2022. júl. 9.

Próbálkozunk

 Nem nagyon van mit tenni, mint abból főzni, ami van, meg örülni mindennek, ami jut. Ma már azért volt részünk napsütésben is, és amikor szélcsendesebb időszak volt, egészen nyár érzés volt. Ma már legalább lekerültek napközben a kardigánok, és lehetett grillezni. Szuvlakit ettünk, amit Patrik pácolt, Balázs fűzött fel és sütött meg grillen. A hozzávaló görög salátát is ketten csinálták. Jó csapat, finom volt. 

Sétáltunk ma többször is, voltunk a kikötőben is napközben. Végignéztük, ahogy a Lelle motoros megérkezett Révfülöpről, majd azt is, ahogy negyed óra múlva újra elindult oda. Imádom a hajókat, de nagyon vérzik a szívem az én szép hajómért, és a kapitányért. És én szeretem a fejlesztéseket, sőt, örülni szoktam minden modern dolognak, de az most nem nagyon tetszett, hogy láttam, már nem pecsételik rá a hajó bélyegzőjét a jegyekre, hanem csak leolvassák azzal a telefonra hajazó kütyüvel, ami a vonatokon is van (nem jut eszembe a neve ennek a kütyünek) 

Dacolva mindennel, azért a lábamat megfürdettem (meg kicsit meg is fagyasztottam) a Balatonban. 


Volt ma is naplemente is, majdnem sikerült végignézni, de aztán a szél volt az erősebb..

Ez meg a nap képe nálam. 



1 megjegyzés: