Józsi bácsi

 Ma reggel egy letaglózó levél várt a sok olvasatlan email között. A mi szeretett Józsi bácsink, aki a maga hetven évével egy igazi üde, vidám színfolt volt a raktár életében, nincs többé. Összesen négy nap elég volt a covidnak ahhoz, hogy Józsi bácsi soha többé ne poénkodjon, hogy ne lapogassa meg a hátamat búcsúzóul, miután hűségesen átkísért a hazafelé vezető úton az egyik raktárrészből a másikba. Könny szökött a szemembe, amikor ma hazafelé indultam, és a gyorskapu előtt állva nem hallottam tőle, hogy "ajtó, föl". Beépített érzékelő van a padozatban, ha géppel közlekednek, felnyílik magától, de ő akkora átéléssel játszotta a varázslót minden ilyen alkalommal, hogy öröm volt részt venni ebben a játékban. Borzasztó...nagyon nagyon sajnálom őt. 

A kollégák közül sokan betegek, vannak, akik nagyon hosszú ideje vannak távol, olyan is, aki már megpróbált visszajönni, de mégsem megy neki, pár lépcsőfok megtétele után már fullad, remeg, elfárad. De ő az első közülünk, aki ezt a csatát nem tudta megnyerni. 

Még mindig

 Ma még tartott a szabadság, bár arra ébredtem reggel, hogy szokatlanul sötét van, és esik az eső. Ez nem hatott túl jól a kedvemre, mondhatom, hogy rögtön mindentől el is ment a kedvem. De azért igyekeztem legalább arra kihasználni ezt a napot, hogy kikapcsolódjak. Ez sem ment maradéktalanul mert a tegnapihoz hasonlóan ma is kerestek munka miatt. Így nehéz nem foglalkozni semmivel, hogy közben meg mégis kell valamennyit. Na sebaj..ennek is van jó oldala is, tudják hogy lehet hozzám fordulni, mert segíteni fogok. 

A mosógépünk úgy tűnik, be akarja adni a felmondását, legalábbis üzenget mindenféle fútőszál hibát. Hívtam a szerelőt, aki nem volt épp a legsegítőkészebb. Nagyjából közölte, hogy az a hiba nem az, aminek az internet mondja, és higgyem el, hogy fűt az, de egyébként a héten már biztos nem jön ki, ha meg majd mégis szeretném, hogy kedden megnézze, az drága lesz, mert akkor programkapcsolót kell cserélni. Ezek után nálunk biztosan nem..ő legalábbis. Meglátjuk mi lesz, még kap esélyt a mosógép visszavonni a felmondást, de ha nem, majd akkor megtaláljuk az utódot. Ebben már most nem értünk egyet, mert Balázs felültöltős gépet akar, én meg nem. Ott tartunk most, hogy ha az lesz, én nem mosok. 

Holnap és holnapután vár a munka..az érzés nem kölcsönös, akármeddig szívesen lennék itthon. 

Szabadság

 És tavasz. 😊 Ez a kettő együtt csak jó lehet. Igaz, kicsit túlterveztem magamban a mai napot, a tegnapi "lógás" után. Azt hajlamos vagyok elfelejteni, hogy már nem vagyok hisz éves, és hogy a lakásunk sem az a kis méret már, ami húsz éves koromban volt. Mint ahogy azt is kihagytam a számításból, hogy attól még, hogy én nem dolgozom, a gyerekeknek munkanap van. Eriknek egész délelőtt órája volt, kamerás, ahogy Patriknak is volt megbeszélése is, órája is. Így aztán a függöny mosás, ablakpucolás projektet elnapoltam, miután az ágyneműt is egy-egy szünetben sikerült ellopni az ágyakról. Mondjuk azért annyira nem gáz egyik függöny és ablak sem, hogy ne érne rá még egy kicsit, de jó lett volna megcsinálni. Igaz, ha teljesen őszinte akarok lenni, jobb is ez így, mert valószínűleg lábra sem tudnék már állni, az ágynemű felhúzása is elég volt. Kivételesen nagyon kis pedáns voltam, mert még az összes bolyhot is leszedtem a matracokról is, meg a lepedőnkről is (amikkel a szárító sem boldogul), és megvarrtam minden szakadást a kispárna huzatokon. Én nem tudom, nálunk mi történik a kispárna huzatokkal, lehet, hogy lakik nálunk egy ilyen manó, aki ezeket teszi tönkre, de valamiért ezek rendszeresen szakadnak, tönkremegy bennük a cipzár. 

Délelőtt még azt gondoltam, hogy ha nem lesz ablakpucolás, akkor majd jól kipakolom az összes szekrényt, komódot, lemosom, letörlöm, stb, de persze ebből sem lett semmi. Nem élem meg ezeket csalódásként, már rég elengedtem az ilyesmit, de azért időnként elkap az a bizonyos gépszíj. 

Még össze kéne szednem magamban, hogy miket fogunk főzni a hétvégén, mert nem lenne baj, ha holnap délután meg tudnám venni azokat a dolgokat, amiket nem rendeltem meg (húsfélék), legyen meg, biztos, ami biztos. 

De jól esett

 Ma nyugalom volt, semmi kapkodás, semmi idegeskedés. Az órát is arrafelé állítottuk, amit jobban viselek, az időjárás is alakul már. Nem is teljesen voltam tudatában egészen ma délutánig, hogy mennyire komolyan befolyásolja a közérzetemet és a hangulatomat a mindennapi, folyamatos nyomás. Persze, tudtam én eddig is (csak nem sejtettem), de ma akkora felszabadulás volt ez a vasárnap, amilyet már rég éreztem. Nem gondoltam egy nap alatt megváltani a világot, és bepótolni mindent, ami hét közben, és tegnap elmaradt. Megcsináltam, ami nagyon kiabált, és kész. A fiúk forma1et néztek délután, én addig rendeltem a Spar online shopjában..jobb híján üzleti átvételi pontos átvétellel, de most megalkuszom ezzel, és legalább azok a dolgok már megvannak, amik nehezek. Cipelni így is kell majd, de erre azért vannak itt rajtam kívül páran, hogy ezt megtegyêk. 

Ahogy néztem a fiúkat tévézés közben, eszembe jutott, hogy most csinálhatnék róluk egy képet, és lehetne az a címe, hogy variációk egy témára. Nem annyira egyformák, mint régen, kisebb korukban, de mégis teljesen egymás klónjai, keverékei. Mindenkiben ott van Balázs összes jellegzetes és markáns vonása, és mégis, most már mindenkiben látok egy kicsit magamból is. A gesztusaik tök egyformàk, a hangjuk nagyon hasonló (Patrik és Roli pl nagyon egyformán dörmög, néha össze is keverem őket). Egyformán tudnak figyelni, ez a figyelő arcuk például teljesen egyforma. Bámulatos látni, ahogy egyre inkább előjön a saját egyéniségük, mégis megmaradnak ezek a mindenkire jellemző vonások, arckifejezések. Kíváncsi leszek rá, hogy vajon vannak e ezek annyira erős gének, hogy ők is tovább fogják még adni, és majd egyszercsak lesz egy fészekalja egyforma unokám? 

Nagyon jól fog esni még ez a két szabadnap, ami most következik, örülök, hogy megharcoltam érte. 

Az meg majd utólag kiderül, mihez kezdek vele. 

22

 Éppen ma 22 éve, hogy összeházasodtunk. Szokták mondani, hogy ez aztán gombócból is sok, de egyáltalán nem is tűnt ennyinek. Kezdettől fogva mindig olyan természetes volt, hogy vagyunk egymásnak, nem csak házaspárként, hanem már jóval előbb. Valahogy fel sem merült, hogy lehet másképp is, mint hogy mi ketten egyek vagyunk. 

Az természetes, hogy nekünk is voltak nehezebb időszakok is az életünkben, volt pár válságos helyzet is, hiszen az élet nem csak rózsaszín cukorszirup, Szerencsére ezekben a helyzetekben is mindketten arra törekedtünk, hogy ezekre megoldást találjunk. 

Azt kívánom magunknak, hogy maradjon ez így az idők végezetéig, tudjuk egymást mindig eléggé szeretni, megérteni, támogatni. 

Péntek

 Ez most nem az a péntek, aminek felhőtlenül lehet örülni, mert nekem még holnap is lesz egy munkanap. De, dacára annak a szavakkal ki sem fejezhető fáradtságnak, amit érzek, azért nagyon nagyon jó érzés volt ma végre megérezni az igazi tavasz illatot. És aláírtam ma a hétfő-keddi szabimat is, ami még fontosabb, a főnököm is aláírta, így azért megcsillant a remény ott az alagút végén. 

Nem sok mindent tudok felsorolni, hogy mit csináltam itthon, de legalább arra sikerült rávenni magam, hogy befessem a hajamat. Sőt, a tiszta ruhát is elpakoltam. Ez is valami. 

Fogalmam sincs egyébként, hogy mi van velem, mi ez az ólmos fáradtság, de borzasztó mértékben eluralkodott rajtam. Na még a holnapot valahogy kibírom, aztán kicsit lazább időszak jön. 

Csütörtök

 A legjobbkor kezd végre melegedni az idő. Tök jó érzés volt ma, hogy már melegített a nap. Igaz, a szél még időnként elég zord arcát mutatta, de azért már szerintem nem tud győzni a napsütés felett. Meg az időjárás előrejelzés is azt mutatja, hogy innentől jobb lesz. 

Valamiért nem tudok most jó hangulatban és a megszokott lelkesedéssel, lendülettel csinálni semmit. Minden napon úgy vonszolom magam keresztül, minden nap a túlélés a cél csak. Igaz, a szombati munka is nagyon olyan most, akihez semmi kedvem, és csak túl akarok lenni rajta. Most csak nagyon minimálisan tudok előre tervezni ahhoz a munkához, és ez így nem a legjobb. Még fogjuk tudni csinálni, de idegesíteni fog egészen addig, amíg az utolsó kattintást nem teszem meg. 

Még mindig nem rendeltem magamnak farmert, és van egy kardigánom is, amit ki kell dobni most már, mert szétfeslik az anyaga Tehát kéne egy kardigán is, mondhatjuk, hogy a ruha rendelési helyzet fokozódik, de nagyon nehezen veszem rá magam. De gondolom majd egyszer csak jön valami sugallat, és akkor hipp-hopp meg fogom találni, amit szeretnék. 

Még mindig

 ..nincs tavasz. Türelmetlenül várom pedig, mert most aztán már nagyon itt lenne az ideje. Azt el sem merem képzelni, hogy ha ilyen volt a március, akkor vajon milyen lesz majd az egyébként is szeszélyesnek tartott április. 

Pedig azért az látszik, hogy a természet is szeretne már feléledni, azt képzelem, hogy amikor lesz végre pár igazi napsütéses nap, egyszerre minden ki fog zöldülni, virágba fog borulni. Ennek a látványa pedig már úgy is jobb kedvre hangol, hogy még csak elképzeltem Az igazi látvány gondolom valamiféle katartikus élményt jelent majd. 

Újabban abszolút a tipikus negyvenes években járók mindenféle bajait megtapasztalom. Mondhatnám úgy is, hogy úgy vagyok mint ahogy a mondás is tartja, onnan tudom, hogy élek, hogy mindig fáj valami. De reményeim szerint ez is a napsütéses időszakban megszűnik majd. 

Van rajtam egyfajta tavaszi fáradtság is de inkább csak elegem van egy csomó mindenből, és csomó mindenkiből. A korlátozásokat sokkal jobban elviselem, mint a butaságot és a felelőtlenséget. Azt meg főleg nehéz elviselnem, hogy szó nélkül kell hagynom ezeket, mert nekem lesz rosszabb, ha nem így teszek. 

Kutyabaj

 Freddy reggel sem festett valami jól, sőt. Nagyon úgy tűnt, mint aki nagyon beteg, csak nézett a szomorú, nagy szemeivel kifelé a házukból. Nem mozdult, mint aki nem is mer talán. Nem voltunk meggyőződve arról, hogy jó lesz ez így, de nem volt más választásunk, mint dolgozni menni. 

Azért mindkettőnkben folyamatosan ott motoszkált a gondolat, hogy mi lesz délutánig, Balázs egyszer küldött is nekem egy mobilszámot, hogy próbáljam meg a dokit, hátha kijön hozzá. Így is tettem, és micsoda szerencsém volt, mert pont a környéken volt, pár perc alatt itt is volt. Roli és Erik segítettek neki, hogy meg tudja vizsgálni. A nyaki nyirokcsomók kicsit még vannak nagyobbodva, se leginkább emésztési bajok, olyan szorulása volt, amivel már nem tudott mit kezdeni szegény. Kapott injekciót, görcsoldót, antibiotikumot, fájdalomcsillapítót, úgy ment el, hogy holnapra jobban kell lennie ettől. 

Szerencsére már délután sokkal jobban volt, este evett is már. Ahhoz képest hogy délelőtt még fecskendővel itatták a fiúk, bámulatosam gyors gyógyulás. Remélem sokáig nem lesz ilyen vaj megint. 

Elkezdődött

 Ez a hét is, amiről már tudom, hogy hatnapos munkahét lesz. Előreláthatóan szombat lesz a hatodik nap, de még egy csomó minden változhat, és előfordulhat az is, hogy vasárnap lesz belőle. Egyik sem lesz jó, de mindegy, túl leszünk ezen is, és ha minden jól megy, jövő héten majd visszapótolom a pihenést, hétfőre és keddre szabadsagot terveztem. Elvileg ugyan szabistop van, és történhet még addig olyan, ami miatt nem jöhetek el, de legyünk optimisták. 

Jutott mára egy kis izgalom is, Freddy nincs jól, hányt, nem eszik, nem akar megmozdulni sem. Ez rá annyira nem jellemző, hogy egészen ijesztő. A hányás nem annyira ismeretlen dolog nála, francia bulldogságából adódóan hajlamos felenni olyat is, amit nem kéne, de ez a bágyadt mozdulatlanság, ez nem jellemző rá. Jobb híján kapott probiotikumot fecskendővel, ha nem lesz semmi változás, akkor holnap délután elvisszük az orvoshoz. 

Vasárnap

 Még mindig nem tudok izgalmas hírekkel szolgálni házunk tájáról. Minden ugyanolyan, mint tegnap volt, vagy mint a múlt héten. Kivéve talán, hogy mindannyian sokkal lehangoltabbak vagyunk már, mint eddig bármikor. Én egyre nagyobb aggodalommal látom a mindenféle adatot, és nem tudom elképzelni sem már, hogy még valaha visszatérünk az egykor normálisnak gondolt életünkhöz. Ahogy azt is olyan nehéz elhinnem, hogy még mindig vannak, akik nem hiszik el ezt az egészet. Bár biztos vannak olyan szerencsések is köztünk, akik még semmilyen formában nem találkoztak ezzel, csak ez valahogy egyre hihetetlenebb. 

A lábfájásom állandósult, ami szintén nem tesz jót a kedvemnek. De majd csak lesz már valami jó is. 

Szombat

 Nem tudok beszámolni semmi izgalmas programról, vagy kirándulásról, de még csak egy focimeccsről sem, mert egyikben sem volt részünk. De türelmesen várunk itthon, nekünk mondjuk Balázzsal együtt kifejezetten felüdülés az, hogy vannak ilyen napok is, amikor nem kell többszáz emberrel együtt dolgoznunk. 

