2022. márc. 22.

Alakul

 Ez a tavasz dolog. Igaz, reggel még igencsak hideg volt, de aztán délutánra már nem csak a nap sütött hétágra, de végre tavasz illat is volt a levegőben is. 

Volt ma egy beszélgetésem a nagyfőnökkel. Én kezdeményeztem, Balazs tanácsára hallgatva, de jól tettem. Elmondtam neki, amitől nem érzem jól magam a helyemen, és amik miatt már elképzelhetőnek tartom azt is, hogy váltsak valamerre. Azt egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha ez megtörténne, olyan dicséret hangzott el tőle, ami még sosem. Sok mindent átbeszéltünk, meglátjuk, hogy esetleg lesz e egy-két dologban változás, vagy sem. Jelenleg jót tett,.és már ez is valami. 

Patrik délután fogorvosnál volt, kihúzták a bölcsesség fogát. Szegény, nincs valami jól azóta sem, nemrég próbált enni pár falatot, de majdnem ájulás lett belőle, így inkább lefeküdt. Van egy kis hőemelkedése is. Remélem holnap azért már kicsit jobban lesz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése