Ma

 Elkísértük a mamát az utolsó útjára itt a földi életében. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, a temetésen végig szakadt az eső. 

A papa nagyon jól bírta, pedig aggódtunk meg múlt héten, és azon lamentáltunk, vajon kell e orvost is hívni, hogy biztosan kéznél legyen. Körülbelül egy-két nappal ezelőtt éreztem azt, hogy nem lesz gond, mert sokkal erősebb, mint amilyennek gondolja magát. Szegény, azért belegondolni is borzasztó, milyen magányosnak érzi magát 67 év házasság után. 

Kicsit engem jobban megviselt, mint gondoltam, ma többet sirattam, mint múlt hét óta összesen. Pedig réges rég elbúcsúztam már tőle, már akkor, amikor végképp elveszett számára a valóság. Onnantól nem is az én mamám volt már Mégis...most itt volt az összes gyereke, az összes unokája (egy pedig már odaát várta), a dédunokák közül is csak a legkisebbek nem. Azt hiszem, utoljára az aranylakodalmukon voltunk így együtt mindannyian. Örült volna nekünk, és a sok szép virágnak, amit kapott ma.