A gyerekeinket érdekes hatással van ez a rengeteg együtt töltött idő. Úgy tűnik, egy kicsit visszatért a gyerekkoruk, mert pont úgy viselkednek egymással mint kisebb korukban. Hol tökéletes egyetértésben összegyűlnek Erik szobájában dartsozni, vagy forma 1ezni, hol kiszekálják egymást a világból. A hangerő mondjuk bőven megemelkedett az akkorihiz képest, mert mindenki igen férfias orgánummal rendelkezik. Valamelyik nap Roli panaszkodott nekem, hogy a két bátyja a szösztelenítő kis kütyüvel akarta levágni a haját. Patrik lefogta, és Eriknél volt a gép. Biztos nem ezt várta tőlem, de kitört belőlem a röhögés. Épp tegnap meséltük el ezt a sztorit Balázsnak is, aki ugyanígy reagált a hírre, mint én, úgyhogy Roli kicsit megsértődött ránk, de aztán gyorsan kiengesztelődött, és már ő is nevetett. 

Megint pêntek lett

 Ezzel a ténnyel nagyjából ki is merült minden, ami jóként elkönyvelhető volt a mai napra. Na de nem baj, a lényeg úgy is az, hogy most két napig nem kell menni. 

A nap kevésbé jó híre, hogy megint fáj a lábam, nem is kicsit. Már próbáltam mindenféle csodaszerr, próbáltam nyújtani, kicsit sem lett egyik sem jó. 

A szemei maguktól csukódnak le, megyek aludni. 

Ma

 Ma egy kicsit jobb volt a helyzet, mint az elmúlt napokban bármikor. Nagyon pörgős nap volt, nem nagyon jutott idő még levegőt venni sem, nemhogy bármin is gondolkodni, ami nem munka. Van ennek jó oldala is..

Ma megérkeztek a meskáról rendelt maszkjaim. Nagyon szépek, nagyon szépen vannak mwgvarrva, már most sajnálom, hogy húsvétig biztosan nem fogom majd hordani ezeket, mert holnaptól ffp2es maszkban kell dolgoznunk. Abban a maszkban gyakorlatilag bármilyen pofát vághatok majd bárkire, semmit nem fognak észrevenni belőle, gyakorlatilag a teljes arcomat befefi. De ha ez kell, akkor ezt fogom hordani. A szép új maszkjaimat meg majd szerintem lesz még alkalmam hordani. Sajnálni fogom őket megbontani is, de muszáj lesz drótot varrnom bele. 

Egyébként már a sokadik meskás maszkbeszerzésem ez, de még csak egyszer csalódtam, amikor elég silány minőségű maszkot kaptunk. A sajátjaimat rengeteget mostam már, mostanra elvékonyodott az anyag, elhasználódott, ki kell őket dobnom már. 

Holnap meg már péntek..

A semmiről

 Gondolkodom percek óta, hogy miről írjak, aminek nincs köze a vírushoz, a hideghez, a munkámhoz, de valahogy nem találok ilyet. Minden ezek körül forog, minden ezek köré szerveződik, ez a kezdet és a vég. Délután hullafáradtan hazajövök, és próbálom kipihenni a mindent, hogy a következő nap is újra ugyanezt végig tudjam csinálni. Nem valami szívderítő, és nem is lesz ettől jobb semmi, de túlélésre játszom. 

Az agyam kikapcsolódást megoldom a lakberendezős játékkal, meg a színezővel, ami a telefonomon van, amikor túl sok minden, akkor hazajövök, és begyúrom a kifli tésztát. Ezek működnek ideig-óráig. 

Kéne vennem farmert magamnak, múltkor már eljutottam odáig, hogy körülnéztem az about you-n, de aztán le kellett volna mérnem a saját nadrágomat, hogy megtaláljam a megfelelő méretet, de ahhoz már nem volt kedvem. Azóta sem vettem rá magam újra a keresgélésre. 

Na, hát azt hiszem, most is jobban teszem, ha színezek inkább valamit. 

Semmi kedvem

 Hát ebben a nem is tudom milyen évszakhoz tartozó időjárásban végképp semmi kedvem semmihez. A szél rettenetesen hideg, és én egyébként sem szeretem a szelet, az ilyen hideget meg főleg nem. 

Ahhoz sincs semmi kedvem, hogy mindenhez jó pofát vágjak, és belemenjek abba a játékba, aminek az a fő szabálya, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Vannak még olyan szabályok, hogy titkoljuk el egymás előtt a nyilvánvaló tényeket, ne mondjuk ki, hogy ki mindenki érintett már így, vagy úgy. Nyilván nem mondom ki hangosan, de nem tetszik ez, sokkal célravezetőbb lenne őszintén elmondani a bajokat, például azért is, hogy ne keljenek szárnyra mindenféle pletykák. De ehhez én kevés vagyok, az egyetlen, amit tehetek, hogy kerülöm ezeket a helyzeteket, amennyire csak lehet. Néha kicsúszik a számon egy-egy olyan mondat, hogy nem nagyon tudok tervezni május végi dolgokat, amikor azt sem tudjuk, mi lesz a jövő héten, de ilyenkor meg megkapom, hogy ez nem jó szemlélet. Az lehet, hogy nem jó, de őszinte. 

Hú, nagyon szeretnék már tavaszi meleget, zavartalan napsütést, madárcsicsergést..

Még a végén

 Hipochonder leszek. Ma egész nap magamat figyeltem, és találgattam, hogy ez most akkor vajon tünet, kell vele foglalkozni, telefonáljak a főnökömnek, hogy ne számítsanak rám? Természetesen egyáltalán nem egyértelmű semmi, mert nem fáj a torkom, de olyan fura érzés, egyáltalán az, hogy érzem, hogy van torkom Az izületeim is fájnak, még olyan furcsán gyengék, de igazából ez sem teljesen ismeretlen dolog nálam. Volt már ilyen, és simán benne van, hogy az izületeim csak a szelet, meg a frontot érzik. Ugyanakkor ott bújkál a kisördög, hogy mi van, ha ez már mégiscsak ez a nyomorult vírus, és ha bemegyek dolgozni, még tovább is adhatom. Nincs lázam, de tudom, hogy már egyáltalán nem mérvadó a régi tünetjelző, a pozitív kollégák többsége torokfájással kezdte, meg némi fáradtság érzéssel. 

Próbálom elhessegetni a gondolatot, és arra fókuszálni hogy eddig is megúsztam, most már minden rendben lesz. Mást úgysem tehetek, mert hogy a nagy klasszikus Torrentét idézzem (megint), " Ha meg kell b..ódni, hát meg kell b..ódni" 

Na majd meglátjuk mi lesz a vége. (Vagy egyáltalán elkezdődik e)

Vasárnap (és meccsnap)

 Ma sem vittem túlzásba semmit, megcsináltam az ebédet, kimostam két adag ruhát, felmostam, és ennyi.. Ja, nem, a sütőt is kitakarítottam. 

Délután meccs is volt, végre láthattuk a csapatunkat játszani, és sok gólt rúgni. 

Egyre több ismerősünk érintett covid ügyben, sorra érkeznek a hírek, hogy ő is beteg lett, ő is nagyon rosszul van. Van, aki kórházban van, és sajnos olyan is, aki nem tudott megküzdeni a vírussal. Egyre nyomasztóbb ez, olyan jó lenne már túl lenni rajta, és kevésbé aggódni. Én jelen pillanatban ott tartok, hogy minden furcsa és szokatlan érzésre kicsit lefagyok, hogy ugye nem szedtem össze sehol? Bevallom, irigylem azokat, akik az otthonuk biztonságából várják, hogy valamikor újrainduljon minden. Gondolom, hogy az sem könnyű, és látom a gyerekeimen is, hogy ilyen hosszú távon mennyi káros hatással jár, de borzasztó érzés dolgozni járni is így, hogy egyre több a beteg körülöttünk. Látom mennyi felelőtlen kollégánk van, akik nem hajlandók komolyan venni, és nem szeretnék az ő felelőtlenségük miatt semmi rosszat senkinek. 

Jó most itthon lenni, és nagyon jó, hogy még holnap is így lesz. 

Szombat

 Olyasmi nap volt ez ma, amire számítottam. Nagyjából utolértem magam a hazimunkával, bár természetesen hagytam holnapra is. Nem vagyok már olyan csúcsformában rég, hogy egyszuszra menjen minden. Na mondjuk nem is lenne erre semmi szükség. 

Este pedig jól felidegesíttem saját magam azon, hogy már megint fáj a lábam. Ha vége lesz ennek a vírus helyzetnek (ha még egyáltalán valaha lesz ilyen), valahová el kell mennem, és kideríteni, hogy mégis mi ez pontosan, mi okozza, és leginkább hogyan lehet ettől megszabadulni. Azt aláírom, hogy keveset mozgok, és a mozgás is leginkább csak gyaloglás, emiatt az izmaim biztos el vannak lustulva, de ebben az állapotban nem tudok ezen változtatni. Biciklizni lehet, hogy lehetne, és az talán segítene is, de nincs biciklim Most megint tettem rá kineziológiai tapaszt, az pár napig javít a helyzeten. Majd azért ha lehet újra masszázsra menni, megpróbáltatom köpölyözni, hátha...jobb ötleteim nincsenek. Még a magnéziumot elkezdem szedni, bár múltkor akkor hagytam abba, amikor már egy hete nem aludtam. Borzasztó vagyok..

Végre péntek

 Egész héten rettenetesen fáradt és nyűgös voltam, így ma megváltás volt arra ébredni, hogy péntek van. Minden napra jut valami újabb intézkedés, mindig van valami változás, amivel próbálkoznak, hátha sikerül a raktárajtón kívül tartani a tomboló vírust. Az intézkedések is nyomot hagynak bennünk, van, ami miatt morgunk, van, amit kevésnek érzünk, van, amit soknak. Igaz, mindegyik esetre igaz, hogy teljesen mindegy, hogy ki mit gondol, be kell tartani és be kell tartatni a szabályokat. 

Korán jöttünk ma haza, és még tíz óra tájban megvolt bennem az az illúzió, hogy akkor délután elmegyünk vásárolni, lehetőleg megveszünk mindenhol mindent, hogy holnap és holnapután már csak pékáru kelljen. Hát..ez rőgtön a sparban meg is bukott, mert sokan voltak, kevés volt a hely közlekedni, és mire itt végeztem, már azt éreztem, hogy engem bizony fegyverrel sem vesz rá senki, hogy még bárhová is bemenjek. Ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy miért is nem könnyítem meg a saját életemet azzal, hogy az ilyen hétvégék előtt időben gondolkodva házhoz rendelek, amit csak lehet, illetve, hogy miért nem rendelek inkább kaját. De az előbbi valóban nem jutott eszembe, az utóbbi lehetőséget meg már párszor kijátszottam mostanában, és ötünknek azért jó ára van egy-egy ilyen körnek. Igaz, már a főzés sem feltétlenül olcsóbb. 

Hétvégére nincs tervben semmi, Balázs holnap is dolgozik, neki ez a hatodik nap lesz már, mire onnan hazaér, hullafáradt lesz. 

Csütörtök

 A hét elején még volt arról szó, hogy esetleg szombaton be kell menni szombaton is dolgozni. A volt kollégáimhoz, mert náluk nagyon sokan betegek, emiatt nem haladnak olyan ütemben, ahogy kéne. Szerdán a főnökeim közölték, hogy nem mehetek hozzájuk. Próbálták szép köntösbe bújtatni,és azzal indokolni, hogy nem akarják, hogy beteg legyek, inkább pihenjek, mert lesz olyan hétvége, amikor az én munkám nélkül nem fognak boldogulni. Az igazság nem pont ez, de mindegy. Akkor nem tetszett, de most már egyaltan nem bánom, sehogy sem tudok ebből a fáradtság spirálból kikeveredni, nem tudok eleget aludni, úgyhogy pont jól fog jönni ez a három nap. 

Holnap délután be kéne vásárolni, de ez is olyan, amit mindig jobban utálok, és egyre inkább nehezemre esik. Valamikor pedig túl kell esni rajta. 

Azon gondolkodom

 Egy csomó mindenen egyébként, folyamatosan kattog az agyam, de továbbra is a legtöbb gondolatomar a vírus helyzet és a tavasz várás köti le. A vírus miatt szerintem még nem aggódtam ennyire magunkért, mint must. Minden nap több kollégánk érintett, emiatt úgy érzem, egyfajta túlélő show minden egyes munkanap, mert fogalmunk sem lehet róla, ki mindenki hordozó már, és ki mindenki lesz még beteg. Minden nap úgy jövök haza, hogy nem tudom, másnap reggel nem e én leszek a következő telefonáló. Sokkal jobban vigyázok, mint eddig, ha még egyáltalán ez elmondható. Ennyit tehetek. 

A tavasztól nagyon várom hogy a meleget adó napsütés mellett hozzon magával csupa jó dolgot, vidámságot, nevetéseket. Várnám a focimeccseket is, de azt már elengedtem erre az idényre. De vár úgy lenne, hogy kellemes csalódás ér. 

Erik próbaérettségije angolból ötös lett, és ötöst kapott magyarból is a hivatalos levélre. Rajta egyébként most látszik nagyon, hogy borzasztóan béke van fáradva ebbe az egészbe. Tőle teljesen szokatlan módon nem akar beszélgetni, nem harsány, nincs benne az a kicsattanó energia, mint általában. Csak úgy van, robot üzemmódba kapcsolva. Valahogy úgy van, hogy valaki mindig jobban megviselt egy-egy héten, mint a többiek. Szerencsére nem mindenki egyszerre. 

Hát nem is tudom

 Ma egész nap olyan voltam, mint akit agyonvertek. Pedig jól aludtam, nem is keltem olyan nagyon korán, mégsem volt jó semmi. Fájt minden porcikám, reméltem, hogy talán a meleg jön, és azt érzem, de az időkép szerint még az várat magára. 

Nem is nagyon tudtam találni semmi jót magamnak, még az is nehezemre esett, hogy a mosogatógépbe bepakoljam a tányérokat. 

Remélem, hogy egy jó meleg fürdő csodát fog tenni velem, és majd egy jó alvás után reggel újult erővel fogok ébredni. 

Újabb hét

 Nagyon sokaknak ma megint új időszámítás kezdődött, nálunk minden változatlan, és ugyanúgy zajlik, mint már november óta mindig. Annyi különbséggel, hogy ma Patrik főzte az ebédet. Már tegnap is nagyon meghatott, amikor felajánlotta, ma pedig többször is elmosolyodtam a gondolatra, hogy az az ebéd vár majd haza, amit ő készített. "Csak" bolognai volt, de eddig a konyha nem nagyon volt az ő terepe, így ez is nagy dolog. Minden szempontból. 

Az is különbség, hogy kicsit jobban kell vigyáznunk magunkra, bár már csak a szkafander hiányzik rólunk, kb azzal lehetne még fokozni, de szép sorban dőlnek ki a kollégák. Amíg tavasszal és ősszel csodaszámba ment, hogy valaki beteg, most napról napra egyre többen. Van, aki már harmadik hete van otthon, és még nincs jól. Kisebb csoda lesz, ha most is átvészeljük minden gond nélkül, legalább addig, amíg mi is hozzájuthatunk az oltáshoz. De csodák vannak, úgyhogy akár ezügyben is bekövetkezhet egy. 

Nem esett jól ez a hűvös ma, bár legalább a nap sütött. Várom vissza azt a finom meleg időt. 

Vasárnap este

 Hiába nem dolgoztam már csütörtök óta, és dacára annak is, hogy volt lehetőségem valódi pihenésre is még akkor, most épp hullafáradt vagyok, és arról ábrándozom, milyen jó is lenne, ha érintene a home office engem is. De nem érint, már tavasszal is tudtuk, hogy kiemelt stratégiai fontosságú helyen dolgozunk, emiatt aztán nélkülözhetetlen a munkánk. Van ennek jó oldala, természetesen, mert biztosak lehetünk abban, hogy nem csak holnap, hanem a jövő héten és a jövő hónapban is lesz munkánk. Azt azért kicsit furcsán éljük meg, hogy emiatt nálunk aztán lehet akárhány ember egyszerre jelen, a fontosak nem mi vagyunk, hanem az, hogy minden időben bekerüljön, majd időben ki is kerüljünk. Gondolom most megint beindul egy kisebbfajta beszerzési "háború" is, de végül is egyszer már megoldottuk, most is menni fog. 

Apósom lakása ki van takarítva, az összes doboz kipakolva (illetve kettőben maradt pár dolog, amit nem tudtam hova tenni). A konyhában elképesztő munka volt rendbe tenni mindent, nem tudom elképzelni, hogy vajon mikor volt ott takarítva, vagy mit süthettek a sütőben. De készen van, efelől is megnyugodhatunk. 

Így, hogy most ez a nagy teher lekerült a vállunkról azért sokkal jobb lesz. Biztos mindig lesz valami, amin idegeskedünk, feszültek leszünk miatta, de most már lehet kicsit lazábbnak lenni. És kellene is..

Egyébként ma is meccsnap is volt. Az eredmény követi a sormintát, megint egy 2:2-es döntetlent játszottunk. Továbbra is vezetjük a bajnokságot, de azért ideje lenne rákapcsolni kicsit, mert még nyolc meccs van, ez nem biztos, hogy kitart így..De nyilván focistának lenni sem ugyanolyan most..

Mától hivatalos

 Ma került végleg pont az elmúlt hónapok rengeteg idegeskedésére, ügyintézésére. Mától Balázsnak is van egy lakása, ami nem közös velem (még jó, hogy tegnap este írtam, amit írtam, de a kettőnek semmi köze egymáshoz) Nem fene nagy jódolgunkbam döntöttünk így, hanem mert muszáj volt. Azt továbbra sem szeretném nagyon komoly mélységben kitárgyalni, hogy mi minden történt itt október eleje óta. A lényege a történetnek, hogy apósomnak volt egy közös lakása a volt feleségével, ezt pedig a másik érintett személy mindenáron meg akarta szüntetni. Mi úgy kerültünk a képbe, hogy időközben Balázs lett apósom részének a tulajdonosa, így minden ezzel kapcsolatos ügymenet a mi vállunkat nyomta. Csúnya és döbbenetes dolgok hangzottak el az elmúlt hónapokban, de mindegy, ma, akkor, amikor átvettük az új lakás kulcsait, letehettük végleg az ezzel kapcsolatos összes terhet. 

A gyerekek lelkesen segédkeztek mindenben mint ahogy az elmúlt időszakban is mindig itt voltak, bármire volt szükségünk, segítettek. Hol egy-két jó szóval, hol segítő kezekkel. 

Azért remélem, hogy ebben a másik lakásban csak apósom fogja még sokáig jól érezni magát, és Balázs sosem érzi majd úgy, hogy jobb lenne neki ott.. 

Nincs ez így jól

 Figyelem magunkat egy ideje, próbálom néha kívülről is látni magunkat, nem csak benne élni a kapcsolatunkban. Minden rendben van, továbbra is szeretjük egymást, mégis azt gondolom, nem jó az irány, amerre tartunk. Minden olyan rutinszerű lett, minden napunk egyforma, nagyjából ugyanaz a ritmus. Dolgozunk, boltba megyünk, minden nap van főtt étel, minden nap rend van itthon, minden számla időre be van fizetve. Mindenkinek megvan a maga feladata, ezt is rutinszerűen csináljuk, eszünkbe sem jut megkérdezni a másikat, hogy van e szüksége segítségre. Anélkül, hogy direktben megbeszéltük volna, szinte percre pontosan ugyanakkor csinálunk mindig, mindent. Egyre többször fordul elő, hogy csak ülünk, és nem beszélgetünk. Én egy csomó mindent nem mondok ki, mert tudom, mit válaszolna rá. Valószínűleg ő is így van ezzel. 

De nem kéne ennek így lennie, mert dacára az együtt töltött közel huszonnyolc évnek, és annak, hogy lassan huszonkét éves házasok vagyunk, még egyáltalán nem vagyunk öregek. Én középkorúnak is csak a rosszabb napjaimon érzem magam. Azt nem tudom, hogy lehet visszahozni valami pezsgést, vibrálást, sosem voltam egy csábító díva. És persze, egyedül igencsak kevés is vagyok ehhez. Balázs időnként úgy nyilatkozik magáról, mint aki már öreg mindenhez, pedig egyébként egyáltalán nem az. 

Nem is olyan rég jutott eszembe, hogy mi még sohasem utaztunk el sehova kettesben. Persze, nem most fogunk, mert nem is lehet, de kicsit meg is ijedtem a gondolattól, hogy mi van, ha nem is akar velem (már) kettesben lenni. 

Tudom, mert sok mindent olvastam már erről, hogy milyen praktikákat ajánlanak, de nem érzem az itthon randizást a magunkénak. 

Valószínűleg egyébként pont itt, ezen a ponton már Balázs haja égnek is áll, merthogy mindezt holnap reggel ő is olvasni fogja, és lehet, hogy nem is ért velem egyet, de szerintem valamit ki kellene találnunk egy kis visszafiatalodásra, mielőtt végképp beleöregszünk a saját életünkbe. 

Egy szabadnap végén

 Ma végül mégsem volt még semmi dolgunk, és ezt már tudtuk hétfőn is, mégsem mondtuk le a szabadságot. Na jó, annyi dolog volt mára, hogy el kellett mennem tüdődzűrésre, és ezt azért meg is tettem. Onnan jöttünk hazafelé, amikor a kormanyinfó keretében bejelentették a hétfőtől várható szigorításokat. Sajnos időszerű volt, és én lehet, hogy a hétfőt sem vártam volna meg. Mert azért az sejthető, hogy mi lesz hétvégén azokban az üzletekben, amik hétfőtől megint zárva lesznek. 

Ennek ellenére én azért pihentem ma jó sokat, mert ha már szabadságon vagyok, hát akkor adjuk meg a módját. Kedvem sem lett volna semmihez igazàn, meg azt is tudom, hogy ha minden a tervek szerint alakul holnap, akkor azért tevékeny hétvégénk lesz. 

Volt ma egy nagyon helyes Roli sztori. Panaszkodott már a héten is, múlt héten is, hogy nem kapta meg az ösztöndíját, és nem érti, hogy miért. Megmondom őszintén nem sokat foglalkoztam a dologgal, főleg miután megbeszéltük, hogy rákérdez az oszalyfőnökénél, amikor lesz órájuk. Ma, amikor Erikkel.a bankba készültünk, megint előjött ez a téma a banki azonosítók kapcsán, mire mondta nagy büszkén, hogy ő bizony írt levelet a kincstárnak, mert az osztályfőnök nem tudott válaszolni, és mondta, hogy bátran írjanak, és kérdezzék meg ott. Nagyon helyes kis emailt írt, udvariasan szép napot kívánt, és érdeklődött, hogy miért késik az ösztöndíj. Kapott választ is rá, amiben megírtàk, hogy két hónapot fognak egyben utalni majd. Ezen kicsit elkeseredett, mert akkor most még egy hónapig fenn kell tartani az átlagát (micsoda problémák..), amit sikerült négyes fölé tornászni. Nagyon bírom, hogy ilyen ügyesen és intelligensen tud problémát megoldani, és főleg, hogy meg is meri tenni. 

És péntek lett

 A legjobb, ami történhetett ezen a héten, hogy ma hirtelen a szerda rögtön péntekké alakult. Egyébként sem voltam ott fejben egy kicsit sem, csak olyan tesséklássék módon tettem a dolgom. Nincs elmaradásom, azért erről nincs szó, de előre sem dolgoztam, pedig lett volna mivel foglalkozni. De nem érdekes, majd jövő héten sort kerítrek ezekre is. 

Végre voltam fodrásznál is, az idén először. Annak megfelelően is néztem ki már, mint amit az jelent, hogy már március van, és az idén még nem történt semmi normális igazítás a hajamon. 

Keddi meccsnap

 Tökéletesen jó figyelemelterelő volt az mindenről, hogy tudtuk, ma este meccsnap van. Na persze ez így nem teljesen igaz, mert dehogy tudtunk felszabadultan erre gondolni, de jól hangzik..

Délután viszont már, amikor a munkanap is véget ért, lehetett erre is koncentrálni. Kicsit szkeptikusan, kicsit aggódva, hogy vajon ma este mi történik, honnan és hogyan lesz újabb motiváció a csapatnak a szomorúan üres stadionban. Én a magam részéről mindig töretlen optimzmussal tekintek minden meccs kimenetelére, és meg sem fordul a fejemben, hogy nem nyerünk. A magam kis meccs előtti rituáléit is pont ugyanúgy megteszem, mintha amikor még készültünk ilyenkor az Arénába. Megvannak a magam kis butus babonái ezekre a napokra, de nálam ezek hozzá tartoznak a meccsekhez. 

Holnap az utolsó munkanap lesz a héten, aminek örülök, mert a mindenféle történések miatt nem vagyok ott fejben teljesen és egy csomó dologra, amikkel foglalkoznom kell, legszívesebben azt mondanám, hogy lényegtelen hülyeség. Meglesz majd az új lendület, biztos vagyok benne, csak most más a fontosabb. 

Ja, és egyébként ma este nyert a csapatunk. 😊

Vesszők helyett

 Néha pontot kell tenni. És néha pont ez a pont kell ahhoz, hogy sikerüljön valamitől végérvényesen megszabadulni, felszabadulni a teher alól, amit az ezzel kapcsolatos érzések hoznak magukkal. Persze, van, amikor ezt a pontot nagyon nehéz odatenni, és teljesen lezárni. Nagyon komoly teher tud lenni az utolsó lépés, nagyon tud fájni is. 

Ilyesmi van most nálunk. Balázs az, aki ezt az irgalmatlan terhet viseli. Hatalmas önfegyelemmel, összeszedetten, józanul, úriemberként azokban a helyzetekben is, amikor tízből kilencen már nem viselkednénk a legkevésbé sem így. Én a hátországot biztosítom, figyelem, aggódom érte. Ha kell, biztatom, ha kell, kicsit erélyesebb vagyok, de akár kimondom helyette azokat a gondolatokat is, amik neki nem mennek. 

Holnap teszünk egy nagy pontot. Valaminek végképp vége lesz ezzel. De minden vég valami újnak a kezdete. Hétvégén már az új kezdetét szeretném megünnepelni. 

Csak egy röpke kis pillanatra gondoljatok ránk holnap délelőtt, jól fog jönni. ❤️