Nehéz vele, mert nem tűri a korlátokat. Olyannyira nem, hogy kicsit sem érdekli. Nem lehet belekényszeríteni holmi viselkedési dogmákba, mert igazi ösztönlény Ő. Fura nekem, mert ő az egyetlen a három királyfi közül, aki ilyen. És nem azért lett ilyen, mert ő lett a legkisebb királyfi, hanem mert ilyennek született. Egy darabig abban a tévhitben éltem, hogy ennek én vagyok az oka, mert harmadikként ugye neki jutott egy jó darabig a legkevesebb figyelem. Azt gondoltam, hogy ennek volt egyenes következménye, hogy miután megtanult járni, már nem is volt akadály többé semmi. Így esett, hogy a porszívózás befejezése után ott találtam a mosogatóban ülve, természetesen ruhástól, cipőstől, ahogy épp békésen engedte magára a hideg vizet. De ugyanígy esett az is, hogy egyszer csak fent volt a konyhaszekrény tetején, és békésen pakolta le a nászajándékba kapott kristály-poharakat (megúszták). De megjárta a sütőt, még toporzékolt is a sütőajtón, mikor be akartam csukni, mert az nem buli, hogy nem állhat rajta. Szereltünk miatta mosógépet, mert belerakta a mosószappant a mosószeradagolóba, és sikeresen el is dugult miatta. Rendszeresen járt és jár a kinti mellékhelyiségek tetején, mert ott mindig van valami izgalmas. De nem akadály a kerítésen átmászni sem. De az sem okoz problémát, hogy az emeletes ágy felső ágyának a szélén kipróbálja, vajon végig tud e rajta menni? Sosem használja az emeletes ágy létráját, mindig ott mászik fel és le, ahol nem kéne. :D Mindent felkutat, és mindent meg is talál, kivéve a saját ruháit, mert azokról fogalma sincs, hol is vannak.
Rendszeresen összegyűjt mindenféle kis mütyürt, amivel az agyamra megy, mert belepakolja egy reklámszatyorba, és azzal mászkál két-három napig mindenhova, legrosszabb esetben egy kövekkel teli szatyorral alszik. Nem lehet kipakolni belőle, mert akkor krokodilkönnyekkel sír, amiért elvettem a barátait. (igazi könnyek ezek) A legváratlanabb pillanatokban előhúz a hihetetlen kacatgyűjteményéből egy-egy akármit, amivel odamegy bármelyikünkhöz, és megajándékoz a születésnapunkra. Az mellékes, hogy épp nincs, mert ha Ő úgy gondolja, akkor van.
Folyamatosan mozgásban van. Jön-megy, motorozik, biciklizik, és visít, mint egy kismalac. A hangereje a másik, amivel a sírba kerget, mert kb. olyan frekvencián tud ordítani, amivel még a vuvuzelát is megszégyenítené. Nem alkuképes gyerek, sosem tudtam "megvesztegetni" semmivel. Két lehetőség van akkor, ha valamit szeretne. Egy: megkapja, mert épp reális a kívánság. Kettő: nem kapja meg, és még a harmadik utcában is hallják, hogy őt sérelem érte. Mert nem csak hogy kiereszti a hangját, és ordít, hanem még megy is, és mindenkinek elpanaszolja olyan ábrázattal, hogy az lenne a minimum, hogy gyűjtést rendezzenek neki a lelketlen szülőktől való felszabadításra. :D
A fárasztó és idegesítő dolgai ellenére olyan kisfiú Ő, akitől hihetetlen, hogy mennyi szeretet kapunk. Mert jön, rámnéz azzal a csábító tekintettel, amivel még az apja sem tudott soha, átölel, szorosan, és a fülembe súgja: Nagyon szeretlek. De spontán csak odajön, és közli, hogy tudod, hogy te vagy a világon a legjobb anyuka/apuka?
Még mindig vannak érdekes "kapcsolatai"a minket körülvevő szellemvilággal, de egyre kevesebbet árul el róla. Ha kérdezem, elmeséli, hogy látott bácsit, és beszélgetett is vele, de ha nem kérdezek rá, magától nem mond semmit. Láthatóan nem zavarja őt ez a dolog, nem fél, és teljesen természetesnek veszi, hogy olyat is lát, hall, érez, amit mi nem. Emberekről mond olyan dolgokat, amikről még nem kéne tudnia. Gondolom látja. Én meg próbálok nem nagyon megdöbbenni a kis bölcs gondolatain.
Legújabb dilije, hogy a kezét, lábát külön élőlényként kezeli. Vicces egyébként, ahogy felemeli a kezét, és közli, hogy "ezt a barátommal beszéld meg", és mozgatja, mintha tényleg lenne ott valaki, és próbál csukott szájjal beszélni hozzá. :D
Egyébként nagyon jó dolog az anyukájának lenni. :) Neki itt:
Elhiszem, hogy jó dolog! :) :)
VálaszTörlés