Ha jól számolom, 10 éve is van már, hogy teljesen tünetmentesen, élek, 9 éve gyógyszert sem szedek már. Sohasem tekintettem magam gyógyultnak (bár kaptam azóta olyan véleményeket is, amik ezt a diagnózist megkérdőjelezték), mert azt mondták, ilyen nincs is. Tünetmentes élet van. Nos, én ezt élem, és nekem ez így rendben van. Nem kell semmilyen korlátok közé szorítani magam, pont ugyanúgy élhetek, mint bárki más. Azzal a különbséggel, hogy én ismerem annyira a testem jelzéseit, hogy tudjam, mikor van az a pont, amikor elég. És azzal a különbséggel, hogy tisztában vagyok az agyam rejtélyes mivoltaval, és azzal, hogy bármikor megtörténhet velem, hogy pillanatok alatt az ugyanolyanból, mint bárki más furcsa és tehetetlenül vergődő epilepsziás leszek.
A mai napig közéjük tartozom, és bánt, hogy még mindig kevésbé toleráns a világ ezekkel az emberekkel, mint kéne. Még a mai napig titkolom, hogy valaha ezzel a betegséggel kezeltek, csak nagyon kevés embernek beszéltem róla. Az ő reakcióik csak erősítették bennem, hogy jobb hallgatni, az árnyékban maradni.
Egyébként épp ma gondoltam rá, hogy a legelső diagnózis után nagyjából másfél évvel tünetmentes voltam, és az is maradtam 11 évig. Remélem, hogy a második felvonás hosszabb lesz, és már nem is lesz több. Nem vagyok biztos benne, hogy lenne megint elég erőm felvenni a harcot, és győztesen kikerülni a csatából.
Kívánom, hogy ez egy soha véget nem érő tünetmentes időszak legyen!
VálaszTörlésKöszönöm. Ez a terv..
TörlésSokkal többet kellene erről beszélni, felnőttnek, gyereknek, hogy megváltozzon az emberek reakciója.
VálaszTörlésMilán mesélte néhány hónapja, hogy reggel, mikor ment iskolába, akkor a folyosón epilepsziás rohama lett az egyik fiúnak. Ő is megrémült, és nem értette, mi ez. Ezer kérdése volt a témával kapcsolatban, amit én csak internetről tudtam neki megválaszolni főként, pedig sokkal hitelesebb és informativabb lenne, ha akár egy érintett, akár egy orvos beszélne nekik a betegségről. /betegségekről/ másságokról.
Abszolút egyetértek. Vannak olyan betegségekkel hétköznapi életet élő emberek, hogy előfordulhat, hogy segítségre van szükségük. Ilyenek a cukorbetegek, az epilepsziások, és még biztosan van pár, ami eszembe sem jutott. Jó lenne ha az ilyen helyzetekre fel lennénk készülve. Pár (szerintem felesleges) rajz/technika órát áldoznék erre...
TörlésDe akár a biológiaóra része is lehetne. ( egy álomvilágban. )
TörlésBiztos sokat segít a pozitív hozzáállásod és nekem az jön le a blogból, hogy te egy nyugodt ember vagy, aki nem pattog felesleges dolgokon. Kívánom, hogy minden rendben legyen!
VálaszTörlésValóban nagyon ritkán pattogok, ezt jól látod. 😊 És sokat tanultam menet közben magamról, hogy hogyan tudok úgy élni, hogy jó legyen. Köszönöm.
Törlés