Szeretem a testem

Szombat délelőtt annyira ráértem, hogy miközben vártuk a miniszterelnöki esküt, kapcsolgattuk a tévét, és leragadtunk ennél a műsornál. Egyszer-kétszer láttam már a műsorajánlót, de bevallom, mégiscsak kissé előítéletes vagyok, mert pont Márk miatt "rettentem" el tőle. De itt és most töredelmesen be kell valljam, benne is kellemesen csalódtam. Mert ugyan olyan kis "cuki", amilyenek a homoszexuális művészek "szoktak" lenni, de mégis, amit akkor, abban az adásban azzal a nővel csinált, engem megnyert magának.
Olvastam azóta egy-két kritikát a műsorról. Ilyet is, olyat is. Kicsit annak is igazat adok, akik azt mondják, többek között a párom is többször hangot adott ennek a véleményének a műsor közben, hogy csak arról szól, hogy méregdrága ruhákkal mindent el lehet kendőzni. Azt gondolom, ez a férfiak nagy részének a véleménye (tisztelet a kivételnek, természetesen). Nőként viszont, főleg olyan nőként, akinek mindig van valami apró-cseprő problémája (elkendőznivalója) magával, azt gondolom, annak a Mariann nevű hölgynek sokkal inkább visszaadták a nőiességét, az önbizalmát, és igen, miután letelt az egy hét, és megejtették a fotózást, úgy tűnt, újra szereti a testét.
Nem kellett semmiféle plasztikai sebészeti beavatkozás hozzá, mint a nagy átalakításban anno, nem kellett agyongyötörnie magát, mint a nagy fogyásban anno. Valahogy nekem azt sugározta az egész, hogy a nők szépsége, önbizalma belülről, önmaga elfogadásából kell(ene), hogy sugározzon. És ezzel tökéletesen egyetértek. Már csak azért is mert nem mindenki rendelkezik az ideális 90-60-90 méretekkel, hozzá gazella lábakkal, és dús hajkoronával, természetesen gyönyörű arcbőrrel. De túl sok helyről jön hozzánk az a fajta sugallat, hogy ilyennek KELL lenni, különben a férjünk/barátunk megcsal, elhagy, keres magának szebbet, jobbat, tökéletesebbet.
Láttam már sok olyan nőt, aki fogyókúrákkal töltötte a fél életét, csak hogy megfeleljen ennek az "elvárásnak" többé-kevésbé.
Nyilván mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ha gyerekeink születnek, akkor bármennyire is szeretnénk, csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem (itt is tisztelet a szerencsés kivételeknek) kapjuk vissza a régi, húszéveskori ruganyosságunkat, feszességünket, és lapos hasunkat. Nyoma marad annak hogy kilenc hónapon át növekedett valaki odabent, és aztán megszületett, szoptattunk, éjszakáztunk. Nem, nem gondolom, hogy ezt felhasználva lehet slamposnak, és akár "igénytelennek" lenni, mert az a másik véglet.
Azt viszont gondolom, hogy ha valakinek szültem egy, két (akárhány) gyereket, annak valahol "kötelessége" elfogadni engem úgy, amilyen lettem, mondjuk kis kötőszöveti lazasággal, vagy kevésbé rugalmas záróizomzattal.
De még ennél is sokkal fontosabbnak gondolom azt, hogy én elfogadjam magam. Nyilván mindenkiben van egy egészséges önbizalom, és egy egészséges vágy arra, hogy mindig szebb (vékonyabb, nagyobb mellű, hosszabb combú) legyen annál, ami valójában, és nagy többségünk tesz is érte. De nem kell ez mindenáron, és legfőképp nem kell, nem szabad emiatt elbujdosni.
Ezt megmutatták ennek a hölgynek is, aki szabadidőruhában ment mindenhova, mert azt hitte magáról, milyen kövér (pedig csak a hasa volt nagyobb egy kicsit). Láthattuk, ahogy sírt, mert utálta önmagát, és láthattuk, ahogy visszatért az önbizalma az alakformáló fehérneműben, egy új frizurával.
Ami nem tetszett, az, hogy ez a Márk kicsit többször nyúlt a szereplő hölgy melléhez, fenekéhez, mint az szerintem ildomos lett volna. Még úgy is, hogy tudjuk róla, nem jelent "veszélyt".
Összességében viszont feltöltött, és meghatott. :) És tetszett, még a valóság show mivolta ellenére is.