Biztosan azért van, mert én épp a lecsendesülő, és befelé figyelő időszakomban vagyok, de az utóbbi időben olyan rettenetes mértékben tud zavarni minden olyan dolog, amit az irigység, a bosszú, vagy épp a fájdalom okozás vezérel, mint még soha. Nem mintha valaha is tetszettek volna ezek a dolgok, de simán túlléptem rajtuk. Most meg elképedve figyelem, hogy egyre többen lesznek ezeknek a negatív érzelmeknek a rabjai, és szinte lesik a többieket, hogy mikor tudnak egy-egy mondatukra, vagy megnyilvánulásukra lecsapni. Próbálom magam távol tartani ezektől, és próbálom magamtól távol tartani az ilyen embereket is. Nem csak azért, mert energiavámpírok, hanem azért is, mert még véletlenül sem szeretnék velük semmilyen érzelmi hullámvasútra felülni. Sem áldozati bárányként, sem pedig gyanútlan hallgatóként. Nem lehet jól kijönni az ilyen helyzetekből.
A legtöbb esetben nem akarok állást foglalni, és egészen jól megtanultam már, hogy ne is tegyem meg. Az még nem megy, hogy akkor, ha mondjuk másfél óránként újra és újra felmerül ugyanaz a téma, akkor mondjuk a harmadik ilyennél már nem bírom, és valamit muszáj odaszólnom. Amit a következő percben már meg is bánok, mert szinte látom, ahogy az egoja diadalittasan felnevet, mert megint ő győzött.
Ami a legérdekesebb nekem ebben, hogy olyan emberek, akik kifelé csupa jóságot mutatnak, mennyi mindent rejtegetnek magukban. Ehhez elég egy pár grimaszt elcsípni, vagy épp látni, ahogy átsuhan az arcán egy pillanatra az őszinte érzelem, amit aztán a következő pillanatban máris eltüntetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése