Összegzés

Nos, hát akkor milyen is volt 2008?
Három éve minden évünk csudajól kezdődik, rögtön január közepén születésnapot ünneplünk. Kicsi királyfim akkor született, és ez mindig bearanyozza azért az év legrosszabb, leghosszabb hónapját, mint ezt az ideit is. Megpróbálkoztam életem első 3D-s tortájával az ő kérésére, ami csak neki tetszett, így aztán arra sem volt érdemes, hogy fényképezőgéppel megörökítsem az utókor számára, de ő azóta is emlegeti, így mégiscsak jó lehetett. :-)
Az év első negyedéve hozott örömöt éppúgy, mint hatalmas csalódásokat, vagy épp letaglózó csekkeket a villanyszámla különbözet személyében.
Tavasszal csupa lendület volt minden, sokkal több volt az öröm, mint a bánat, addigra végre elhittem teljesen, hogy a tavalyi ijesztgetés azzal a rákmizériával nem volt több egy pillanatnyi elmezavarnál a volt háziorvosom részéről, meg is bizonyosodtam róla, hogy minden rendben van. Megünnepelhettük Erik hatodik születésnapját egy békás tortával az oviban, aztán kiharcoltuk, hogy mégis maradhasson még ovis, persze, kiderült, hogy amit évek óta mondogatok, az igaz, és kéne fejlesztés neki, mert erősen veszélyeztetett a diszlexiára (megjegyzem: a fejlesztés azóta is egyhelyben toporog). Májusban belebetegedtem abba, hogy jézusom 30 éves lettem. :-D Napokig, hetekig fájt, hogy olyan sokan elfelejtették. Nem vártam volna mást, mint egy sms-t, vagy egy email-t, de nem jöttek. Persze, azóta ezen már rég túlvagyok, akkor nem esett jól. És hozzátartozik, hogy az viszont az egyik legjobb meglepetés volt, hogy Eszter már fél nyolckor reggel elsőként felköszöntött, megmosolyogtatva ezzel már ébredés után. :-)
A nyár eleji gyönyörű bizonyitvány után jöhetett egy gondtalan június, és egy mégjobb július, amikor visszatalálhatott két jóbarát, akik hiányoztak, és strandolhattunk is párszor gondtalanul, boldogan. Igaz, épp csak visszatalált egyikőjük, már augusztus elején végleg el is távozott megdöbbentő hirtelenséggel, amikor még csak búcsúzni sincs idő. Ez fájt. Végtelenül fájt, az év legrosszabb napjai voltak ezek. Igaz, néha még most is emlékeztetnem kell magam arra, hogy nem fog jönni többet, nem fog hívni, és nem fogja mondani sem: "Diuska, van kávéd?". De mi itt maradtunk, túléltük, és segítettük a barátnőnket, segítettünk neki túlélni, továbbvinni ami itt maradt.
Az utolsó negyedévünk egy őrült rohanás volt. Rolikám elkezdte az ovit, amit imád, és ahol őt is imádják (ezt nem csodálom), Erik nagycsoportos lett, Patrik harmadikos (hú, de öregszik ez a gyerek). Mindenki sínre került, így aztán gondoltam egy merészet, és jegyet váltottam én is a vonatra. Már az első állomáson úgy döntöttek, ne is menjek tovább, és október végén már azon kaptam magam, hogy hoppá, tíz év után munkahelyem is van. Szenvedtem piszkosul, próbáltam félretenni az itthoni dolgokat és megfelelni a munkahelyemen, ami először nagyon nem jött be, aztán mire sikerült elfogadnom, hogy jééé, működik minden nélkülem is, mert a férjem is tud bevásárolni, gyerekért menni, a gyerekek sem hiányolnak túlságosan, addigra már el is vesztettem a munkámat. A december meg.. hát a talpraállás és a keresem önmagam hónapja volt. De lassan megleszek. Vagyis, meg is voltam mindig.
Összességében nem mondom, hogy rossz év volt. Pedig, tudom, sokszor voltam elkeseredve, sokszor kellett megoldást találnom, jópárszor hívtam kétségbeesve Esztert, vagy épp Ágit, kellett megoldást találnom fogpótlásra, és mindenfélére. DE! Végül aztán mondhatom azt így december 31-én, hogy "Világomban minden rendben van.".

És hogy mit kívánnék a jövő évre? Na, azt még nem tudom. Ez a délutáni házi feladatom. :-)
Az biztos, hogy mégha mégoly közhelyes is, mindenkinek Egészséget, Boldogságot és Gondtalanságot.