Dius gondol... mit is?

Érdekes egy ember vagyok én. (vagy lehet, hogy mások is ilyenek?) Sokszor szembesültem már vele, hogy mennyire tudják a pillanatnyi hangulatomat befolyásolni tárgyak, ízek, illatok. Teljesen lelomboz pl. a kupleráj. Nem, nem vagyok azért rendmániás, de nagyon lehangol, ha a mosogatóban elöl vannak az edények. Ki tudnának üldözni a világból a hagymaszaggal is. Egyszerűen idegesít. De ha valami finom virágillatot érzek, akkor rögtön megnyugszom, akármi történt is előtte. Aztán még abszolút át szoktam venni egy-egy könyv hangulatát amit olvasok. Befolyásol a zene, amit hallgatok. Az arcok, amiket látok magam körül. Sose tudnék olyan embertől vásárolni pl., aki nem mosolyog rám. Nála nem hagyok pénzt. A szupermarketekben, vagy épp hiperekben, vagy tökmindegy, mi a nevük is olyan sorba állok, ahol szimpatikus a pénztáros. Mert kell a lelkemnek. Biztos hülyeség ez így leírva, de ez van. Sok minden dől el nálam pl. első látásra, vagy akár első hallásra. Van olyan ember, akit már eleve "utáltam", anélkül, hogy valaha is láttam volna. És persze ennek az ellenkezője is igaz. Olyannyira, hogy minden barátom "arcnélkül" lett a barátom. Náluk sosem volt fontos, hogy néznek ki, de azért érdekes, hogy kivétel nélkül mindenki rám mosolygott, mikor először találkoztunk. Őszintén mosolygott. :-) Velük kapcsolatos az, hogy a telefoncsörgés is általában jó érzést kelt bennem. Mert legtöbbször miattuk csörög (vagy ha nem, hát csörgök én). Miattuk szeretek telefonálni, akár órákig is. Közben főzünk, teregetünk, fürdünk, mosogatógépet pakolunk ki-be, gyereknek válaszolunk, és egyikünket sem zavarja. :-) Na, ettől olyan igazi...
Egyébként meg olyan meseírós hangulatom is van. Biztos a karácsony miatt, mert ugye mindig hangulatba hoz, úgy meg főleg, hogy már nemigen van a lakásnak olyan pontja, ami ne hozná mindenki tudomására, hogy készülünk.. mert ma meggyújtottuk a harmadik gyertyát. Már csak egy.. A fiúk is tudják, mit ünneplünk ilyenkor, tudják, mit jelent az advent, a várakozás csodás izgalmát, de persze egész más nekik, mint nekünk. Én sem vagyok annyira mélyen hívő ember, hogy mindenképp csak a kisJézus születését lássam az ünnepben, de azért engem már ez elérzékenyít. Kicsikét.
Szóval meseírós hangulatom van.. motoszkál bennem egy kis farkaskölyök, aki magányosan bandukol mindenfelé a világban, és közben olyan sokféle állattal találkozik, míg aztán persze hogy egyszer rátalál a helyre, ahol majd otthon lehet. Nem biztos, hogy gyerekmese, ha mégis megírom, majd kiderül.
Ilyenek.. és még persze bőszen agyalok, hogy a gyerekeim nehogy ajándék nélkül maradjanak. (meg nemcsak ők). Tavaly valahogy nem rohant ennyire az idő.. vagy csak rosszul emlékszem? :-D