17

év telt el azóta, hogy elcsattant köztünk az első csók. Illetve, akkor még nem annyira csattant, csak olyan bátortalanul, ismerkedve történt. Akkor még egyikünk sem sejthette, hogy az a csók, és az a nyári este ennyi mindent hoz magával. Nem is tudom, talán jobb is az ilyeneket nem tudni előre, mert legalább nem volt meg az a magabiztosság bennünk, ami most már van.
17 éve még olyan izgalmas volt várni, hogy nemsokára meghallom a motor hangját, és már messziről mosolyog. 17 éve még micsoda remegő szenvedéllyel vártuk azt az első alkalmat, amit azóta sok-sok követett, mégsem feledtette. 17 éve még jóformán kislány voltam, ő pedig egy kamasz fiú. Ki gondolta, hogy sok évvel később is még egymás mellett leszünk? Nem tudhattam, csak reméltem.
17 év alatt rengeteg mindent megéltünk. Sok-sok nevetést, és sok könnyet is. Rengeteg vidám percünk volt, és voltak szomorúak. Örültünk együtt születésnek, és bánkódtunk együtt haláleseteken. Éltünk csak a pillanatnak, és éltünk úgy is, hogy minden pillanatunk meg volt tervezve. Éltünk lángoló szenvedélyben, és éltünk át komoly válságokat.
17 éve semmit nem tudtam még arról, milyen érzés valakit egy életen át szeretni. 17 éve még fogalmam sem volt róla, hogy milyen érzés lesz valakihez férjhez menni. 17 éve még nem tudtam, milyen érzés lesz ennek az embernek gyerekeket szülni.
Egy dolgot tudtam csak pont úgy, mint ma. Szeretem.