Végre péntek

Ma egy kicsit cserben hagyott az optimizmusom estére. Pedig annak ellenére sem voltam rossz kedvű, hogy kétszer is sikerült délelőtt eláznom. De megérte, mert végre megvan a köntös, amit még valamikor a hónap elején tűztem ki magamnak jutalmul. :) Most legalább már sokszorosan örülök neki, mert jó sokat vártam rá, és mostanra azt hiszem, tényleg ki is érdemeltem.
Na de ennek ellenére azért a délután nem volt annyira jó. Főleg, mert délutános voltam, és pénteken estig dolgozni nem éppen szívderítő dolog. (ennél rosszabb csak az éjszakásoknak lehet) Ráadásul olyan végeláthatatlannak tűnő, unalmas munkával járó hétnek nézünk elébe, ami csak rontott ezen az egész helyzeten. De mindegy, ezen is túl leszünk majd, és akkor meg már jó lesz visszanézni, és megállapítani, hogy végre, ennek is vége van. :)
Meg azt hiszem, kicsit túl is pörögtem magam a héten a munkával, és az a rengeteg energia, amit beletettem most sokszorosan esett vissza. Micsoda szerencse, hogy épp most kezdődik a hétvége.

Gondolkodom azon is, hogy vehetnék le még terhet Balázs válláról, mert szemmel láthatóan egyre fásultabb és kimerültebb, és aggódom érte, meg féltem őt. Ráadásul pasi ízig-vérig, és még ha azt el is ismeri, hogy nagyon fáradt, soha nem adna lejjebb abból a maximalizmusból, amivel csinálja a dolgait, inkább még ilyenkor szokott rápakolni egy-egy lapáttal. Holnap veszek neki magnéziumot, hátha ezzel már lendítek az ügyön valamit. A többin meg még agyalok.

Roli ma oltást kapott, tetanuszt is, így aztán szegény még az előbb jött igen fájdalmas arccal, hogy tudnék e valamit csinálni a kezével, mert neki bizony most már nagyon fáj. Pedig az oltás után nem fájt egy kicsit sem. Beborogattam neki, remélhetőleg holnapra el is felejti az egészet. Azt sosem felejtem el, hogy egy ilyen oltás után Patrik (még kicsi volt) egy egész napig nem volt képes lábra állni.