Gondolkodom, hogy miről is kéne írnom. Annyi mindenféle jár megint a fejemben... többek között az, amire ma, a munkanap vége felé döbbentem rá. Mert egy ideje már kattogok azon a témán, hogy sehogy sem jó az nekem, ahol vagyok, és ahogy ott vagyok, és kéne változtatni, mást csinálni. Ugyanakkor nem léptem semerre sem, és nem mozgattam meg minden követ, hogy máshova kerüljek. Néha morgok magamban, néha fennhangon, néha megsértődök helyzeteken, máskor épp tele van a hócipőm az egésszel, és legszívesebben világgá mennék inkább, minthogy dolgozni induljak.
Aztán ma, amikor már épp ott tartottunk, hogy nagyjából sikerült kibogozni a káoszt, és sikerült megtalálni a közös hangot is a kollégákkal. Értették, hogy mit szeretnék, megértették, hogy miért szeretném, és innentől jól tudtunk együtt dolgozni. Akkor körülnéztem, és rájöttem, hogy ahha, hát ott van a kutya elásva, hogy egyébként ezeket a pillanatokat meg szeretem. Meg azt, hogy a nagy katyvaszból képesek vagyunk valami egységes és normális, kezelhető valamit csinálni. Szeretem, amikor stimmelnek azok a számok, amiknek stimmelni kell, vagy amikor nem stimmel, de rájövök, hogy miért. Szeretem, hogy nem csak a közvetlen kollégáimmal vagyok képes együtt dolgozni, azt meg különösen, hogy azok az emberek, akikkel a nap nyolc és fél órájában együtt vagyunk, már egy szemöldökhúzásból is tudják, hogy mire is gondolok éppen. (ahogy én is tudom róluk)
Minden nap egy újabb kihívás, és minden napra jut valami nemszeretem dolog is. Van, hogy közösen morgunk, van, hogy egymásra. De jó, hogy képesek vagyunk túllépni szinte mindenen, még akkor is, ha mindannyian hurcolunk magunkban olyan dolgokat, amiket nem lehet elfelejteni. Ezeket félretesszük, és igyekszünk nem gondolni rá.
Azt nem mondom, hogy megszűnt bennem egy csapásra a vágyakozás is valami másféle dolog felé, mert azért mélyen bennem megvan az a konkrét cél, amit szeretnék elérni. De már nem úgy akarom, hogy holnap történjen meg velem. Azt hiszem, mostantól képes vagyok úgy várni rá, és úgy tenni érte, hogy közben még jól is tudom majd érezni magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése