2022. jún. 9.

Első nap a negyvenből

 Ezt a napot rögtön ki is pipálhatjuk a megfigyelős naptárban, mert esett. Néha ömlött is inkább. De mindegy, ennyit erről, mert én Medárd nap nélkül is utálom. 

Rolinak ma kisérettségije volt, a szóbeli rész. Matek, töri és magyar. Az írasbelik jók lettek mindhárom tárgyból, ma a magyar azért nem ment. Kettes lett. Ami egyébként nem olyan nagy dolog önmagában, mert elég régóta tudjuk, hogy ez a tantárgy borzasztóan távol áll tőle Nem is tudom, hogy ő hogyan nem örökölt tőlem semmit e téren, de hát a matek, az informatika, a földrajz sokkal inkább az ő világa. Meg az angol nyelv. A matek és a töri négyes. Mindez mondjuk nem is sokat kéne, hogy számítson, mert minden a jövő héten esedékes ágazati alapvizsgán múlik. Szerencsére az ugye az informatika. Ami miatt kár az egészért, az az, hogy szerette volna elérni az ösztöndíj legmagasabb sávját. Ez nem sikerült. Látom rajta, hogy nagyon csalódott, és gondolom, hogy ez azért most akkora csalódas, amire fog emlékezni. 



1 megjegyzés: