Nyár van...

Néha igen komolyan elszégyellem magam. Mikor  úton-útfélen hallom, olvasom, látom, hogy mindenki hogy örül neki, hogy végre itt a nyár, és majd milyen jó lesz sokat együtt lenni a gyerekekkel, meg milyen jó kis programok lesznek együtt. Na nem csak a kirándulós-nyaralós programok, hanem a "csak úgy otthon levős" dolgok is micsoda fantasztikusak, mert tök jól eljátszanak együtt.
Nos, nálam ez nem egészen így van. Örülök neki, hogy vége van a sulinak, de a következő hetven nap valamiféle rémálomnak ígérkezik. Nem azért, mert nem szeretem őket, vagy nem szeretek velük lenni, vagy épp nem tudok (tudnék) nekik kitalálni jó programokat, sokkal inkább azért, mert engem olyan három fiúgyerekkel áldott meg a sors, akik fiúk a javából. Három dolog érdekli őket igazán, a számítógép, az evés, és a biciklizés. A sorrend néha változik, de nagyjából állandó. Lehetőleg mindig mindhárman egyszerre szeretnének mindent. A biciklikkel és az evéssel ez nem gond, mert szerencsére van három bicikli is, meg tányérból is jól állunk, de a számítógép komoly feszültségforrás tud lenni. Jó, ezeket kezeljük, legvégső esetben a tápkábel nálam fog landolni, és meg van oldva minden. :D De ha ez bekövetkezik, akkor már nagyon ki leszek borulva.
Ami komolyan része az életünknek most már egy pár hónapja, az azt hiszem, a nyárra is rá fogja nyomni a bélyegét. Van, aki mindenáron ragaszkodik a másikhoz (Erik Patrikhoz, Roli Erikhez), és van, aki mindenáron szeretne már egyedül (is) lenni (leginkább Patrik). 30 nm-en elég nehezen megvalósítható az egyedüllét, így aztán többnyire olyankor, mikor szeretne, de mégsem megy a dolog, jön a "fábaszorultféreg" üvöltés. Rögtön ezután következik az anyai, vagy akár apai dörgedelem, hogy hékás, így nem beszélünk a testvéreddel ám. Aztán már omlik is minden. Mert Patrik zokog, hogy neki sosem adunk igazat, Erik torkaszakadtából üvölt, mert már megint nem akar vele szóba állni sem a bátyja, anya kiborul és gondolkodik, hogy te jó ég, biztos, hogy ezek az én gyerekeim? Roli lavíroz mindőnk között, apa pedig rezignáltan sóhajt egyet, mert ő tudja a legjobban, hogy tíz perc múlva mintha mi sem történt volna.. Kis apró közjátékok ezek, de úgy napjában kismillió van belőlük. A lelkem romokban hever tőle, mert nem tudok jó megoldást a helyzetre. Tudnék, de abba bele sem gondolok, mert attól meg bűntudatom lenne... mintha legalábbis komolyan tehetnék arról, hogy a sorsom jelen pillanatban ilyen, amilyen.
Nehéz, embert próbáló nyárnak nézek elébe. Több szempontból is.
Leginkább idegileg lesz megpróbáltatás, az már biztos. Mert veszekszünk reggeltől-estig. Mert én (joggal) elvárom, hogy összehajtogassák a pizsamájukat, szerintük hülyeség. Én elvárom, hogy az üres vizes, üdítős stb. üveget, flakont, dobozt kidobják, szerintük simán jó helyen van a hűtőben is. Én elvárom, hogy normálisan beszéljenek egymással, szerintük a hülye vagy egy teljesen normális formája a beszélgetésnek. Én elvárom, hogy vigyázzanak egymásra, szerintük meg mindenkinek magára kell. A szennyes ruha és a szennyestartó kapcsolatára meg már ki sem térek..
Megpróbáltatás lesz anyagilag is. Mert melegben kell(ene) mindig fagyi, jégkrém. A gyümölcsöt (hála az égnek) kilószámra tüntetik el. Mire kettőt pislogok, már nincs. A joghurt kartonszámra fogy. A többiről nem is beszélve. És persze, menni kell(ene) strandra, kirándulni, mert nehogymár mi ne menjünk sehova.
Még eddig nem panaszkodhattam rájuk, mert mindig megértették, ha valamire épp nem futotta anyagilag. Tudomásul vették, elfogadták, és belenyugodtak, hogy sajnos ez most nem megy, de majd kitalálunk valamit helyette. Mostanában is tudomásul veszik, de már morognak. Mert "mindenki" megy nyaralni, csak mi nem. Mindenki eljár étterembe, McDonald's-ba, ide-oda, csak mi nem. Mindenki volt már élményfürdőben, csak mi nem. És sorolhatnám. Rosszabb napjaikon nem átallanak engem okolni, mert nem dolgozom. Tudom, hogy nem úgy szánják, mégis ez is mindig tüske. Mert igaz a dolog, ha dolgoznék, nyilván ez a része könnyebb lenne. De ha dolgoznék, vajon hogy oldanánk meg az egész nyári felügyeletet?
Szóval, nem lesz könnyű. És szégyellem magam miatta, de sokkal inkább "teher" jelen pillanatban ez a nagy nyári szabadság, mint öröm.
Pedig arra ki sem tértem, hogy hogy fogom őket jövő héttől egy fél napra lecsendesíteni, míg az apjuk megpróbál aludni.