2017. okt. 27.

Ez a hét

Bevezetném most már tényleg az ilyen négynapos munkaheteket. Mert ugyan nem tudom száz százalékos biztonsággal kijelenteni, hogy a hosszú hétvége miatt van, de a héten valahogy sokkal jobb minden. Még akkor is, ha van egy csomó hülyeség, amivel fel tudnak húzni. De egy kicsit dühöngök rajta, aztán már túl is léptem az egészen. :)
Jó, mondjuk a főzőtudományom a héten nem épp a legszuperebb. Sikerült már beleragadnia a sajtgolyónak a fritu kosarába, sikerült már gusztustalanul kinéző borsólevest főznöm (szétment a nokedli benne egészen apróra, és ettől olyan lett, mint ami már egyszer visszajött valahonnan.. ). Jó, sosem voltam egy nagy szakács, de azért az alap dolgok menni szoktak. Szerencsére ma a sonkás tésztán nem nagyon volt mit elrontani, cserébe leejtettem egy üveg éppen hazahozott majonézt. :D Még szerencse, hogy nem fröcskölt sehova. (jóféle majonéz volt, nem folyós)
Holnap még nem tudom milyen balfékséget fogok elkövetni, de valaminek biztos lenni kell majd. A lényeg, hogy ne felejtsek el inget vasalni Patriknak (és lehetőleg ne égessem majd ki a vasalóval)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése