„Korunk paradoxona, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk. Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük. Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk. Több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk. Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk. Túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk. Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket. Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk. Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét. Éveket adunk az élethez, nem pedig életet az éveknek. Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat. Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a Földet. Meghódítottuk az atomot, de az előítéletet, azt nem. Többet írunk, de kevesebbet tanulunk. Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk. Megtanultunk rohanni, de várni nem. Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk. Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és sekélyes kapcsolatok időszaka. A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka. A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy éjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, amelyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek. Olyan időszak ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban. Olyan időszak, amelyben a technika eljuttatja Hozzád ezt az írást, Te pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal is, vagy egyszerűen csak kitörlöd. Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.”
Kicsit ugyan demagóg, ha összességében nézzük, mégis elszomorítóan igaz. Mert tényleg, annyira rohanunk, hogy simán elmegyünk azok mellett a dolgok mellett, amik fontosak. Kinek van ideje manapság arra, hogy örüljön annak, hogy minden rendben van, mikor elfoglalja az a pár kis apróság, ami épp nincs. Mindegy az, hogy a gyerek iskolájában/óvodájában, vagy épp munkahelyen. Vagy épp a boltban nem kaptuk meg azt, amit szerettünk volna. Kinek van ideje örülni annak, hogy ebben a hónapban is befizettük az összes csekket, mikor lehet mérgelődni azon, hogy mi az, amit megint nem engedhettünk meg magunknak. Kinek van ideje beszélgetni személyesen, mikor emailben, iwiwen, skype-on, mobilon is meg lehet tenni.
Én tudom, kinek van. A nagycsaládosok azok, akik ezeket az értékeket még ismerik, elismerik, és próbálják követni, megmutatni, átadni. Nem azért, mert olyan fenemód jó nekik, és jól élnek abból a rengeteg családi pótlékból, meg az anyaságiból, hanem azért, mert tudják, a jövő az ő gyerekeik kezében van. És ha azt adják át nekik, amit ma a világ nagyrészében adnak, akkor itt baj lesz. Bár mindenkinek jutna egy-egy nagycsalád, ahol kicsit megmelegedhet, ahol mosolyoghat, és sütkérezhet a szeretetben, ahol jutna neki egy-egy szeretetteljes ragacsos gyerekpuszi, ahol megtapasztalhatná, hogy milyen az, csillogó szemekkel várni az álommanót, vagy a Fogtündért, vagy akár majd az adventi naptárból bontogatni az apró kis meglepetéseket.
Nem azt mondom, hogy vissza a természethez jeligével most akkor ezentúl mindenki mosható pelenkát használjon, és maga termelje a gyümölcsöt, zöldséget, meg ilyenek, mert erre nyilván nem mindenki alkalmas (én sem). Mégis, tudom azt, hogy kis energiabefektetéssel (bár ez néha nem is olyan kicsi) hatalmas dolgok születnek. És nem szabadna (szabadott volna) elfelejtenünk, hogy igenis felnőttük mobiltelefon, digitv, internet, interaktív kutya/macska/hörcsög nélkül. Csúzlival, biciklivel, bandázva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése