Személyes beszélgetés

Most meglepődtem, hogy már megint csütörtök óta nem is írtam semmit. Pedig voltak azért történések.
Kezdődött rögtön azzal, hogy pénteken hívtak a tesztírós helyről, hogy akkor mennék e személyesen is beszélgetni. Mentem. Szombaton, fél 12-re, ami egyébként egy rettenet hülye időpont volt családi élet szempontjából, na de ám legyen.
Az a pasi hívott, akinél a tesztet írtam, pedig igazából abban reménykedtem, hogy ezúttal elkerüljük egymást. De nem. Bementünk egy "tárgyalóba", ami igazából egy üvegkalitka egy asztallal, és négy székkel. Rögtön elmondta, hogy a személyes beszélgetés két fordulós lesz, vele és egy kolléganőjével fogok beszélni. (mondom én, hogy sztárállás ott kasszásnak lenni) Elkezdte egy bemutatkozással, megtudhattam róla hány éves, mit tanult (angol-történelem szakos tanár, host, menedzser, meg a többit meg sem tudtam jegyezni), mi a hobbija, van két gyereke, akik az ország másik felében élnek jelenleg, és majd nemsokára költöznek Bp-re. És ezek után hátradőlt, és közölte, hogy akkor egy ilyet szeretne tőlem is. Az én bemutatkozásom jóval rövidebbre sikerült az övénél, már csak azért is, mert csak a negyede volt az én képzettségem az enyémhez, mondjuk a gyerekeim meg ugye eggyel többen vannak. :P Beszéltünk a volt munkahelyeimről, hogy mit csináltam ott pontosan, milyen időbeosztásban, mennyire kellett önállóan dolgoznom, meg ilyenek. Érdeklődési kör, barátok, család, ilyesmiről volt még szó. Aztán végeztünk, kimentem, vártam vagy háromnegyed órát, mire bekerülhettem a kolleganőhöz. Eddigre éhes voltam, fájt a fejem, kávét akartam inni, és rá akartam gyújtani. Kolleganő kicsit kevésbé volt "emberi", mint a férfiember. Vagy legalábbis teljesen más megközelítésben volt rám kíváncsi. Mert nem vagyok túl nyerő ember a "háttérmunkás" múltammal, főleg, mert zsákbamacskát nem árultak, és elmondták, hogy csak két hónapra keresnek embert. És az útiköltséget nem fizetik erre az időre. És a bér sem túl magas. És az áruház decemberben 6-24:00-ig lesz nyitva. Végiggondoltam, hogy mi lesz a gyerekeimmel, ha én az éjszaka közepén érek haza? Végiggondoltam, mit csinálok akkor, ha a műszakom utolsó öt percében még nem tudok bezárni, és lekésem a vonatomat? Meg mit csinálok akkor, ha kifogok egy olyan vásárlót, aki hozzám vágja adott esetben a tejfölt, vagy akármit.. mert jártak már úgy, hogy új kollegina olyan sírógörcsöt kapott, hogy nem tudták kiszedni a kasszából. És mindehhez a duma, hogy ők nekem akarnak jót, ne érjen kudarc. Aha, ez meg így nem az. (amúgy már korántsem akkora, mint rég) Őszintén fellélegeztem, mikor végre háromnegyed kettőkor kijöhettem, és már nem is érdekelt semmi, csak hogy mehessek haza.
Vegyes érzés egyébként. Kicsit mégis kudarc is, mégha egyáltalán nem is az.