2022. júl. 5.

Esőnap

 Ma reggelre ideért a hidegfront, és esett is. Már tegnap kitaláltuk, hogy ma kirándulni fogunk, bármi lesz is. Így is lett..a hajó helyett ugyan kocsival mentünk. Jól is tettük, mert még Badacsonyban esett ugyan az eső, és legnagyobb döbbenetünkre nem is nyitott ki senki (amúgy érthető, csak még nem láttunk ilyet), úgyhogy mentünk tovább Füredre. Ott megebédeltünk, sétáltunk egy kicsit, addigra az eső is elállt. Mire visszafelé megint Badacsonyba értünk, már sütött a nap. Ott szerettünk volna egyet dottózni, de nem tudtunk, nem volt ott a kisvonat. Páran kinyitottak már, de a legtöbb hely zárva maradt. Ez mondjuk akkor már, hogy ebéd után voltunk, annyira nem zavart, de fura volt. 

Meg este is sétáltunk itt Bogláron is, de a parton elég erős szél fújt, nagyon nem volt mindegy, hol ülünk le. Apropó, ülés. ...a mai hosszú kocsiút kicsit kicsinálta a lábamat, már régóta nem fájt pedig. Most nem esik jól sem ülni, sem járni, de bízom benne, hogy holnapra jobb lesz. 







1 megjegyzés: