Sosemvolt Toscana

Még soha nem jártam így egyetlen könyvvel sem, mint Nagy Bandó András könyvével. Kivettem a könyvtárból, természetesen elolvastam a hátoldalán, hogy miről szól, és még vártam is, hogy elkezdjem. Befejeztem a Zérókódot, és rögtön a kezembe is vettem. Ötven oldalig bírtam, és nem tovább. Egyetlen sort sem voltam képes utána már elolvasni. Pedig azt hittem, már rég túl vagyok mindenen, három év telt el azóta. Szándékosan hagytam ki a születésnapi krónikából is, mert a legrosszabb volt mind közül, még akkor is, ha végül az vezetett a mostani önmagamhoz.
Mégis, most úgy érzem, le kell írnom, hogy letegyem.
Visszakerestem az akkori fórumos hozzászólásaimat, mert nem biztos, hogy most ugyanúgy fogalmaznám meg. Igaz, azokban is van bőséggel önfegyelem, az igazi sírásokat, és lelkizéseket csak a telefonban engedtem meg magamnak.

2007.06.15.
Laborleletemen a süllyedésem magasabb, de az nem vészes. A májfunkcióm is magas, magas az AFP és a CRP érték (háromszorosa az elfogadott maximumnak), nagyon kevés a vasam, valamint a vizeletemben rengeteg baktérium van ( az egyik mért érték a nyolcszorosa, a másik a hat és félszerese a megengedett maxnak).
Felhívtam a háziorvosomat, hogy na, most akkor mi van? Erre mondta, hogy valószínűleg volt egy streptococcus okozta nyavalyám, ami ezt csinálta velem. Szépen befészkelte magát a szerveimbe, és ott élősködik a rohadék. Antibiotikum kell, az biztos.
De tegnap azért berágattak rendesen. Tegnapelőtt ki sem tudtam egyenesedni annyira görcsöltem, szédültem, lázas voltam, miegymás.. tegnap reggel anyukám ment a dokinkhoz táppénz miatt, mondta, menjek el én is, legalább ad valamit, mert most ő sincs olyan állapotban, hogy tudna helyettem is teljesíteni, legalább félember legyek én is. Mondtam, oké, végülis igaza van. Dokim tök lelkiismeretesen megvizsgált, rögtön adott egy rakás beutalót, mondván szerinte 70%, hogy gyomorvalami, 20%, hogy hasnyálmirigy és 10%-ot ad egyéb dolgoknak. A nőgyógyász is megvizsgált, csinált ultrahangot, mondta, hogy szerinte is abszolút gasztorenteorológiai gond, mert a nőgyógyászati gyulladások nem fájnak felfelé. Ultrahangon a radiológus doktornő rögtön nekem ugrott, hogy mikor látott nőgyógyász, mondom, kb. két órája, erre, hogy hány éves vagyok, mondom 29, erre következő kérdés, és szült már? Mondom, igen, három fiam van. Erre: ilyen fejet vágott. Na, és akkor jött ezzel a cisztamizériával, amit én nem hiszek el neki, mert a húgomnál is diagnosztizált ő már cisztát két éve, amiről kiderült, hogy egy érőfélben lévő tüsző volt csak, ő meg már azzal riogatta, hogy ki kell majd venni a petefészkét. Na, mindegy, ezek után megyek a gasztros dokihoz végre. Erre ő elolvassa a leleteket, ímmel-ámmal megvizsgált, és közölte, hogy azon a nőgyógyászati vonalon menjek tovább. Hiába mondtam neki, hogy de nekem a gyomrom fáj, nem a hasam, csak mondogatta... mondtam neki, hogy volt már nekem gyomorfekélyem, epekövem, refluxbetegségem, akkor is kitartott, hogy márpedig ez nőgyógyászati dolog. Ott ültem hat órát, és nem jutottam semmivel sem előrébb.
Kettő órakor jöttem ki a rendelőből, persze minden vizsgálatra éhgyomor kellett (nem mintha nagyon tudtam volna enni, de akkoris), befizettem összesen 900 Ft vizitdíjat, és mégcsak egy sz@ros görcsoldót sem voltak képesek adni, hogy esetleg úgy érezzem, tettek valamit. Legszívesebben mondtam volna, hogy adják vissza a pénzemet, mert nem vagyok megelégedve a szolgáltatással.
Most, miután a laborlelet után beszéltem a dokimmal, úgy döntöttem, beszedem az antibiotikumot, aztán kérek egy kontrolllabort, kontrollultrahangot másik dokinál, és ha még akkor is ott lesz az a cisztának látszó izé, akkor, de csakis akkor hajlandó vagyok tovább vizsgáltatni magam azon a vonalon. De addig engem nem fognak százhuszan végigturkálni.. az tuti. Mert még az is lehet az én laikus gondolataim szerint, hogy csak egy baktériumi gócpont van ott is. Soha semmi gondom nem volt a petefészkeimmel. Soha nem fáj a hasam mensi alatt, pontosan 28 napra jön meg.. szóval.. én csodálkoznék, ha mégis lenne valami ott.
Bár azért tegnap feltettem a kérdést a dokinőnek, hogy biztosan nem gyerek? Nézett rám nagy értelmesen: miért, lehetne az is? Mondom neki, szerintem csak az a száz százalékos biztonság, amikor nem is történik semmi.
2007.06.20
Magamról: megjártam a héten már a poklok poklát, és még nincs vége. Hétfőn visszamentem a leleteimmel a háziorvosomhoz, aki közölte velem, hogy hát, igen, tulajdonképpen maga teljesen egészséges, csak azon az ultrahangleleten van az, hogy rákos.  Hát, mit mondjak, egy fél órát bőgtem a rendelő előtt... aztán itthon, aztán egyik hangulatból a másikba csapongva, tegnap úgy döntöttem, hogy ma úgy megyek a nőgyógyászhoz, hogy lesz, ami lesz, én meg fogok gyógyulni... azért persze még tegnap este is jól kibőgtem magam, arra gondolva, mi lesz, ha tényleg.. és nem láthatom a gyerekeimet megnősülni, meg ilyen baromságok.. na,mindegy, ma miután Erikkel eljöttünk a Panni nénitől, mentem a nőgyógyászhoz. Ő nem talált semmit, csak vénás tágulatokat a méhem körül. Se ciszta, se semmi. Erre én barom, megkérdeztem a vizsgálat végén, hogy akkor ez mégsem rák? Doki mondja, hogy hát ő semmit sem talált, ebben maradtunk, röpködtem örömömben. Hazaérek, negyedóra múlva jön a telefon a háziorvosom asszisztensétől, hogy telefonált nekik a nőgyógyász, hogy küldjenek el egy tumor-markerre, mert mi van ha tévedett....  Itt tartunk most. Megint a mennyből azonnal a pokolba zuhantam. Holnap megyek vérvételre, és imádkozom... mert én Egészséges Vagyok.  , és nem hagyom magam...
2007.06.29.
Sziasztok!
Csak bekukk... nem is olvastam vissza. Nem vagyok ma a helyzet magaslatán.
Megkaptam a tumormarker eredményét. Magas.
Még nem tudom, mi lesz. Azt sem, hogy hova, milyen dokihoz megyek. Akinél szültem, ,kilőve, mert bezárják a feje fölül a kórházat. Keresek mást.. nem könnyű. Feldolgozni sem könnyű, de még mindig reménykedek, hogy nem is rák, hanem valami más..... erre mondjatok nekem áment légyszi.
2007.07.02
Voltam az új háziorvosnál ma, teljesen emberként bánt velem, végre valaki, aki arra is időt szánt, hogy azzal foglalkozzon, ami a problémám. Végignézte az összes leletemet, azonnal azt mondta, hogy az ultrahangos kolleganők szeretnek hiperdiagnosztizálni mindent, tehát ő nemigazán adna arra a leletre, inkább a nőgyógyászoknak hinne. A tumormarker emelkedettségét sem találta aggasztónak 70-80-nál már kell vele foglalkozni, de most nem hiszi, hogy ilyen gond lenne. Kaptam a gyomromra gyógyszert, új laborbeutalót, megkontrollálandó a régit, ha még nem javultak az értékek, akkor vissza kell mennem hozzá, ha javul, akkor csak augusztusban, és ha akkor sem lesz még okés a gyomrom, akkor elküld tükrözésre is.

Nőgyógyásznál is voltam ma délután, végre megtaláltam itt helyben is azt az orvost, akiben meg lehet bízni, aki szimpatikus, akinél akár szülni is szívesen szülnék. Nagyon alaposan megvizsgált, kézzel is, hüvelyi ultrahanggal is, változatlanul NINCS cisztám, egyetlen darab sem, vénás tágulatok vannak, de azzal meg nem tudunk mit csinálni. Következő mensi után is kell mennem kontrollra, de azt mondta: MEGNYUGODHATOK. Hát, azt teszem.

Pontot akarok tenni az egész végére, megpróbálom elfelejteni az egész hercehurcát... szerintem a leleteim is akkor lesznek jók, ha már nyugodt leszek.

Tumormarkert is meg fogjuk kontrollálni valamikor szeptember végén, addig nincs értelme.

Szóval... summa summarum.... mindegyikőtöknek köszönöm a sok-sok drukkot, meg biztatást, meg azt a rengeteg szeretet, pozitív energiát, amit sugároztatok felém. Nagyon jóesett.

Szóval, ma este lehet, hogy berúgok    megkönnyebbülésemben... (de ez nem komoly ám!)És holnaptól új bekezdést indítok az életemben. Sok mindent tanultam ezalatt az idő alatt... sok mindent átértékeltem, más a fontossági sorrend kicsit megint.. lehet, hogy épp ez volt a célja a sorsnak velem.. hiszem, hogy véletlenül nem történik semmi.

Röpke pár hét volt az egész. Mégis, egy életre megjegyeztem, bevésődött jó mélyen, és még mindig fáj az egész. Nem is azért, mert pont velem történt. De, azért is, mert el sem tudom mondani, hányszor kérdeztem meg az alatt az idő alatt, hogy miért pont velem történik meg? Nem is tudom jól átadni senkinek, hogy milyen érzés az, mikor valaki csak úgy félvállról odaveti, hogy maga rákos. Azt tudom, hogy ezután a kijelentése után másfél órát még ültem a parkban a padon, és bőgtem, és nem mertem hazajönni. A legnagyobb bajom az volt, hogy hogy mentsem ki ebből a gyerekeimet? Hogy tartsam őket távol úgy, hogy közben mindennél nagyobb szükségem van rájuk? Szerencsére a Sors, vagy az Univerzum, vagy akár Isten maga úgy döntött, gyorsan megtanultam a leckét, amit tudatni akart velem, és végül jól alakult.
Azt nem mondom, hogy azóta nem gondoltam rá soha, mert dehogynem. Minden gyomorgörcsnél azonnal beugrik, minden hasfájásnál töprengek, minden rákszűrésre félve megyek.
Túl vagyok rajta, de talán nem is leszek soha. Mindenesetre olvasni nem fogok róla.
De jól esett letenni ezt is magamról, még akkor is, ha most is végigsírtam, miközben újraéltem, de ezek a könnyek már megtisztítanak, és felszabadítanak.