikerült átgondolni hogyan is álljak neki, de aztán utána már csak egy kis időt kellett rászánni. Érdekes, hogy az ilyeneket szeretem egyébként mindamellett, hogy vannak bőven lélekromboló hatásai is. (Csak ebben a témában ez legalább a negyvenedik verzió). De az a része tök jó, amikor sikerül összerakni, hogy melyik adatot honnan, hogyan és milyen formában kell kiszedni a rendszerből..

Ma már az időjárás is inkább őszi volt, mint nem, de sebaj. 

Hétfőtől kezdődik nálunk a vasútvonalon felújítása, leginkább őskáosz várható. Patrik és Erik lesz a leginkább elszenvedője az egésznek, és nagyon tervezni sem tudnak, mert még az sem világos hogy a vonatpótló buszok mettől meddig járnak majd. Nem ez lesz az ingázás legjobb időszaka számukra. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése